×

A barokk zenében már ott a jazz
Interjú Oláh Dezső jazz-zongoristával
Hekler Melinda
2017 // 07. 11

Oláh Dezső tizennyolc évesen robbant be a magyar zenei életbe jazz-zongoristaként. Karrierje azóta is töretlenül ível felfelé, számos különböző stílusú formáció frontembere. Zenét szerez, tanít, menedzsel – nem unatkozik. Néha arra ébred, hogy még álmában is gyakorol.

Este kilenc óra van, de a laptopodba mélyedve vártál rám. Miért dolgozik ilyenkor is egy zenész az asztalnál?

A zenészek maguk intézik a koncertmegkereséseiket, sokszor ők maguk kutatják fel az új fellépési lehetőségeket, és az ehhez kapcsolódó összes háttérmunkát is ők végzik. Ez a fotók nyomdába küldésétől a rólunk megjelent szövegek megírásáig magában foglalja az összes tennivalót. A színpadon töltött időn kívül ez a sok feladat még általában rám vár. Gyakran előfordul, hogy a koncerteket lemondják, átteszik másik időpontra, így folyamatosan egy sok ismeretlenes egyenlettel állunk szemben az időbeosztásunkat illetően.

Mennyire tudod előre a „menetrendet”?

Azt szokták mondani, hogy ember tervez, Isten végez. Általában fél évre előre tudom, hogy mit csinálok. Ebben mindig van turné, zeneszerzési feladatok és a fix zenekaraimnak a projektjei – megyünk előre folyamatosan, nem szeretjük száz évig ugyanazt játszani.

Ti is unnátok, vagy akkor nem jönne már a közönség?

Ez egy speciális kérdés Magyarországon, ugyanis mindig egyenes arányban van azzal, hogy mekkora területen él az alkotó. Amerikában lehet két és fél év is egy produkció átfutási ideje, nálunk ez jellemzően egy évad. De én szeretek is mindig mást csinálni. Nem azért, mert félek, hogy bekategorizálnak, hanem tényleg jön mindig egy új dolog, amit szeretnék kipróbálni. Egy éppen futó ötlet megvalósításának a háromnegyedénél már érlelődik bennem, hogy hogyan tudunk továbbmenni majd egy új irányba.

Én nagyon szeretek Magyarországon játszani, pontosan azért, mert a magyar közönség nehezebb: valamilyen szempontból el van kényeztetve.

Nehezebb meghódítani?

A közönségnek mindig jobbat kell adni, mint amire vágyik. Az úgynevezett tucatzenével éppen ez a baj, hogy az ingerküszöbünk legfelső régióit birizgálgatja ahelyett, hogy a veséig hatolna. Sokszor megesik, hogy hetente érik egymást a jobbnál jobb koncertek egy vidéki városban is, amióta a Nemzeti Kulturális Alap nagyon sok pénzt oszt ki turnékra. Budapesten pedig akár ugyanazon a napon zajlanak színvonalas produkciók egy kis klubban vagy éppen a Müpában.

Úgy tudom, éppen egy új produkción, egy jazz-misén dolgoztok. Hogy jött ez a nem mindennapi ötlet?

A római katolikus mise latin szövegeit dolgozzuk fel, mert más zenei aspektusból szeretném bemutatni. A mű angol címe Past Meets Future lesz, azaz a múlt találkozik a jövővel: múltbeli szövegek jövőbeli hangzással. Úgy tudom, hogy Duke Ellington is írt már ilyen misét, de én megpróbálom másfajta kontextusba helyezni. Ha minden jól megy, és sikerül pénzt kapnunk a Nemzeti Kulturális Alaptól a megvalósításhoz, akkor az Oláh Dezső Trió fogja rögzíteni lemezre ezt az anyagot. A mű megírása már előzőleg támogatásban részesült.

A műveket te írod egyedül?

Igen, a komponálást én végzem. A próbák folyamán minimális változtatásokat szoktunk végrehajtani, de mivel én általában jó előre szeretek dolgozni, mindig van elég időm, hogy megérleljem a készülő anyagot. A Kortárs által is támogatott Reflections of Béla Bartók’s Six Romanian Dances című előző lemezünkön legalább másfél évet dolgoztam. Volt olyan produkció, amit tizenhét éves koromban kezdtem el, és csak huszinhárom éves koromban mutattam be.

Sokszor megvan a zenei koncepció, de bennem még nem áll össze a szerkezeti rész, főleg amikor egy egész estés koncertet kell megkomponálni. Abban hiszek, hogy jó, ha adok a műnek egy bizonyos időt, hadd forrjon. Mindig hever a fiókban egy-két ötletem, amihez ilyenkor hozzá lehet nyúlni. Mostanra a jazz-misének a háromnegyedét megírtam, de már a fejemben egy másik produkció is kattog.

Ez a produkció még titkos?

