Egy korty magyar bor XVI.

(ihatóbor) Amikor este elcsendesedett a ház, anyai nagymamám könyvkötő mester édesapja szeretett verseket olvasni. Kamasz lány nagymamám 1915-ben, tizenhat évesen felíró volt egy Mester utcai borkereskedésben, munka után naponta félliteres csatos üvegben vitte haza – ahogy apja nevezte – az ihatóbort.

Dédapám asztalhoz ült, mindig csak félig töltötte borral vizespoharát – így mesélte hatvan évvel ezelőtt nagymamám –, elővette öreg Petőfi-kötetét, azt szerette olvasgatni. Ha megtetszett neki egy verssor, ivott egy kortyot. Addig olvasott, amíg elfogyott a bor.

Próbálom elképzelni fényképről sem ismert dédapámat, ahogy este a napi munka után, fáradtan, az asztal mellett elálmosodva Petőfi-verseket olvas, és időről időre felhörpint egy korty ihatóbort.

Vajon a Petőfi-vers hányadik sora után érezte úgy már deresedő hajú dédapám, hogy megérett az idő egy jóízű kortyra? Jaj, pedig de ihatnám!… amikor ezt olvasta, biztosan szájához emelte a poharat. Száraz kút a gégém csapja… szomorú vers, dédapám lapozott. Ivás közben: a nagyvilágban háború van, nagyháború, de a Mester utcai kétszoba-konyhás lakásban asszonya és a sok gyerek már alszik, béke, rend, csend van.

Száz év nem nagy idő: Petőfi-verseket olvasok, ihatóbort kortyolok dédapámmal. Nem számoljuk: Hányadik a pohár?

Az ihatóbor sokféleképpen jellemezhető, sokféle italféleség; borászok, bortudósok számára értelmezhetetlen kifejezés.

Például ihatóbor az otthonunkba néha demizsonban vagy címke nélküli palackban barátainktól érkező bor. Nincs szükség dugóhúzóra, ha szeretnénk megkóstolni. Két ujjal megfogjuk az üveg nyaka fölött a dugót, egy ügyes mozdulat, és már tölthetjük is poharunkba az italt. Ami a poharunkban van, akkor ihatóbor, ha az első korty után a maradékkal nem virágainkat locsoljuk meg a kertben.

Nyáron ihatóbor a verandán, kancsóban asztalra került fehérbor, amelyet a borász maga hozott fel a pincéből, vagy télen, pincében, a lopóval számunkra kiszippantott, hordóban idősödő vörösbor. Ha bölcs a borász, tudja, mikor milyen borral kell vendégét megkínálnia.

Délidőben, tavasszal a Nivegy-völgyben egy pohár ősszel szüretelt Dobosi Sauvignon Blanc ihatóbor. Január végén, otthon, sajtvacsorához ihatóbor az ősszel csavaros palackba zárt Vida Rozé. Nyári este Balatoncsicsón ihatóbor Kiss Csaba polgármester és borász szőlőjében a frissen sült húsokhoz kortyolt, Terápia névre keresztelt egyéves Olaszrizling. Borászként nem számon tartott, parányi szőlőjét maga művelő tanár barátom falusi tanyáján a vacsorához – felesége által főzött tárkonyos pulykaragu leves sok hússal, vastag tejföllel, utána otthon gyúrt tésztából készült túrós csusza – kancsóból kínált pincehideg kadarkasiller az ihatóbor.

A legnemesebb ihatóbor a pincében, kamrában évekig kallódó hordóminta. Amikor a borász maga sem tudja teljes bizonyossággal, mi csorog alá poharunkba, ha kinyitja a címke nélküli – egyéves?, tízéves? – palackot.

Sok-sok éve látóhegyi kertünkbe, Budán, barátokat vártunk vacsorára. Polc alatt rejtőzködött évekig egy címke nélküli palack, csak sejtettem, kitől és mikor kaptam ajándékba. Aranyszámok a palackon: 1981… húszéves fehérbor…

Feleségem javasolta: ki tudja, mit rejt a palack, legyen ma ez a fogadóbor! Erre a borra is érvényes az aranyszabály: ha az első korty ízlik, akkor ihatóbor.

