Hogyan érdemes vásárolni?

2017. novemberben Műtárgybefektetési konferenciát rendeztek Budapesten, ahol sok hasznos vagy érdekes információt tudhattunk meg – azt azonban nem, hogy befektetési célból mely művész milyen képét milyen áron és milyen hozamra számítva érdemes vásárolni. Félő, hogy a piac itthon olyan bizonytalan, hogy ezeket a kérdéseket megválaszolni nem lehet pontosan, illetve akárcsak a szerencsejátéknál – mondjuk a lóversenyfogadásnál –, tippek megsúghatóak, ha egyáltalán van olyan értő szereplője a magyar kortárs képzőművészeti szcénának, aki hajlandó megsúgni. Arról nem is beszélve, amit a Young British Artists és Charles Saatchi példája is igazol: az fog befutni nagy eséllyel, aki mögé menedzsment áll. A kortárs képzőművészet for-profit világában való eligazodáshoz fontos viszonyítási pont lenne az ár – feltéve, ha bárki számára megismerhetőek lennének, de nem azok. A karácsonyi vásárokon keresztül azonban nagyobb rálátásunk nyílt az árakra, így mégis szolgálhatunk adalékokkal a vásárláshoz. Tehát ha a mit? megválaszolhatóságára kevés esélyt is látunk, a mennyiért? kérdést már érdemes kibontani.

A karácsonyi képzőművészei vásárok megítélése nem egyértelműen pozitív szakmán belül. Elvileg arra hivatottak, hogy a bebizonyítsák: a képzőművészet nem luxuscikk, illetve hogy belépőt nyújtsanak a műtárgyvásárlásra olyanoknak, akik korábban nem vállalkoztak erre. Olcsón lehet itt festményekhez, szobrokhoz, fotókhoz stb. jutni, azaz a kereskedelmi galériás ár alatt. A vásárok elleni érvek pont ezt az olcsóságot támadják: az évek alatt felépített árszínvonalat törik meg mind a teljes szcénára, mind egy-egy életműre vonatkoztatva. Kérdés, hogy valóban potenciális új gyűjtők fizetnek-e ezeken a vásárokon, vagy régi gyűjtők jutnak áron alul képhez.

De a vásárlót nemcsak az elérhető ár motiválhatja, hanem a jót tevés élménye. Hiszen a vásárlással a kultúra egy mostahagyerekét, azaz a kortárs képzőművészetet, azon belül hangsúlyosan a pályájuk elején álló alkotókat lehet segíteni. Sőt egyenesen a „jótékonysági” jelzővel hirdettek idén nem egy vásárt, hiszen összekötötték a szervező egyesület/galéria vagy egy gyerekalapítvány támogatásával.

Árképzésük a megszokottól eltérő stratégiákat követett. A Latarka Galériában azonos áron, 2017-ben egységesen 50.000 forintért lehetett hozzájutni minden műalkotáshoz. Ami kedvező, figyelembe véve, hogy más esetben a fiatal művészek munkáinak ára kb. 100.000 és 500.000 forint között mozog, míg az idősebb és befutott alkotók árai gyakran elérik az egy- vagy többmillió forintot. A Godot Galéria által szervezett Young Generation Art Fair a „gerillaárazás” szerint működött: minél többet adtak el egy művésztől, annál magasabbra szökött a többedik mű ára. Hivatkoztak arra, hogy a műtárgypiacon is hasonló törvények uralkodnak, azaz a munkák értéke növekszik, amikor alkotójuk a művészeti vérkeringés része lesz. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület Patron elnevezésű vásárának online katalógusában szerepeltek árak is. Megszokott aukció esetén feltüntetni a kikiáltási árat, ami persze nem egyenlő a valós értékkel, ennek megfelelően a leütési árak általában másfél-kétszer magasabbak. Galériás vagy vásári értékesítésnél azonban szokatlan ez az eljárás, árakat nem hoznak nyilvánosságra. Az árazásról az FKSE képviseletében Básthy Ágnes számolt be december 19-én a Godot által szervezett fórumon, amelynek témája a művészet ára volt, fókuszban a karácsonyi képzőművészeti vásárokkal. Básthy elmondta, a senior tagjaik (35 év felettiek) és a műkereskedelemben már forgó rendes tagjaik által beadott munkák áraihoz viszonyították a többi darab árát. Az eredmény: nyomott ár, nagyjából a galériás harmada. Beszélgetőpartnereivel, Sáfár Zoltánnal és Nagy Kriszta Tereskovával (Godot Galéria), Kováts Dáviddal (Dobossy Aukciósház), valamint Péter Judittal (Kisüzem) több körben megvitatták, hogy nem ünnepi időben és nem akciós kínálatnál miért csak egy szűk réteg vásárol művészetet.

A kereskedelmi galériák kapcsán 1000-2000 eurós induló árakat emlegetnek, ami elérhetetlen a magyar közönség nagy részének – tekintve, hogy magyar átlagkereset nagyjából nettó 650 eurónak felel meg. Állítólag a kereskedelmi galériák külföldi „artfairezése” miatt tendálnak az itthoni árak a magasabb árnívójú országok áraihoz. Persze nem csak erről van szó: a magyarázat kereshető az oktatás és az intézményrendszer hiányosságaiban, valamint abban, hogy Magyarországon immár nem része a kultúrának a műtárgyvásárlás. Tehát a probléma oka nemcsak az elérhetetlenségben rejlik, hanem az érdeklődés hiányában is. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a karácsonyi vásárok segíthetnek a helyzeten, de a fent felhozott adottságok másra predesztinálnak. Hozzátéve, hogy komplikált megérzési ügy, hogy mi az olcsó, és mi a drága.