Változatok erdei állatokra

Sziromszőnyeg az utcákon, messze
Kanyarog, amerre hurcol a szél:
Arany domboldalra – az aszály kincse
Kéklő erdőpára, hőségbuborék.

Állat hasal a kidőlt fatörzsön.
És gyöngyház héjú gombák, a talaj
Csillagai fordított égbolton,
Akár az űr a bolygók fugáit,

Az ág ereit átfolyják, kitöltik.
Visszanézek: az előbb még itt volt
Az a ziháló, prémes kis állat,

Nyilván azóta a fák között lohol,
Azt nyüszögve, hogy szabad és boldog,
És nem érdekli, kit bánt meg ezzel.

***

Az imént egy állatka nyújtózott egyet
A kidöntött fatörzsön, karcsú, mogyorószín
Bundájú, hegyes orrú és megnevezhetetlen.
Nála apróbbakat fal fel, villanó szeméből
Látom, mely úgy kísért – elkaptam az én
Szemem sarkából, mint egy hajnali lidérces álom.

•

„Mindegy, mikor születtem, legyen elég annyi, hogy későn érő típus vagyok. Kamaszkoromban azt hittem, én találtam fel a privát mitológiát mint olyat, aztán rájöttem, hogy nem. Verset is viszonylag későn kezdtem írni, ráadásul viccből. Aztán komolyan vettem. Túl sok szabadidőm nincs, ha mégis marad, akkor éppen mániákusan rajongok a kertvárosokért és az ötvenes években épült családi házakért. Szívesen látnék egy régi kocsmacégért vagy neon üzletfeliratot a szobám falán.” (Nagy Márta Júlia)