Poharamban a bor: már a színétől káprázott a szemem. Barátom emlékezett a palack eredetére: húszéves somlói Inhauser Furmint. Miközben töltöttem barátaim poharába, szemlesütve szabadkoztam: Ennél jobb bort ma már nem iszunk!

A bor valóban isteni csoda: húsz évvel ezelőtt egy húszéves ihatóbor elkápráztatta barátaimat. Az ihatóbor után azon az estén évjáratos nagyborokat ittunk, de az akkor kinyitott palackok közül ma már csak erre a hordómintára emlékszem: Inhauser Furmint, 1981.

Megtanultam: a hordóminta mindig titkokat rejt. Néha káprázatos ünnepi bor, néha az évekig őrzött palack tartalmával csak virágokat locsolni érdemes.

Amivel meglocsoltuk a kertet: ihatatlan lőre.

Ihatóbor: amit már megittunk.

(Barátombora) Minden komoly borásznak barátja az, aki betér hozzá egy pohár borra. Bártfay László, derék, írogató, Pest-Budán élő nemesember 1838. július 24-én, kedden Tihany felé haladva jegyezte fel naplójába az útszéli pince kapujára vésett feliratot.

Térj be hozzám barátom
Szomjas vagy a’ mint látom
Jó bort szűrök pénzedre
Váljék egészségedre.

Ez idő tájt még jobbára gazduramnak mondták a vendéget pincéjében borral kínáló szőlősgazdát, bort készítő falusi embert. Nyelvújító írók ötlötték ki a borász elnevezést. Borászat: ez a kifejezés először csak 1862-ben Czuczor Gergely és Fogarasi János A magyar nyelv szótára első kötetében volt olvasható.

Ha szólni akarok a barátom boráról – írd és mondd: Barátombora –, a veszélyeket rejtő ösvényen Madách Imre igazít útba: „Csak hódolat illet meg, nem bírálat.”

Borász-barátom, az országosan ismert, rangos borász, Vida Péter műveli százéves, parányi szőlőnket. Ha a barátom borász, azért a barátom, mert a borát is szeretem. Vida Péter a barátom: ő tanított meg beszélgetni a borral. Szerettem a Kékfrakkos névre keresztelt kékfrankos borát: friss, könnyű-könnyed, már ebéd előtt is jókedvűen iható bor volt. Tavaszi bor, tudtam: nem érdemes őszig, szüretig tartogatni. Nem tartogattam. A borász sem: ma már csak emlékeimben él a játékosan vidám Kékfrakkos címke. Téli estéken legkedveltebb Barátombora az Estve: már a neve elbűvölt. Iszogatás közben Csokonai Vitéz Mihály szavait morzsolom magamban: Késsél még setét éj, komor óráiddal… Ha vendégeimnek kínáltam, örömmel hallgattam, ha estve dicsérték barátom borát. Legszeretettebb Barátombora a La Vida: valóban az élet bora, vasárnapi vörösbor, ha hétköznap nyitok ki egy palackot, akkor hétköznap élem át a feltámadást.

Borosgazda-barátom Jásdi Mária és István. Amikor évtizede barátságos otthonuk, Ranolder püspök úr hajdani csopaki házának teraszáról a Balaton víztükrének esti csillogását csodálva a Jásdi Pince 2008-as évjáratú Ranolder Fehér borát kóstoltam – mint kétezer éve a hívó szóra megtért pogányok –, elragadtatásba estem. Ahogy Ranolder püspök úr lelkében a labanc hithűség és a magyar lelkiség, úgy kovácsolódott tökéletes és harmonikus egységgé ebben a borban a lelkünket bársonyosan simogató Olaszrizling az érzelmeket, álmokat fakasztó Furminttal.

Királyhű volt, aulikus főpap – és a szíve Magyarországért dobogott. A püspök úr titka: ellentétes erőket, egymásnak feszülő indulatokat, érzelmeket hogyan kell, hogyan lehet okos-hasznos egyensúlyban tartani. Talán ismerte Ranolder püspök úr a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István mondását: a dinamikus közép azt jelenti, hogy a szélsőségekből mindazt, ami bennük jó, ami a nemzet, az ország, a haza számára hasznosítható, beemeljük a harmóniát teremtő középbe. A Ranolder Fehér: dinamikus közép, Olaszrizling és Furmint csodás kevercse. Kortyoltam borosgazda-barátom borát: gondolatokba merülve Ranolder püspök úrral sétáltam a boldog Magyarországon.

