Csillagszállás

csillagszállás nem távoli galaxisok
közötti utazás kelléke, a csillagszállás,
amikor úgy hajtod fejed egy párna görbe
íve uralta térbe, hogy az összes érzés
és gondolat vektora vagy vektorösszege
odakint marad. Távol tőled mint egy
csillagkép kivetítve. Ebből a képből nem
tanulsz, nem igazít el bolyongásaidban,
amit jelez, mint rosszullétek, fejfájások
álomszövedéke, hogy az egyedüllét
mélyebb és ősibb, mint az álom. Lehet
veled családod, gyerek vagy őseid
szelleme, helyed csak úgy lehet, ahogy
macska tölti be a teret, a ragadozó test
saját maga foglya, vagy mikor egy konzervet
kinyitsz, s az bebalzsamozva, mint egy
múmia, várja, hogy feleméssze az élő
a holt anyagot, egyszerre támadják és
támad, ahogy az anyag kihűlt lelke
körbeveszi a vágyat, a csillagszállás
egy olyan éjjel, amit nem vesznek körbe
napszakok, pulzál a szemedben az idő,
körpupilla, tágul, szűkül, ahogy követ
víztükörre dobnak, egyszerre vagy öreg
és gyerek, paplan se kell, csak alszol, a fehér
lepedő, gyűrött háttérsziluett kialvásod
kvazárját idézi meg, a csillagszállás atomsugárzás
az időben, gyenge kölcsönhatásban egy neutron
bétabomlása jelzi, hogy kint aszály van, és a
szájad nem mondhatja meg, hol alszol, amíg
ébredsz, egy neutrínó tömeg nélkül visz rólad
hírt a sötétségnek, a csillagszállás nyugtat is,
hogy te nem te vagy – nem fénylik semmi, csak
egy fénygombolyag, amivel macska játszik,
tejfehér, múló jelenlét, nem mutatja, mennyivel
lehetnél több, ha lennél. Macskának tejút. Mennyivel
lehetnél több, ha nem lennél – emlék képződik így
a halálnak, az nézhet vissza rá, aki nincs, akit
meg nem, csak kitalálnak.

A rossz és a jó

(buddhista példázat)

1.
A réteges, rostos, fonalas stratusok,
a gomolyfelhők, gomolyos rétegfelhők
alacsonyan szállnak. A réteges bűnöket
előző nemzedék táplálja. Gyúrja őket
egy kéz, ami nincs. Gyúrja őket egy kéz,
ami van. A kéz nem vádolható, mert a vádban
eltűnik. Megülik a kedélyt és a levegőt, a szem előtt
fehéren mosódnak el. A rostos bűn mást
szaggat, a rost sosem saját, más lelkét
tápláló szövetben szaggatja szét magát.
Az a bűn, ami fonalas, egy történetbe
fér. Mégsem mondható senkinek, csak
önkörében él. A gomolybűn lehet komoly,
de bánat nem ébred vele. Lenti bárányok, halott
kenyerek, nem hajtja, gyúrja senki se.

A párnafelhők, lepelfelhők szállnak közép
magasan. Az egyikre hajthatod fejed,
a másik betakar. Olyan bűn mindegyik,
ami alvásba kísér. Elaltatja benned
a Napot, mire a mélybe ér. Mire elhinnéd, hogy
a tiéd, már nem hiszed el. Elalszik benned
a tudat, ha felszínre emel.

Pelyhek, fátylak, cirrocumulusok szállnak
magasan. Ez a bűn koronája, könnyű alakja
van. Föléjük nem fér semmi se, Isten se,
ez a baj. Nem lesz belőlük semmi víz,
jövőre van tavaly. Ha rájuk gondolsz,
elkárhozol, ha nem gondolsz rájuk,
akkor is. Pehely és fátyol eltakar,
nem lesz belőlük semmi víz.

Esőréteg vagy zivatar függőlegesen
lecsap. Feloldozás vagy büntetés? A
végén ez marad. Büntetés vagy feloldozás?
Bűnből van ez is, az is. Hiába lesz
belőlük víz, semmit sem érsz vele.
Bűnből van az ítélkezés – a bűn oldószere.

Felhőből ennyi bűn. Héliosz tehene.
Hajtja üdvözítőnk, a Nap. Ha van üdv,
egy tehén legeli le.

2.
A réteges, rostos, fonalas stratusok,
a gomolyfelhők, gomolyos rétegfelhők
alacsonyan szállnak. A réteges jóságot
előző nemzedék táplálja. Gyúrja őket
egy kéz, ami nincs. Gyúrja őket egy kéz,
ami van. A kéz nem áldható, mert az áldásban
eltűnik. Átjárják a kedélyt és a levegőt, a szem előtt
fehéren mosódnak el. A rostos jóság mást
érint, a rost sosem saját, más lelkét
tápláló szövetben építi fel magát.
Az a jó, ami fonalas, egy történetbe
fér. Mégsem mondható senkinek, csak
önkörében él. A gomolyjóság lehet komoly,
de öröm nem ébred vele. Lenti bárányok, élő
kenyerek, nem hajtja, gyúrja senki se.

A párnafelhők, lepelfelhők szállnak közép
magasan. Az egyikre hajthatod fejed,
a másik betakar. Olyan jóság mindegyik,
ami alvásba kísér. Elaltatja benned
a Napot, mire a mélybe ér. Mire elhinnéd, hogy
a tiéd, már nem hiszed el. Elalszik benned
a tudat, ha felszínre emel.

Pelyhek, fátylak, cirrocumulusok szállnak
magasan. Ez a jóság koronája, könnyű alakja
van. Föléjük nem fér semmi se, Isten se,
nincsen út. Nem lesz belőlük semmi víz,
jövőre van a múlt. Ha rájuk gondolsz,
üdvözülsz, ha nem gondolsz rájuk,
akkor is. Pehely és fátyol eltakar,
nem lesz belőlük semmi víz.

Esőréteg vagy zivatar függőlegesen
lecsap. Feloldozás vagy büntetés? A
végén ez marad. Büntetés vagy feloldozás?
Jóságból van ez is, az is. Hiába lesz
belőlük víz, semmit sem érsz vele.
Jóságból van az ítélkezés – a jó oldószere.

Felhőből ennyi jó. Héliosz tehene.
Hajtja üdvözítőnk, a Nap. Ha van kárhozat,
egy tehén legeli le.