Az Akherón forrásvidékén

Amikor belelépsz az Akherónba,
csontodig fáj az éktelen hideg.
Talán levegőt venni is elfelejtesz
pár pillanatig. Zsibbadt rémülettel
kigyalogolsz a folyóból, és eldöntöd,
hogy nem, ezt nem lehet.
Néhány perc múlva újra belegázolsz,
s noha minden lábcsontod külön érzed,
elindulsz fel, az eredet felé.
Látszólag minden logikát nélkülözve,
a folyó felfelé egyre mélyül,
de ha a kedve úgy tartja,
időnként azért még sekély.
Megszokott lesz a félelmes hideg.
Amikor – a szűkebb szorosokban –
már derékon felül csapdos a szürke-zöld víz,
értékeid a fejed fölé emeled.
Egyre valószínűbb lesz, hogy
nem egyetlen forrás van,
a meder szélén valami folyton felbuzog.
Haladsz tovább a szürke köveken.
Útitárs – reméled még – az ép ész.
És tested – nehezen – állja még a sodrást.

Valahol, sokkal lejjebb, fuvarra vár a révész.