Egy klasszikus fúvóskvintettel fog együtt játszani az Oláh Dezső Trió. Van két ötletem is, és mind a kettőbe belekezdtem. Nálam idővel az erősebb gondolatok szoktak győzni. Mindig megfigyelem, hogy miközben az utcán sétálok, melyik zenei gondolat jut eszembe többször, melyikért lelkesedem jobban, aztán elkezdem leírni. Ebben az évben írtam egy concertót vonószenekarra és jazz-trióra. Az Anima Musicæ-vel mutattuk be, és a jövő évadban is fogjuk játszani. A közös munka elején leültem a zenei vezetővel, és megmutattam neki, hogy ez a három ötletem van, döntse el, neki melyik tetszik legjobban. Előfordul ez is, hogy a velem együttműködő kollegára bízom a döntést.

A lemezfelvételnek van még ma létjogosultsága? Nem felesleges költség ez csupán?

Sokszor a NKA kézzel fogható termék létrehozására adja a támogatást. Egyébként elmondhatom, hogy eddig minden egyes koncerten adtunk el lemezt a Reflections…-ből is. Nagyon boldog vagyok, hogy a Kortárs folyóirat és online azonkívül, hogy segített kiadni az anyagot, meg is vásárolt belőle jó néhány példányt. Mi is próbálkozunk az online megjelenéseel is. A Trió A La Kodály lemeze online jelent meg a Tom Tom Recordsnál, és a jazz-misénél is erre pályáztunk az NKA-nál. De a koncerteken szerintem szeretnek CD-t venni az emberek, jó, ha van a zenészeknél néhány darab kéznél. Ha máshol nem is, a kocsiban azért még hallgatnak CD-ről zenét az emberek.

Te milyen zenét szoktál hallgatni a kocsiban és máshol?

Én nagy fogyasztó vagyok. A növendékeimnek is folyamatosan ezt próbálom sulykolni. Mindig szoktam hallgatni azt a stílust, amit éppen akkor gyakorlok a jazz-zongorázásban, legyen az bebop vagy modern. Jelenleg például nagyon sok Lennie Tristanót, aki az egyik legnagyobb cool jazz zongorista volt, és rengeteg modern muzsikát Danilo Pereztől. Közben mennek nálam a jazz-lemezek is, kortárs jazzt és kortárs klasszikus zenét szintén gyakran hallgatok. Beteszem a Maroon 5-ot is, de a flamenco zenéről se szívesen mondok le, a népzenéről nem is beszélve. Nekem a mindennapi nyugalmamhoz hozzátartozik Bach, és mindig hallgatok barokkot, mostanában historikus zenét is.

A kisfiad is biztos zenei mindenevő lesz.

Nem feltétlenül egy zenész dinasztiát szeretnénk folytatni vele, viszont a családunk természetes szocializációjához a zenehallgatás is hozzátartozik. Ez persze fiziológiailag is jól hat az emberre.

Sokfelől inspirálódsz, és ennek megfelelően sokféle zenét írsz. Színházi zenét soha nem akartál írni?

Nem! Volt egy ilyen felkérésem egyszer, ami végül nem jött össze, de megmondom őszintén, hogy egyelőre a balettzene sokkal jobban érdekel. Feledi Jánossal készítettem is már egy kortársbalett-előadást Kodály-gyűjtésekből, a Trió A Lá Kodály dalaiból, és már a második évada megy a Nemzeti Táncszínházban. Szeptemberben bemutatjuk a következő közös munkánkat már az Oláh Dezső Trióval a Reflections-lemezből. Lehet, hogy a végén még kiderül, hogy ilyen táncos szerző vagyok, mert Feledi János le szokott csapni az anyagaimra. Ebből is látszik, hogy inkább a tánc felé vagyok nyitottabb. Gondolkodom irodalmi szöveg megzenésítésén is. Tavaly dolgoztam egy lemezen, amit a Bágyi Balázs New Quartet adott ki Homage to Shakespeare címmel, és ott nagyon megtetszett nekem, hogy irodalmi szöveghez is hozzá lehet nyúlni a zene eszközeivel. Végülis a jazz-misében is ez történik. Még az Ember tragédiája zenei anyaggá formálásával is kacérkodom gondolati szinten. És régóta foglalkoztat, hogy szeretnék cigány népmeséket megzenésíteni. Érdekelne, hogy narráció és zene között hogyan lehetne megtalálni a jó balanszt. De ezen eltöprengek még egy darabig.

Visszatérve a jazz-misére: színes anyagot várhatunk?

Pocsai Kriszta még nem is tud róla, hogy egy „merénylet” áldozata lesz, mert vele fogok kórusrészleteket felénekeltetni. Carlo Gesualdo 17. századi kórusműveivel nagyon sokat foglalkozom mostanában, és ez inspirált. Ezt még talán senkinek sem mondtam. Gesualdo meglepő módon nagyon modern eszközöket is használ, ezért a jazz-miséhez kifejezetten szívesen hallgattam az ő zenéjét. Sokat gondolkodtam, miként találkozzon a a múlt a jövővel, majd az ő harmóniaváltásait kezdtem el tanulmányozni. Közben annyira szerelmese lettem a barokk és a historikus zenének, hogy most már gyakorlok azért, mert szeretnék La Folia-variációkat felvenni a jazz-trióval Vivaldi-variációk alapján.

