×

 

A Kortárs márciusi számából ajánljuk

 

Báthori Csaba: Melankólia XXIX

Most boldogság az idő – ez a reggel még miénk,
mi részünk az éjszakából.
Hány mérföld, számolatlan úttalanság
mélyén ketten végzünk a félelemmel.

De van-e reggel s külön éjszaka?
Van-e száraz táj, s más a végtelenség?
Ha! több mázsa senkitől szabadulnék
magamban, amit évek folyama

örömmel, haraggal vérembe őrölt.
Ami tegnap még júliusi mámor
volt, az ma már testetlen örökélet.

Végre leglágyabb érintés a távol,
s az a lélek, ha kék napokban eltört
éveid földön-égen összeérnek.

Sajó László: Versek az elfekvőből

(csak hunyd le kis szemed)

Leeresztett
redőnyök
mögött
örök
csönd

(utolsó kívánság)

– Ma lesz a temetése.
– Lehet egy kérésem?
– ?
– Nem lehetne mégse?

Kelemen Erzsébet: „Tavaszesőt és vaszöldet énekelünk”

L. Simon László Háromlábú lovat etető lány című kötete

Az emberiség kultúrtörténetében az állatvilág egyedei közül kiemelkedik a ló: az ókortól napjainkig az erő, a hatalom megtestesítője. Az emberiség szimbolikus gondolkodásának egyik legmeghatározóbb archetípusa, amely egyrészt az égi világgal való kapcsolatkialakítás megjelenítője, a Nap, a fény, az isteni áldás, a győztes hadjáratok jelképe, a Bibliában az égi tudás és a hit tisztaságának szimbóluma, az üdvösség evangéliumának diadalútja (fehér ló), másrészt a föld alatti világ, a pokol, a halál, az éjszaka, a vesztes csaták, a bukás, a túlvilági negatív erők és baljós energiák jelölője (fekete ló), a polgárháború (vörös ló) vagy a pestis (sárga ló) jelképe. Az ellentétekből megvalósuló harmónia, a fehér és fekete ló jellegzetes vonásai mellett kialakult a táltos ló képzete is, ami már a beavatottságot jelezte, a repülés, az átváltozás, az újjászületés képességének, az örök életet biztosító transzcendens erőnek a megtestesítését. Az antik mitológiában a ló az istenek társa (az istenségek szekerét is lovak húzták), s a Hippukrené-forrást is egy paripa, Pegazus fakasztotta egyetlen rúgással. Pegazus szárnyas ló volt, Poszeidón és Medusza gyermeke. Amikor Perszeusz lefejezte Meduszát, akkor ugrott ki a nyakából. Bellerophón szelídítette meg az Athéné istennőtől kapott aranygyeplővel, és a hátán ülve pusztította el Khimairát, és győzte le az amazonokat. Az európai kultúrában az ihlet, a költészet megtestesí- tőjévé vált. Dante a Pegazuson lovagló Múzsát a költészet szárnyalásának jelképeként, értelmet megvilágító erőként tünteti fel: „Óh, szárnyas lovon szálló lány! ki szárnyat / adsz a lángésznek s halhatatlan éltet”1 (Isteni színjáték. Paradicsom, XVIII. 82–83.). A költészet jelképe Csokonainál (Lócsere), Petőfinél (Az én Pegazusom) és Adynál (Új s új lovat), Sík Sándornál apokaliptikus erejű (A magvető), s ars poétikus Pegazus-funkciók találhatók Kassák Lajos A ló meghal a madarak kirepülnek című művében is…

Fábián (T.) László: Észrevételek és javaslatok a közoktatás rendszerének korrekciójához

I. Egy szülő és egy gyakorló tanár nézőpontjából

Ha hajót akarsz építeni, akkor első lépésként ne fát és eszközöket gyűjts, hanem menj el az emberekhez, és ébreszd fel bennük a vá-gyat a végtelen tenger iránt. Ha ez megvan, az emberek összehordják a fát, megtalálják az eszközöket. Így már érdemes hajót építeni.” (Antoine de Saint-Exupéry: Citadella)

Írásommal, mely egy hosszabb tanulmány bevezető része, elsősorban a közös gondolkodás, az érdemi és értelmes vita elősegítése a célom, hiszen mindannyiunk elemi érdeke, hogy az oktatás ügye végre a társadalmi közbeszéd részévé váljon. Sokat törtem azon a fejem, miként indítsam a közoktatás helyzetét és állapotát elemző írásomat, hiszen volt diákként, aktív tanárként és apaként – ez utóbbiként életem egyik legfontosabb szerepében – egyre összetettebb nézőpontból látom az oktatás dimenzióit. Éppen ezért hadd kezdjem egy látszólag meglepő, de minden bizonnyal kritikus állítással: a döntéseket érdemben meghatá- rozó magyar politikában és közgondolkodásban évtizedek óta irreleváns, mi történik az oktatás területén. Másként fogalmazva: mivel az oktatás ügye a rendszerváltás óta eltelt időszakban nem kapta meg megfelelő társadalmi státusát és gazdasági rangját, ezért a felnövekvő nemzedékek nevelésével, tanításával kapcsolatos kérdések nem is válhattak a cselekvő és tevékeny politikai közbeszéd részévé. Senkit se tévesszenek meg a sajtó – és talán részben a szakma – fókuszát mesterségesen izgalomban tartó témák, most éppen az erkölcstan, a mindennapos testnevelés, a bevezetendő 9. évfolyam vagy legújabban a digitális dolgozatírás kérdései. A teljesség igénye nélkül felsorakoztatott példák nyilvánvalóan a mindennapi politikai küzdelmek részét képező figyelemelterelő álproblémák. A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején a tulajdonszerkezet átalakulásának következtében sokan egy nyugati mintára létrejövő, fejlett kapitalista társadalom vízióját látták maguk előtt, vélhetően ehhez kapcsolódó oktatási modellekkel. Az azóta eltelt évtizedek azonban világossá tették, hogy a rendszerváltás struktúrájában ez az álom nem vagy csak nagyon töredékesen vált valóra. Az elsietett, kifejezetten türelmetlen és a konszenzust mindig nélkülöző átalakítások során az oktatás rendszere nem reagált megfelelően a társadalom változásaira, és pusztán a politikai elit játszmáinak színtere maradt…

 

A művek teljes egészében a Kortárs folyóirat márciusi számában olvashatóak, mely kapható az újságárusoknál.

Pannon Filharmonikusok

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni. 

Ajánló

A Kortárs márciusi számából ajánljuk

Báthori Csaba: Melankólia XXIX
Sajó László: Versek az elfekvőből
Kelemen Erzsébet „Tavaszesőt és vaszöldet énekelünk”
Fábián (T.) László Észrevételek és javaslatok a közoktatás rendszerének korrekciójához

Bővebben