Háztájiborász-barátom volt a régen halott kiskőrösi Pista bácsi. Tavasszal kihurcolkodott a határba, őszig a szőlőben élt, amit kellett, birtokán min­dent maga csinált: metszett, kapált, hordót mosott, elűzte a seregélyeket, szüretelt, takarított. A bo­rát maga itta meg szürettől a következő szüretig.

Indultam egy alkalommal Kiskőrösről hazafelé, felesége szaladt utánam: Gáborkám! Egy flaska, a repiborunk! Megköszöntem. Otthon megkóstoltam. Nem sikerült kiderítenem, mi fán termett az az egy korty bor, amit kényszeredetten lenyeltem. Bortudós barátomat kértem meg: derítse ki, mi ez a bornak látszó ital. Rövid korty, hosszú töprengés.

– Egy kevés Kadarka, talán a fele, aztán fehér szőlő, több fajta, és a kert végében földre hullott őszibarack, szilva, egres… Valami mosószer, nem mosták ki rendesen a hordót…

Pista bácsi végtelenül rendes ember volt, nem házalt a borával, maga itta meg, és néha barátainak ajándékozott egy-egy palackot, úgy mondta: flaskát. Nem a borát dicsérem (kiöntöttem!), csak őt: derék, becsületes magyar ember volt, szerette a bort, szerette az embereket. Ihatatlan borára emlékezve jut eszembe a naphosszat pincéjében szöszmötölő háztájiborász-barátom.

Vannak örömborász-barátaim. Amikor állatorvos örömborász-barátom lelkesen készített savanykás vinkójával kínál meg, szó nélkül lenyelem és őt is, feleségét is átölelem: a barátság fontosabb, mint a bor.

Örömborász-barátom a remek színész: Trokán Péter. Sok évvel ezelőtt jegyeztem föl vallomását: „A szőlő! Szerelem! Tanultam, csináltam. A szomszédok segítettek. A »birtokom« kétszáztíz négyszögöl, tizenhárom sor Fűszeres Tramini. Ma már hatvan százaléka új telepítés. Minden évben van vagy százhetven-száznyolcvan liter borom. Ősztől őszig elfogy. De barátaim is csak akkor ihatnak Trokán Traminit, ha idejönnek. Akkor aztán halat sütök, borozgatunk, falatozunk. Molnár Szabolcs, a közeli Jásdi Pince vincellére segít, ha a szőlőben vagy a pincében elakadok. De 2014-ben már megdicsérte a boromat. Szerintem is olyan, amilyennek elképzeltem… sőt jobb. Szeptemberben – ha borozgatni akarok – vásárolnom kell valamit valakitől, mert az én Fűszeres Traminimből már csak néhány liter kotyog a hordó alján. Nyáron munkát nem vállalok, Paloznakon vagyok itthon, otthon. Itt nincs átmenő forgalom, csend van, nyugalom. Itt még a kocsmában is törzsvendégek vannak.”

Ültünk a kertben, csodásan elkészített, izgalmasan fűszerezett süllőt vacsoráztunk, Trokán Fűszeres Traminivel áldoztunk az éjszakának: ez a Barátombora a remek ital és az őszinte barátság tökéletes harmóniája.

(Borcsoda) Ez még az ihatóbornál is személyre szabottabb, borászok, bortudósok számára végképp értelmetlen, értelmezhetetlen fogalom.

Alapfok: meglepetésbor – amikor a váratlan csodálkozás avat egy bort borcsodává: az itt és most bódult mámora, a hirtelen támadt érzés, hogy ilyen bort még nem ittál, és talán nem is fogsz inni soha. Megtéveszt a bor, de boldog vagy, hogy eltévedtél.

