×

„A színpad mindennek az alfája és ómegája”
Interjú Csőre Gáborral
Várkonyi Zsolt
2017 // 10. 04

Nem a szinkronos filmek miatt beszélünk rosszul angolul – állítja Csőre Gábor. A színművészt a magyar szinkronszakma helyzetéről kérdeztük. Szerinte olykor gyalázatos, amit a megrendelők művelnek. A Szinkron Alapszervezet tevékenységével elégedett, a South Park pedig sokat segít neki, amikor már nagyon kezd tele lenni a zsákja.

Tizenegy éves korodban kerültél a Magyar Rádió Gyermekstúdiójához, ahol rádiójátékokban szerepeltél. Honnan ered a szereplési vágyad?

Ezen még nem gondolkoztam. Biztos ez is egyfajta maszkulin mentalitás. Az iskolás fiúk szeretik jófejségükkel maguk köré gyűjteni társaikat. Nem is biztos, hogy olyan sokat akartam szerepelni. Lehet, hogy akkor így próbáltam középpontba kerülni, vagy szerettem volna megfelelni másoknak.

Emlékszel még, mikor szinkronizáltál először?

A legelső komoly szinkronmunkám kölyökkoromban volt az Egy pár cipő sok-sok kilométerre című olasz tévéfilmsorozatban. Somló Andrea volt a szinkronrendező, Kasperlik László pedig a rendezőasszisztens. A film két árva, intézetben nevelkedett fiúról szól, akik útnak indulnak Olaszországban.

Mai szemmel nézve mennyire lennél elégedett az akkori szinkronoddal?

Azt nem tudom, de nagyon jó élmény volt, személyes kötődés fűz a filmhez. Ha egy archívumban meg lehetne találni szinkronosan, még fizetnék is érte.

Bogdányi Titanilla egy interjúban azt mondta, szerinte nincs olyan, hogy szinkronszínész, csak színész van. Egyetértesz ezzel az állítással?

Nem tudom, ki találta ki ezt a kifejezést, hogy szinkronszínész. Rádiószínész létezik? Reklámszínész van? Hülyeség! Ezek pejoratív fogalmak. Vannak színészek, akik szinkronizálnak, játszanak filmekben, színházban, szerepelnek reklámokban is. Szerintem a színpad mindennek az alfája és ómegája.

Ha már a színháznál tartunk, a szinkronos tapasztalat tetten érhető a színpadi játékodon?

Úgy érzem, igen. A beszédtechnikán mindenképp. Több mesterem, például Marton László is megerősített ebben. Rengeteget tanultam azoktól a színészektől, akikkel együtt dolgoztam. Az ember minden munkából tanul. Ha mégsem, akkor valamit nagyon elrontott.

Immár huszonegy szezon óta szinkronizálod Eric Cartmant. A South Park korábban is előszeretettel állított görbe tükröt a társadalom elé, és az utóbbi időben még erőteljesebben reflektál a közéleti jelenségekre, legyen szó Donald Trumpról, a menekültkérdésről, a politikai korrektségről vagy az internetes zaklatásról. Mennyire áll közel hozzád a sorozatra jellemző szókimondó attitűd?

Ahogy öregszem, egyre inkább, ugyanis kezd tele lenni a zsákom, és nem szeretnék már többet beletölteni, ezért inkább visszaöntöm. A sorozat sokszor meglepő módon foglal állást – vagy nem foglal állást – bizonyos kérdésekben. Érdekes volt például, amikor a politikai korrektség témáját boncolgatták.

Népszerű vélekedés, hogy a szinkronos filmek miatt beszélnek kevesen angolul hazánkban. Mit gondolsz erről?

