azt mesélik

penészes falak fogságában
horpadt nádfedél alatt vacog
megannyi kihordott történet
ami csak neki fontos
nélküle gazdátlanul szívódna
fel a falak pórusaiban
tovább kellene lépni
de szabadulni lehetetlen
nincs aki bilincset oldjon ajtót
nyisson beengedje a tavaszt
visszatartják ki nem mondott kényszerek
a falakhoz beszél a törött ablakhoz
ami szemtanúja volt mindennek
sose érezte magát annyira árvának
mint amikor gyermekei a
városba költöztették
de ott is a homokdombbal
álmodott a nyárfaligettel
szabadon lélegző felhőkkel
és madarakkal beszélgetett
mostanra elkomorodott a szőlősorok
között bolyongó lelkiismeret
de az emlékek ott matatnak
a csend hullámai között
visszaálmodva a tücsökzsivajt az áradásokat
a petróleumlámpa imbolygó fényét
ezt vitte magával utolsó útjára is
– s amikor koporsóját a mélybe eresztették
azt mesélik a kútágas gémje is leszakadt