×

Bárkiből lehet filmsztár?
Civilek a vásznon
Konkol Máté
2017 // 11. 09

A Saul fiától Az állampolgárig egyre több magyar film főszerepét nem színészek játsszák, hanem hétköznapi emberek. A rendezők bennük látják meg forgatókönyvük karakterét, és olyan belső erejük, hitelük van, hogy rájuk mernek bízni egy nagyjátékfilmet.

A közelmúlt legsikeresebb magyar mozgóképeiben számos ismeretlen arccal találkozhattunk. Vranik Roland rendezői visszatérésében, Az állampolgárban Cake-Baly Marcelo játsszaacímszerepét: bissau-guineai születésű, harminc éve Magyarországon él, és közgazdász végzettségével villamost vezet Budapesten. Vranik az utcán szólította meg főszereplőt keresve filmjébe, és Cake-Baly nemcsak vállalta a munkát, de tanácsaival a végleges forgatókönyvhöz is hozzájárult. Ha nem is minden történt meg vele, ami Wilson nevű karakterével, elmondása szerint saját tapasztalataiból is bőségesen tudott táplálkozni.

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjében Morcsányi Géza dramaturg-műfordító, a Líra kiadói csoport vezetője kapta a főszerepet. Egy fél kezére lebénult vágóhídi középvezetőt játszik, aki beleszeret egy újonnan fölvett dolgozóba (Borbély Alexandra). Ha igyekszik is tagadni színészi érdemeit, karakterformálása bizonyosan hozzájárult ahhoz, hogy a film elhozta februárban a Berlinale fődíját, és Magyarország Oscar-nevezettje lett.

A Saul fiához eleve kerestek amatőröket és színészeket egyaránt – válaszolta a Kortárs Online kérdésére Zabezsinszkij Éva, a film casting directora. Mindenekelőtt autentikus karakterekre volt szükségük, „ezeknek az arcoknak szavak nélkül is beszélniük kellett Saul világáról”. Az író, költő – és szakrális hullamosdatóként is dolgozó – Röhrig Géza eredetileg mellékszerepet kapott volna Nemes Jeles László első nagyjátékfilmjében. Azonban amikor az „archaikus, intellektuális jellegű” Röhrig beugrott végszavazni, fölfigyeltek rá, hogy „van egy mélyebb saulsága”. Magánya, zártsága, kíméletlensége, szívóssága tűnt fel. „Olyan érzés ez, mint amikor meghallod a tiszta hangot, természetes módon hordozta magában Saul esszenciális, lényegi minőségét” – mondta a casting director.

A 2014-ben bemutatott Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan lámpalázas főszereplőjét, Ferenczik Áront régóta ismerte Reisz Gábor rendező, ugyanis mindketten Enyedi Ildikó tanítványai voltak. Készülő második mozifilmjében, a Rossz versekben még ilyen messzire sem megy Reisz: maga játssza a főszerepet. Szintén 2014-ben láthattuk Zomborácz Virág debütálását, az Utóéletet Kristóf Márton zenésszel, és Horváth Lili választása sem színészre esett Szerdai gyerek című bemutatkozásában. Vecsei Kinga a való életben nem egy szegénysori, egyedülálló anya, és valószínűleg Kristóf Márton sem lát szellemeket – mégis mindkettejük kisugárzása felülírta az előképzettséget. Ebbe a sorba tartozik Till Attila Tiszta szívvelje is, Fenyvesi Zoltán főszereplésével, illetve a Senki szigete, Török Ferenc rendezése. A nagy költségvetésű, de indie hangulatú film nem lett sem a kritika, sem a közönség kedvence, de Jakab Juli szökött menyasszonyában kultgyanús karakter született.

Az amatőr főszereplők alkalmazása persze nem új keletű: az olasz neorealizmus után (Umberto D., Biciklitolvajok) gyakorivá vált a francia új hullámban (Jean-Pierre Léaud jelensége), majd a nem angol nyelvű művészfilmekben (Jöjj és lásd, Isten városa) és az amerikai függetleneknél (Jim Jarmusch, Larry Clark, Kevin Smith) is. Magyarországon a hetvenes évek közepén indult el a Budapesti Iskolának nevezett dokumentarista játékfilmes irányzat, amelynek alkotói a hitelesség igényével fellépve valós helyzetekbe vagy ahhoz hasonlókba helyezett civil szereplők mellett tették le a voksot. Tarr Béla első filmje, a Családi tűzfészek bevezető felirata összefoglalja ezt a hozzáállást: „Nem a filmben szereplő emberekkel történt meg, de velük is megtörténhetett volna.” Tarr korai filmjei e felfogás jegyében készültek, de a későbbiekben is gyakran bízott fontos szerepeket, monológokat amatőrökre. „A mindennapi élet fantasztikuma érdekel” – nyilatkozta Jeles András A kis Valentinóval, első filmjével kapcsolatban, amelynek nagy részét a remekül válogatott civilek szinte lélegzetelállítóan hiteles pillanatai teszik ki. Vranik Roland, Az állampolgár rendezője a Kortárs Online kérdésére az amatőrök instruálását egy kísérlethez hasonlítja: „Mindenre sor kerül. Beszélgetésre, gyakorlatokra, improvizációs kurzusokra, a könyv végigpróbálására, próbafelvételekre, hisztériára, kétségbeesésre.”

