A pálfordulás kifejezés a hátköznapi nyelvhasználatban is gyakran előfordul. Arra az állapotra vonatkoztatjuk, amikor megszokott életutunkról letérünk valami ismeretlen ok miatt, s ellenkező irányba fordulunk. A kifejezés eredete a Bibliában található, amikor is a keresztényüldöző Saulusból Jézust követő Paulus lesz. De a jelentés gazdagabb, Saulus magabiztos, kifelé irányuló állapotából, a biztosnak tűnő nyeregből zuhan a földre. Tehát nemcsak arról van szó, hogy a magasból a mélybe juthatunk, a határozott meggyőződésünket váratlan esemény miatt elveszíthetjük, hanem arról is, hogy vannak az emberi akaratot, meggyőződést felülíró törvényes véletlenek az ember életében, ahogy ez Olescher Tamás életművében is szembetűnő. Kimenekül a szocialista realizmus rácsszerkezetéből, hogy Nyugat-Németországban kiélje és megélje avantgárd törekvéseit, majd a rendszerváltás után visszatér Magyarországra, s amolyan Bartók Bélaként a gyökereket keresi a népi kultúra örökségében. „Színházi” ember lesz, performanszokat szervez. Teljes összhangban él a kor nemzetközi művészi tendenciáival: használja az új médiumokat, és önmagát is médiumként tételezi, létrehozva ezzel az újszerű műalkotást.
Nehéz elképzelnünk az utolsó periódusban szakrális alkotásokat készítő Olescher Tamást, a Vízivárosi Galéria vezetőjét, hogy kopaszra nyírt fejjel egy összetákolt emelvényen ül mozdulatlanul Rodin Gondolkodójának pózában, míg körülötte, mondjuk, Kubrick Űrodüsszeiájának híres thereminen előadott szférikus zenéje szólna, majd egy negyedóra múlva lemászna az emelvényről, s csupán annyit mondana a megjelenteknek, hogy: „a kiállítást megnyitottam”. Vagy témától függően, bőbeszédűbben hozzátenné: „menjetek békében”. Valóban nehéz elképzelni, pedig ez történt Frankfurtban a csernobili katasztrófa kapcsán megrendezett performanszon. Az is nehezen elképzelhető, hogy itthon ezt bárki megtehette volna a komoly hírzárlat, a szűrt információk időszakában, s már csak azért sem, mert az esemény közvetlen szomszédságunkban, az akkori Szovjetunióban történt.
A Vízivárosi Galéria emléktárlata rendhagyó, mert Olescher Tamás tisztelői a teljes életműről kaptak áttekintést. Köszönet érte a szervezőknek, rendezőknek, közreműködőknek és a családnak. A képek elrendezése is segít az áttekintésben. A korai évek avantgárd, formabontó alkotásait meg-megszakítják a késői évek szeretetképei, a hátsó teremben pedig a performanszok emlékei láthatók, mindez megtűzdelve korabeli fotókkal. A frankfurti művek erőteljesen mutatják az átláthatatlan és áthatolhatatlan külvilágban feloldódni vágyó ember helyét, mint ahogy a társkeresés nehézségeit is.
A „torony kép” (Páros-sorozat, 1987) lendületes vonalai jól érzékeltetik a kitörés, a felfelé törekvés vágyát, az elszántság lendületét, mint ahogy a kavargó, még rendezetlen világ erejét is. Mindezek a megnyilvánulások az érett korszakban renddé, békévé és a szellemivé válnak. Olescher nyugati tapasztalatai révén olyan mély rétegekbe hatolt, amelyek a civilizáció gyümölcseire sóvárgó keletieknek nem adatott meg. Szolzsenyicinnek is bele kellett kóstolnia a civilizáció hívságaiba, hogy ki tudja mondani: „A mai fejlett Nyugat megmutatta a saját példáján, hogy az emberi megváltás forrása nem a nyugati bőség, nem a sikeres üzlet.”
