×

 

A Kortárs februári számából ajánljuk

 

Farkas Wellmann Éva: Becsukok most

Becsukok most egy ablakot.
Más szenvedése sose nézzen.
A keresztútnál hagylak ott.
Akad majd, aki megigézzen.

Kintre szakadt a benti csend.
Helyén őröl a világ malma.
A készüléked bírja még, kicseng.
Aztán mintha hangjába halna.

Készenlétben áll, ami visszaváltson.
Lassan tükörképedre hagylak.
Nem szivároghatsz át a rácson.
Reám csukódik minden ablak.

Tóbiás Áron: Sorsok, utak, életek ’56

Utószó (Két halálraítélt: Mécs Imre és Obersovszky Gyula)

Kodály Zoltán levele Mécs Imre ügyében a Legfőbb Ügyészhez (Bpest, 1958. dec. 6.)

„Igen tisztelt Legfőbb ügyész elvtárs!

Most értesülök, hogy a bp.-i Főv. Bíróság népbírósági tanácsa súlyos törvénysértéssel halálos ítéletet hozott Mécs Imre 9-ed rendű vádlott ügyében. Nagyon kérem, (1958 Bfl. 28826) szíveskedjék a védő fellebbezését figyelembe venni. Azt hiszem, kormányzati érdek, hogy az elhamarkodott halálbüntetéseknek gátat vessünk. Mennél több embert érintenek, annál nagyobb gyűlölethullám keletkezik az országban, amivel végtére semmiféle kormányzat nem tud tartósan megbirkózni.

Kiváló tisztelettel:

Kodály Zoltán”

Szigethy Gábor: Napló múltidőben 1957. február

Február 2. Tizenegy évvel a hazánkat rommá romboló második világégés vége után Budapest lakosai újra megismerkedtek a kijárási tilalom rémületidéző fogalmával. Mindenki megnyugtatására az újságokban ezen a napon megjelent a közérzetjavító örömhír: „A taxik általában 10 óráig szállítják az utasokat.” És egy órával később kezdenek a mozik! Azaz az eddigi öt óra helyett hat órakor kezdődnek az utolsó vetítések. Már-már az igazi békeidőkre emlékeztető csoda: „Az Állami Operaház előadásai péntektől kezdve 4 órakor, február 6-tól fél 5-kor, 16-tól 5 órakor, február 19-től pedig fél 6 órakor kezdődnek.” Február 17-én a színházi előadás után – nem emlékszem, hogyan – fél tízkor épségben hazajutottam a pesti Szent István körútról a budai Fadrusz utcába. Vannak történelmi pillanatok, amikor ez csodának minősül.

Vasy Géza: Nagy László

Sok-sok éve foglalkoztat már 1956 forradalma és annak irodalma, szövegkörnyezete. Hiszen ami történt, azt nem lehet pusztán tizenhárom napból megérteni és értelmezni. Annak voltak előzmé- nyei és elkeserítő következményei is. Én magam elsős gimnazista voltam 1956 őszén, s utólag magam is úgy értelmezem azokat a hónapokat, hogy szinte felnőtté váltam Újévtől Szilveszterig. Bejárhattam fizikailag is az utat a műszaki egyetemistákkal a Bem-szoborig, a parlamentig, hallhattam Veres Pétert, majd később Nagy Imrét. Csupán tanú voltam, de az ott történtek felejthetetlenek. Az én nemzedékem számára a forradalom és azok az évek nem történelemkönyvi fejezetek, hanem a mi életidőnket, folytonosan gyülemlő tapasztalatainkat jelentették. Kezdettől fogva olvasó, sőt versmondó gyerekként engem ez az esztendő jegyzett el véglegesen a kortárs irodalommal is, legelőször Illyés Gyulával, az 1956-os könyvhétre megjelent Kézfogások című kötetével. Bölcsész lettem, egyetemi oktató, ám a 20. századdal foglalkozva nagyon sokáig csak óvatosan, ráutalóan lehetett 1956 irodalmának legkényesebb kérdéseivel foglalkozni. Sokáig még a Rákosi-kort is mentegették, kerülgették, mondván, hogy akkor is a szocializmus épült. 1989–1990 hozta el azt a reményt, hogy sokkal demokratikusabb világ köszönt ránk…

Szakolczay Lajos: Erkölcs, bátorság, rendíthetetlen hit „Támadó tűz voltunk” – Magyar költők, írók az 1956-os forradalomról

… A híres francia író, Albert Camus ekképp: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.”
A könyv megjelenését, sajnos, már meg nem érő Oláh János, valamint Mezey Katalin nagy munkát vállalt, noha számtalan előzmény segíthette tájékozódásukat. Antológiát szerkeszteni eme világot megmozgató forradalom írásaiból nem kis teljesítmény. Nem csupán azért, mert az „előországot” és a „hátországot” – hogy teljes legyen a kép: a lázadást előkészítő és évtizedek múltán is a fölkelés makulátlanságát hirdető-őrző szövegeket – is meg kell mutatnia, hanem azért is, mert a határtalannak nincs határa. Ki kerüljön be, és ki maradjon ki, milyen írással és milyen súllyal, töprengésnél nehezebb meditáció.
A „Támadó tűz voltunk”, ha nem is minden pontján (klasszikusok hiányoznak), sikerrel birkózott meg a feladattal, hiszen nagyjából egységes képet (elő- és utóhangokkal) rajzolt elénk. Méghozzá műfaji sokarcúsággal. A húzóerőt itt is a vers adja – ebben szinte világhatalom vagyunk –, de a széppróza (elbeszélés, regényrészlet, novella, emlékezés) is megtette a magáét. Eme két döbbenetben ott egy nép „siratója”, és ami fontosabb, véghetlen szenvedés-öröme. Vagyis az a klasszikus szellemarc, amely egy nép önbecsülését vigyázza…

Program

Szavakon túl 3.

Amit tudni akartál a művészetről, de sosem merted megkérdezni

Új beszélgetéssorozatunkban művészekkel beszélgetünk a művészeti területek különbségeiről és kapcsolódási pontjairól.

Bővebben

 

Pannon Filharmonikusok

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni. 

Eredményhirdetés

Ajánló

A Kortárs februári számából ajánljuk

Farkas Wellmann Éva: Becsukok most
Tóbiás Áron: Sorsok, utak, életek ’56
Szigethy Gábor: Napló múltidőben 1957. február
Vasy Géza: Nagy László

Szakolczay Lajos: Erkölcs, bátorság, rendíthetetlen hit „Támadó tűz voltunk”

Bővebben