Téglás János neve több mint négy évtizede, a hetvenes évek közepe óta fogalom a Babits-recepcióban. Az ő szerkesztésében, sajtó alá rendezésében jelentek meg nyomdaipari tanulók vizsgamunkáiként azok a könyvesbolti forgalomba nem kerülő, mini- és különleges könyvek kis példányszámban, amelyek ma könyvtárak és magánszemélyek féltett kincsei. Ezek között voltak például Babits Mihály életével foglalkozó dokumentumok, levelek, első megjelenések, köteteinek hasonmásai. Mindez szakmai körökben előkészítője volt a születési centenárium megünneplésének. És kiegészítették e vizsgamunkákat Téglás Jánosnak a Babits-könyvtár sorozatában megjelent dokumentumközlései: a Babits Mihállyal készített interjúk szövegei, három nagy irodalmi perének visszhangja, illetve a Baumgarten Alapítvány iratai. Az 1976 óta megjelent kötetek mellé az elmúlt két évben egy-egy összefoglaló jellegű írás sorakozott: az első Babits tisztviselőtelepi éveiről, a második síremlékéről szól.
A szerző az érkezés–jelenlét–távozás hármasságában ismerteti az 1912 ősze és 1916 eleje közti időszakot. Az iskola Babits tanári pályájának ötödik állomása volt, s a megelőzőkkel szemben nyugodt körülményeket biztosított, míg a Húsvét előtt című verse miatt át nem helyezték, és ezzel meg nem szűnt pedagógusi pályája. De ekkor már nem vidéki száműzetés következett, a Nyugat szerkesztőjeként egyszer s mindenkorra kilépett az állam hatalma alól – amit egyébként fiatalon annyira kívánt, a nála idősebb családtagjait foglalkoztató megyei fennhatóság helyett.
A történet kezdetén a topográfiai ismeretek állnak, a főgimnázium építéstörténete, első igazgatójának, Gaal Mózesnek a személyisége, nevelési elvei. A szerző bemutatja az épület belső tereit, a testületi és az ifjúsági könyvtárat, a díszterem falfestményeit, majd Babits lakásának leírásával folytatja. Ismerteti társaságát, látogatóit, vendéglátói hajlandóságát. A kötet egészére jellemző, de itt különösen jelentős, hogy Téglás János folyamatosan merít Babits tanítványainak későbbi emlékezéseiből. Ezek segítségével ad képet Babits Mihály ekkor már meglévő tekintélyéről, tanári működéséről, az önképzőkör vezetéséről. Nagyon érdekesek azok az oldalak, amelyek anyagi helyzetét, a kiadói ügyeket tárgyalják, valamint egészségi állapotát. Aztán eljött az 1914-es év, a hadüzenet, az első frontra induló vonatok, az első összecsapások, az első halottak s az őszi, uzsoki orosz betörés, amely után a Zemplén, Sáros és más felvidéki vármegyékből érkezett menekültek Budapestet is elérték. Az 1915. augusztus 16-i Nyugatban jelent meg a Játszottam a kezével című vers. Ennek gondolati magja ez a négy sor volt: „Még egyre álmodom vele: / ó hogy oly messze közele / s hogy minden e világon itt / furcsa szirtekbe ütközik!” Világraszóló botrány mégis az utolsó sorokból lett: „[…] örömmel ontanám / kis ujjáért a csobogó vért / mint száz királyért, lobogóért!” Figyelemre méltó, hogy Babits nem azt mondta, utóbbiakért nem ontaná a vérét, csak azt, hogy a kedvese kisujjáért nagyobb örömmel. A vers alkalmat szolgáltatott általában a defetisták megfélemlítésére és a kis, tanári közösségben lapuló ellenérzések felszínre hozására. Ehhez járult nem sokkal később a már említett Húsvét előtt című vers, ami után Babits tanári tevékenységének folytatására nem nyílt lehetőség, mivel a támadások a pedagógust, nem a költőt kriminalizálták. A tisztviselőtelepi főgimnáziumban töltött évek történetét kiegészíti többek között az emlékező öregdiákok kislexikona, egy miniantológia az itt keletkezett versekből, valamint a tanári munka dokumentumai.
A második kis kötet Babits Mihály életének végével s a végső tiszteletadással foglalkozik. A négy fejezetből álló tanulmány Babits Mihály életének utolsó tavaszával kezdődik, azzal a pillanattal, amikor 1941. április 10-én szeretett esztergomi nyaralójába utaztak. A húsz éven át nyugalmat és pihenést biztosító környezet azonban ebben az évben nem hozta a felépülést, ezért augusztus 3-án Budapestre, a Siesta Szanatóriumba szállították. Itt halt meg a következő nap éjszakáján – legalábbis a szakirodalom ezt a dátumot örökítette meg. Téglás János azonban sorra veszi a forrásokat, beemeli a halotti bizonyítvány másolatát, s ezek alapján az időpontot 5-re, éjfél utánra teszi. Ugyanez a pontosságra törekvés jellemzi a tanulmány többi részét is, amelyek a halotti maszkkal, az első, majd a második, újratemetéssel, a búcsúztatás ceremóniájával, a résztvevőkkel, illetve magával a síremlék megjelenésével foglalkoznak. E körülményeket nagyrészt az ötvenes évek mellőzöttsége keretezte, amihez az első hangütést még 1945-ben Horváth Márton cikke, Babits halotti maszkja adta meg. Téglás János írása mellékleteivel és illusztrációival meggyőzően mutatja, hogy az irodalom ideologikus, politikával átitatott szemlélete mennyire kontraproduktív, mennyire a kultúra ellenében nyilvánul meg.
Az egykori tisztviselőtelepi főgimnázium az első tárgyalt témán túl is jelen van a kötetekben. Téglás János egykor a jogutód intézmény tanára volt, Árvai Sándor, mindkettő tördelője és tipográfusa, a tantestületben kollegája, a két kiadó – Endzsel Ernő és Kaló Margó – pedig egykori tanítványuk. Közös munkájuk eredménye a Babits-filológia két új kötete. (Europrinting, 2021; Kaló Design, 2022)
Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.