Nincs olyan nap az életedben, mikor nem hallgatsz zenét?

Állandóan be van dugva a fülem, szóval nincs. Meg kell találni a helyes utat a sokszínűség és az elaprózódás között. Nekem a legjobb múzsa a határidő. Talán azért, mert várom, hogy megszólaljon egy-egy mű.

Ahogy hallgatlak, egyre inkább azt érzem, hogy nagyon szerencsés vagy, mert teljes egészében az tölti ki az életedet, és abból tudsz megélni, amit imádsz.

Nagyon szeretek tanítani, és ez egy viszonylagos anyagi biztonságot tud adni. De szerintem a mai világban művészként nem lehet nem elaprózódni. A növendékeimtől egy csomó mindent tanulok, és annyiféle kottát látok egy héten, hogy néha már felejteni szeretnék. Nagyon boldog vagyok, és szerencsés, hogy most már második alkalommal pályázunk együtt a Kortárssal, és ezáltal segítik a munkámat.

Még szerencse, hogy alvás közben tudsz felejteni.

Soha nem fogod elhinni, de amikor a munkának nagyon intenzív részébe érek, komolyabb koncertek, lemezfelvételek előtt gyakorlok álmomban. Volt olyan, hogy arra ébredtem fel, hogy a falon zongorázom. Ennek a feleségem nem mindig örül.

Gyerekkoromban az édesapámtól megtanultam egy nagyon fontos dolgot. Kilencéves voltam, amikor először mondta ezt nekem, mert nagyon szertelen gyerek voltam. Azt kérte, hogy először tanuljak meg csak egy dolgot csinálni: ha matekleckét írok, akkor matekleckét írjak, ha eszem, akkor egyek. Ha majd ez így már jól megy, akkor üljünk le megint beszélgetni. Amikor látta, hogy kezdek már nem annyira szertelen lenni, akkor azt mondta: „Jó, de most már be kell kapcsolni a második szólamot! Matekleckeírás közben zongorát kell gyakorolni, sétálás közben is zongorázni kell. Szépen lassan tényleg annyira megfertőződtem gyerekkoromban, és most is annyira szeretek zenélni, hogy a háttérmemóriámban szinte mindig zenélek. Zenélés közben pedig annyira más lendületben vagyok, hogy közöm nincs az élethez. Nem hallom meg, ha mondanak nekem valamit.

Hogy gyakorolsz?

Nagyon koncentráltan, sokszor kicsiket. Játszom húsz percet, felállok öt percre, járkálok, aztán folytatom.

Apukádat, aki szintén zenész, már sikerült ilyen fiatalon felülmúlnod?

Az ember a szüleit, tanárait, példaképeit nem tudja felülmúlni. Édesapám kávéházi cigányzenét játszik, ő már huszonöt éves korában a csúcson volt. De nem ez a fontos. Az apám, aki nem tanított engem soha zenélni, nagyon nagy példaképem a mai napig. Nem az a fontos, hogy felülmúljuk a tanárainkat, hanem az igazán lényeges az, amit ők megosztottak velünk. Nekem ezért is egy belső indíttatás a tanítás, mert ez úgy működik, mint egy jó bankszámla. Valaki megtisztel téged azzal, hogy a zenével, az élettel kapcsolatban olyan esszenciákat ad át, amivel csak egyénileg te tudsz kezdeni valamit, mert kizárólag rád vonatkoztatva nyer értelmet, másik növendéknek nem mondaná ugyanezt. Mi a dolga ilyenkor a tanulónak, a jövendőbeli művésznek? Ha ezt a magvat egy virágzó csemetévé tudtad növelni, akkor az a dolgod, hogy megoszd mással is annak a virágait. A tanítás nagyon sokrétű. Volt már olyan, hogy segítettem növendékemnek megírni a matekleckéjét annak ellenére, hogy sose voltam jó matekos, de pedagógialiag tudom, hogyan kell hozzáállni. Hallgattam már szerelmi bánatokat is. A zongoratanítás kettesben történik, az melléülés, együtt dolgozás. Nagyon furcsa, hogy az ember példaképként jár a növendéke előtt, ez hatalmas felelősség.

Megosztás:

Programsorozat

Párbeszédek a valóság sokoldalúságáról

Bővebben

Verseny

Kreatív irodalmi verseny középiskolás csapatok számára

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

A Kortárs novemberi számából ajánljuk

Zsolnai György: Terrakotta magány

Vilcsek Béla: A vers legyen velünk (Turczi István 60 éve)

Sturm István: Kemsei István / 40 év – 40 könyv. Válogatott bírálatok

Csuday Csaba Felülnézet (Kertész Imre: A néző – Feljegyzések 1991–2001)

Bővebben