Ez ostobaság. A magyar csatornákon sugárzott filmek huszonöt százaléka angol nyelvű, egy-két százaléka német, még kevesebb francia. A többi török, olasz, spanyol, portugál. Most én is élesen fogalmazok: ha az a cél, hogy a Szulejmánt nézve megtanuljunk törökül, akkor tényleg felejtsük el a szinkront! Ha nem ez a cél, akkor viszont hagyjuk, mert ez hülyeség . Egyébként, ha jól tudom, a 3D-s mozikban technikailag megoldhatatlan a felirat, tehát muszáj szinkronizálni, hogy eladható legyen a film. Nem csupán azért kell a szinkron, mert a nézők nagy része nem beszél angolul. Olyan gyors a film, hogy csak egy angol anyanyelvű képes megérteni az alkotás ritmusával együtt lüktető információkat, poénokat. Egy középfokú angol nyelvtudás – amit bárki megszerezhet – nem tesz erre képessé. Csak a lustaság az oka, hogy sokan nem beszélnek idegen nyelveket. Nézzük meg az olaszokat és a franciákat, közülük hányan beszélnek angolul! [A franciák 39, az olaszok 29 százaléka – a szerk.] Pedig nagy országokról van szó. Egyébként mindenki szabadon eldöntheti, hogy szinkronosan vagy feliratosan néz filmet. A magyar szinkronnak rengeteg pozitív hozadéka van, kultúránk része lett, hozzájárul nyelvünk formálásához és állandó változásához. Ha nyelvtanulásról beszélünk, kár belekeverni a szinkront. Legyen inkább több angol nyelvű iskola, jobb tanárokkal, és a harminckét fős csoportok helyett tíz tanulóval dolgozzanak a tanárok.

Rajkai Zoltán szerint – aki a Színházi Dolgozók Szakszervezetében a Szinkron Alapszervezet elnöke – a magyar szinkronszakmában a megrendelők részéről a minőségi szempontok háttérbe szorultak a pénzügyi szempontok mögé. Te mit érzékeltél mindebből?

Zoltán az egyik legjobban szinkronizáló színész, és mindenben igaza van. Kompetens személyiség, óriási rálátása van a szakmára. Bár van belső ellenállás színészek, szerkesztők, rendezők részéről, de olykor gyalázatos, amit a megrendelők művelnek. Nemcsak a pénzről és a tekercsszámról van szó, hanem a borzalmas szövegekről is.

A szakmabeliek szerint a dramaturgokat és a fordítókat sem fizetik meg tisztességesen. Nyilván gyenge fordításból még nehezebb jó szinkront varázsolni.

Így van. A stúdiók sokszor egymás alá ígérgetnek, és saját vállalásaiknak sem tudnak eleget tenni, aminek a nézők isszák meg a levét.

A Szinkron Alapszervezet mennyire tudja képviselni az érdekeiteket?

Nagyon fiatal, ambiciózus szervezetről van szó, amelynek születésénél én is jelen voltam. Mindent megtesznek a szakmáért, bizalomra van szükségük. Vannak hangok, amelyek nem szeretnék, hogy a szakma erős és jó legyen, de a Szinkron Alapszervezetet kompetens személyek alkotják.

Ennek fényében hogyan látod a magyar szinkron jövőjét?

Nem számítok komoly változásra. A színházi szakma kicsit lenéző a szinkronnal mint ágazattal szemben. Nehezen került be a Színház- és Filmművészeti Egyetemre külön tantárgyként, nem is tanítják minden osztályban – pedig kéne. Nem tudom, mikor fognak megszűnni a megrendelők minőségi, fizetési problémái. Csehországban vagy Lengyelországban sokkal több pénzt mozgat meg a szakma, így a minőség is magasabb. Persze a pénz nem minden, de alapot biztosít, hogy a megrendelő minőségi fordítót, dramaturgot, szinkronszínészt fizethessen meg.

Egy interjúban említetted, hogy nagyon sokat kaptál a szakmától. Mit adott neked a szinkronizálás?

A szinkron segített túlélni azt az időszakot, amikor épp nem színházban dolgoztam. Lehetőséget kaptam, hogy gyakoroljam a színészetet, fejlesszem a technikámat. Nem elhanyagolható, hogy pénzt kerestem, el tudtam tartani a családomat. Emellett olyan színészektől tanulhattam, akikkel másképp soha életemben nem találkoztam volna.

Portréfotó: Dömölky Dániel

Megosztás:

Programsorozat

Verseny

Kreatív irodalmi verseny középiskolás csapatok számára

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs decemberi száma

Bővebben