Baráti borvacsorán, 2016-ban sok kóstolt bor után töltötte a pincér poharamba a Gilvesy Pincészet fehérborát: Próba-üzem, 2015. Izgalmasan jóízű, egyéves badacsonyi Furmint. Asztalomon marasztaltam a palackot, iszogatva azon gondolkodtam: a Gilvesy Pincészet borászának miért jutott eszébe ezt a nevet adni a bornak: Próba-üzem?

Rokon szavak: próbaszedés, próbajárat, próbatanítás, próbaterem, próbatétel – valakik, valahol, valamivel próbálkoznak, hátha egyszer majd sikerül.

Ó, Rómeó, mért vagy te Rómeó? – kérdezte veronai házuk erkélyén állva a fénylő holdvilágtól Júlia.

Ó, Próba-üzem, miért vagy te próbaüzem? – morfondíroztam magamban. Kortyoltam a bort: jó – nagyon jó. Szűretlen Furmint a javából: badacsonyi földíze, -illata van. Ilyen talajt földgolyónkon csak még egy helyen teremtett az Isten: a Kanári-szigeteken.

Kortyoltam a bort. Íze, zamata Badacsonyba csalogatott: ott a pincében lenne jó kóstolni, inni ezt a Furmintot.

Egy furmintfan véleménye a neten 2016. augusztus 25-én reggel hat órakor; a szövegből az nem derül ki: lefekvés előtt vagy felébredés után rótta írója e lelkendező sorokat: „A furmint lassan a Balatont is meghódítja, itt is egyre több borász kísérletezik a fajtával. A Szent György-hegy sem kivétel, a Gilvesy Pincészet 2015-ben készített először bort a fajtából – a furmintültetvény termése most került először palackba.”

Megvilágosodtam: tehát azért lett Próba-üzem ennek a pompás bornak a neve, mert ez a pincészet első, palackba töltött fiatal Furmintja. Kérdés 2016-ban: ha ez a kezdet, ha ez a próba, milyen bor születik majd az elkövetkező években?

A Próba-üzem hat évvel ezelőtt meglepetés borcsoda volt. 2022. április 20-án már nincs Gilvesy Próba-üzem, asztalomon két bontatlan palack Gil­vesy Furmint – ma úgy nevezik: Váradi Furmint. A 2018-ban kézzel szüretelt szőlőből készült bor kerül először poharamba: kovakő illata mámorító. Azt nem tudom eldönteni – nincs a közelben segítőtárs, tudós borszakértő –, hogy a nagyon ficánkoló savak jövőre belesimulnak-e a borba, és év múltán is ropogósra sült szárnyasokhoz innám szívesen, vagy inkább magában kortyolnám a bort, őszi kertben, tűz mellett, halk zenét hallgatva, holdtöltekor.

Nyitom a másik, egy évvel idősebb palackot: Gilvesy Váradi Furmint, 2017.

Ez a bor elbűvölően gömbölyű. Őszi kertben, tűz mellett, halk zenét hallgatva, holdtöltekor érdemes beszélgetni vele. Ma este nincs őszi kert, nincs tűz, zenét hallgatok, néhány szem diót, mogyorót vacsorázom – „Minden esetben előbb egyél, legalább néhány szem diót, mogyorót vagy mandulát. Erre az olajos magra a bor íze kibontakozik” (Hamvas Béla) –, és minden korty Váradi Furmint arra emlékeztet: 2016-ban ittam a Gilvesy Pincészet Próba-üzem nevű borát. Az akkor számomra borcsoda volt: meglepetésbor.

Ma nincs meglepetés.

Egy remek, elbűvölően gömbölyű borral temetem az áprilisi estét.

Középfok: fölfedezésbor – nem 2021. november 21-én ittam először a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Vörös Prior nevű borát. De akkor este, a Pesti Vigadóban, a Magyar Bor Akadémia ünnepi estjén, Az Év Bortermelője cím elnyerésében reménykedő borászok bemutatkozásakor pompás boraikat kóstoltuk, és ez a Vörös Prior elvarázsolt: fölfedeztem.

Az év bora! – áradoztam és minden rendű-rangú barátomat, ismerősömet – újságírót, elnököt, nagykövetet – karonfogva vonszoltam a borász, Liptai Zsolt asztalához kóstolásra, hangosan bevallott elragadtatásra. Hallgatva túlhabzóan lelkendező szavaimat, író barátom Petőfit idézte: Hányadik már a pohár? Petőfivel válaszoltam: …csak ötödik?

