Tajvani anziksz

gyermekeimnek

Te meg vagy húzatva?
Ülsz itt a huzatban
egy csigalépcső szűk fordulójában,
és nézed a lábujjadat,
amelyiket a doktor szerint
nem érzel! Vajon a lépcsővel is így vagy
meg a huzattal? A huzatot is
csak nézed, megkönnyezed, ámbár nem érzed?
Látod a vörös köpenyes szerzetest
kiosonni ebből az agyagos csigaházból?
Érzed, hogy ehhez az osonáshoz kevés egy élet,
ergo minimum még egy reinkarnálódásra
kényszerülhetsz, vagy vélhetőleg még többre is?
Az olyasféle írásműben, mint amilyen ez is, egy
ember életre keltéséhez egy teremtő képességére
volna szükséged, csakhogy neked egyetlen
teremtővel sincs valódi kapcsolatod,
a teremtő maga a képtelenség a szemedben.
Vagy a képtelenség a szememben
azt jelentené, hogy vak vagyok?
Netalán nem bírom nyitva tartani a szememet?
Alszom?
Mi van, te alszol?
Nem, nem alszom, csupán örülök,
hogy egyelőre mégsem kell megválnom
az érzéketlen lábujjamtól, még ha
a puszta látványától lassan felfordul is
a gyomrom. Mi lesz, ha már egyetlen kéz-
és lábujjamat sem fogom érezni –
csupán egy csillapíthatatlan és kielégíthetetlen
hányingert, mivel nincs bennem semmi
salak. Agyagból vagyok, és kiégtem.
Úgy van. A szerzetes csigalassan halad a zsúfolt,
világvárosi forgalomban, ülsz nyugton
tovább a huzatban, a csigalépcsőházban,
szerzetesed meg se nagyon emeli a szandálját,
mégsem mondanám, hogy vonszolódik,
mint egy antennaszarvacskás csiga,
amely vörös köpenyt sem visel, s életkora
összevethetetlen a fiatal szerzetesével;
utóbbit nemsokára huszonévesnek nézem
majd, de egyelőre várnom kell vele -
Veled meg mi van? Mi lenne?
visszhangzod a létigét feltételezve,
huszonéves szerzetesünk pedig lecövekel
egy óriásplakát alatt, a plakáton szerepeljen
ugyanaz, amit most a nejlonzacskójából hámoz
elő, egy duplalépcsős burger-king adag,
száját hatalmasra tátja, s nagyon lassan harap,
és mohón ugyan, de alaposan forgatja soká
mindkét pofájában a falatot; szerencséd,
hogy a huzat hamar felszárítja a nyálad,
a jelenetnek már nem vagyok szemtanúja,
éppen befordultam ágyamban a falnak,
feleségem követi még az eseményeket,
hidegen hagyják őt, engem tájékoztat csak
tovább ímmel-ámmal a fejleményekről,
illetve egy könnyű pléddel még betakargat,
hátha mire felriadok, már lement a nap.
Akkor a lábujjadat halasszuk holnapra?
Az nagyon jó, de a legjobb holnapután
lenne, akkorra utánozhatatlanul jó
lesz minden, halasszunk el addig mindent,
addig a lábujjam magától is elmegy.