Olescher Tamás életében egyre inkább megfordultak az irányok: Nyugatról Kelet felé, a kinti világ meghódítása helyett a belső szellemi ember építése vált fontossá. Minden bizonnyal Vasadi Tamás Különben szétesik című 1996-os könyve meghatározó élmény volt számára, nemcsak azért, mert ő illusztrálta, hanem mert komoly ismeretet szerzett a diabolikus (szétszedő, szétromboló) erők természetéről. S megértette, hogy az Istentől elhagyatott lélek vagy az Isten létét tagadó ember Lucifer színpadán játszik. Így csatlakozik Nietzsche és Dosztojevszkij istenkereső felismeréseihez.
Amikor Dosztojevszkij A Karamazov testvérek nagyszabású regényében megfogalmazza, „ha nincs Isten, minden megengedett”, akkor sok minden világossá válik a mai ember számára is. Az önmagát mindenhatónak tételező agyember olyan jogi, intézményi, mediális rendszert fog kiépíteni, amelyben az ördögök (tudatos gonosztevők) szabadon járhatnak-kelhetnek a világban, s ahogy Madách Lucifere, elégedetten dörzsölhetik tenyerüket. Nem véletlenül figyelmeztet 1924-ben Spengler A Nyugat alkonya című könyvében: „minden kultúra lényege a vallás, következésképpen minden civilizáció lényege a vallástalanság”. Majd kritikusan továbbviszi a gondolatot: „a nyugati ember mindig megkövetelt valamit a többi embertől, azt tudta, hogy neked mit kell csinálnod, parancsolt és követelt, mindezt távhatásként”. Viktor Pelevin, a mai orosz irodalom fenegyereke ehhez csupán annyit fűz hozzá, hogy megérkeztünk az új őszintétlenség és a ravasz biznisz korszakába.
A kérdések kérdése az, hogy mit lehet ilyen körülmények között tenni. Lesznek, akik III. Richárd hű utódjaiként elhatározzák, hogy gonoszak lesznek. Néhányan megpróbálnak óvatosan védekezni, kritikusan viszonyulni. Lesznek, akik beleőrülnek felismeréseikbe, mint Nietzsche. És lesz néhány Olescher Tamás, akit átkarol az isten. Ez lesz az az állapot, amikor és ahol a szavak elégtelenül közelítik meg a lélek tartalmát. Innen viszont az utak nem kifelé és nem elfelé, hanem befelé és felfelé visznek. Az élet terhei nem lesznek könnyebbek, csupán az értelmük változik meg. Innét kezdve megváltozik a téma, átalakulnak a kifejezőeszközök. Olescher Tamás püthagoreusként szemlél: csak egész és pozitív számokat ismer, ezek segítségével ábrázolja az új világot. A formák szigorodnak, a világ színei élénkülnek, a virágok kecsesebbé válnak, mert az élet élni akar. Ebben a világrendben nincs helye törtszámoknak, se negatív számoknak, itt nincs nulla. A diabolikus hívság helyett a világ össze- és egybetart. A geometriai formák nem a mérnöki asztalról kerültek a vászonra, hanem az archaikus ember kozmikus érzékeléséből, amelyek telítődtek hitbéli jelentéssel. A kereszt hordozza az univerzum értelmét. Így kapcsolódik össze Olescher festői világában az örök és a változó, a véges és a végtelen. A merev szerkezetek így telítődnek színes és elragadó élettel.
Olescher Tamás nagyon vágyott arra, hogy érett, hittel átitatott műveit albumba rendezze. Ajándék című albuma 2021-ben az év első hónapjaiban jelent meg. Így teljesült vágya. Az életművet méltatók tisztelettel, mély megértéssel tárták fel a pályafutás értékeit.
Azok, akik közelebbről ismerték Olescher Tamást, vele együtt élték meg a betegség okozta szenvedést, és látták azt a rendkívüli fegyelmet, ahogy küzdött, és viselte sorsát. A betegség végül mégis legyőzte, de itt hagyta az Ajándékot és emlékül a lélek csendességét és békéjét.
Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.