Nem mondtam igazat: a sokadik volt.

A fölfedezésbor jellemzője, hogy akkor és ott, a fölfedezés pillanatában igazi borcsoda. Másnap már csak emlék, és az igazi borbarát az újra találkozást várja a fölfedezett borcsodával.

Öt hónap múltán – már napsugaras tavasz van – magamban, magamnak nyitom a palackot: Vörös Prior, 2020. „A pinot noirt termő három dűlőnk legszebb tételeinek hordóválogatása.” A címkén Szent István királyunk felnagyított, gyönyörű monogramja. A Pannonhalmi Bencés Főapátság alapító oklevelének királyi hitelesítő záradéka ez a monogram: Stephanus Rex. Kortyolom a „királyi” bort: nem okoskodom, nem elemzem, nem magyarázom – boldogan iszom. Bort, nőt, földrészt fölfedezni csak egyszer lehet – csodálni örökké.

Felsőfok: megrendülésbor – a pillanat, amikor az első korty után elakad az ember lélegzete. Pontosabban: már abban a pillanatban nem kaptam levegőt, amikor megbillent kezemben a palack, és a bor vékony sugárban alácsorgott a pohárba. Ösztönösen rántottam függőlegesre a palackot: Ilyen bor nincs!

Tavaszi délelőtt volt, konyhaablakunkban már harsányan zöldelltek a fűszernövények. Ebédlőasztalunkon ropogósra sült rakottkrumpli illatozott a tűzálló tálban. Okkal-joggal jutott eszembe: illene hozzá egy pohár jól iható vörösbor. Nézelődtem a borhűtőben, kezembe akadt egy címke és felirat nélküli hordóminta palack. Kitől kaptam, mikor kaptam? – bárhogy törtem a fejemet, semmi nem jutott eszembe. Gondoltam: hétköznap, délidőben, rakott­krumpli mellé ez az ismeretlen eredetű palackban rejtőző ital tökéletes ihatóbor.

Megállt az idő: szótlanul bámultam a pohár alján szikrázó, átláthatatlanul sűrű, mámorillatú vörösbort.

Magyar borcsoda: ezt nem lehet délidőben, rakottkrumplit falatozva elszürcsölni.

Visszazártam a palackot; majd este, az erkélyen, gyertyafényben, beburkolódzva az éjszakába, feleségemnek verssorokat suttogva – Felkelő hajnal, lámpa mely nem csal, nap dús sugarakkal: / tőled az éj fut, s kigyullad a nappal – fogunk borünnepet tartani.

Megrendülésbor: tíz évvel ezelőtt hajnalig kortyolgattuk a borcsodát. A dugón olvasható nevekből megtudtam, hogy mit iszom, hogy honnan származik a palack, s pirkadatkor már azt is tudtam: soha többé nem fogok ilyen borcsodával beszélgetni.

Két évtizede avatta fel Villányban új pincéjét Gere Attila. Sokan voltunk, remek borokat kóstoltunk, akkor kaptam borász barátomtól a címke és felirat nélküli hordóminta palackot. Szaladtak az évek, elfelejtettem, hogy milyen kincset őrizgetek.

Millenniumi Quartett Cuvée, 1997 – olyan bor, amilyenhez foghatót sem azelőtt, sem azóta nem ittam. Gere Attila, Gere Tamás, Bock József, Tiffán Ede legjobb boraikból készítették ezt a varázscuvée-t az Ezeréves Magyarország tiszteletére, emlékére.

Botor az ember: ezt a bort akartam iszogatni hétköznap, ebéd közben, kísérő ihatóborként az amúgy remek rakottkrumpli mellé!

Nagy bort, nagyon nagy bort – remélem – fogok még inni életemben. Olyat, mint a négy villányi borász álmodta Millenniumi Quartett Cuvée, 1997, már soha.

Hétköznapi boldogságmondás: Boldog az az ember… akit életében egyszer megajándékoznak az égiek egy palack Millenniumi Quartett Cuvée, 1997 borcsodával.

Egyszer volt… Volt!