Mivel nem tanultak színészkedni, az amatőrök valójában nem játszanak: a dolguk alapvetően az, hogy önmagukként létezzenek a filmben. Ahogy Gelencsér Gábor filmesztéta írja: „Nem tudják a szerepüket teljesen leválasztani a valós életükről – mivel éppen ebben rejlik »alakításuk« lényege.” Ezt akár a színészi beleélésen alapuló Sztanyiszlavszkij-módszer ellentétének is lehet nevezni, de tulajdonképpen nem az, nem módszer, „csupán” jelenlét. Az idézőjel oka, hogy autentikusan jelen lenni egy filmben távolról sem olyan könnyű, mint amilyennek elsőre hangzik.Az amatőr színész hagyja magát filmezni, átlépve azt a gátlást, amit civilek éreznek kamera elé állítva. Megőrzi integritását egy többnyire teljesen mesterséges közegben – gyakran kizárólag profi színészek és épített díszletek között. Annak ellenére, hogy eredeti kisugárzása miatt választották ki, félre is kell tennie hétköznapi önmagát: a saját testük és tekintetük kontrollálására évekig képzett, gyakorlott színészekkel szemben az amatőr szereplő mély vízbe ugorva kell helytálljon. Érdekes belegondolni, hogy egy jól ismert arccal például a Saul fia nem lehetett volna olyan erős film, az ismeretlen főszerepelőben viszont valóban Sault látták a nézők, nem pedig a színészt, aki úgy csinál, mintha Auschwitzban lenne.

Úgy tűnik, alkotói és befogadói igény is van a hiteles karakterekre, a néző és a vászon valóságának közelítésére, ezért is vált fontossá az amatőr szereplők jelenléte a mai magyar filmben. (A Filmalap eddig 280–420 millió forint közötti összegekkel támogatott amatőr főszereplős filmeket, másrészt az állami pénzektől függetlenül is készültek alkotások, amelyekben nem csak színészeket láthatunk.) „Mindig lesznek olyan karakterek, amelyek nem találhatók meg a színészek között, legalábbis itt, Magyarországon” – teszi hozzá Zabezsinszkij Éva, és kiemeli a puszta társadalmi helyzetbeli különbség lehetőségét színészek és amatőrök között. „Másrészt a hazai színészképzés elsősorban a színházi játékra koncentrál, ami nagyon különbözik a filmes jelenléttől.” Vranik Roland szerint nagyon sok a fáradt, agyonhasznált színházi színész, akiket már csak az időbeosztásuk miatt is nehéz elérni, és hozzáteszi, hogy számára is sok esetben nagyon izgalmas egy hiteles, friss arc.

A címbeli kérdést megválaszolva tehát: egyáltalán nem lehet bárkiből filmsztár. Hozzátéve természetesen, hogy nem minden civil főszereplő lesz egyből híresség. Sőt, mint példáinkból látható, talán éppen a tartózkodó, tudatos amatőr szereplőket fenyegeti a legkevésbé a celebbé válás. Igaz, nem mindegyikük számára volt egyszeri kaland a filmkészítés. Röhrig Gézát hiába keresték meg, hollywoodi tömegfilmeket nem vállalt, viszont egy amerikai rendező első filmjében, egy sötét humorú dráma gyászoló haszid kántoraként újra feltűnik majd. Mellette az elmúlt évek amatőr debütálói közül Jakab Juli lesz az, aki főszerepben duplázik: Nemes Jeles László második filmje, a Sunset fölteheti a legkomolyabban vett színésznők térképére.

Megosztás:

Programsorozat

Párbeszédek a valóság sokoldalúságáról

Bővebben

Verseny

Kreatív irodalmi verseny középiskolás csapatok számára

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

A Kortárs novemberi számából ajánljuk

Zsolnai György: Terrakotta magány

Vilcsek Béla: A vers legyen velünk (Turczi István 60 éve)

Sturm István: Kemsei István / 40 év – 40 könyv. Válogatott bírálatok

Csuday Csaba Felülnézet (Kertész Imre: A néző – Feljegyzések 1991–2001)

Bővebben