két átszállás között; nem értem hogy történhetett

két átszállás között

keményedik a hang
így van ez ha kocsmák huzatos teraszáról
figyeled a felhajtott gallérú életet
menekülni kell
bóklászni csellengő utasok között
szembogarad szomorú szemrehányás
mikor romlottunk el
miért keressük az utca túloldalát
hová lett a postaláda résein
kikandikáló levél
magadra maradtál
a hirtelen beálló csöndben
nincs ebben semmi feltűnő
de nem lehet mindenki egyszerre vak
s már hiába integetsz
a mihaszna csöndet nem töri meg
a végtelenített délután mint régen
amikor pályaudvarokon
vagy parkok padjain hálózsákban
töltöttük az éjszakát
míg rendőrnek álcázott díszletmunkások
át nem rendezték a színpadot
– mindig úton voltunk
zsebkendőnyi valóságban
két átszállás között

nem értem hogy történhetett

villódzó neonfénnyel babrál a szürkület
goromba csönd az árkádok alatt
valaki fázik – vadászles
bújik meg a fagyos föld felett –
nincs más kijárat
ahol kimenekíthetnéd a szégyenérzetet
a büszkeség otthon felejti titkait
elviselhetőbb lenne részegen
nem kifeszítve örökérvényű ígéretek között
nem érted hogy történhetett
gyártani kellett valami kificamodott
ideológiát míg allergiás kényszerek
elő nem varázsoltak
egy régi Cseh Tamás-dallamot
– de ez már kórházi csempehideg
konok nulla fok
hiába számolod a sarkokat
a ritmus alig szivárog át
s a lüktető artériát átszúrják
a mentőautók villódzó fényei