A római iskola története és értékelése eléggé fel van dolgozva. Kivételes lehetőség nyílt a húszas–harmincas években, hogy egy tradíciókban gazdag, de a modernizmusban is élen járó ország kulturális életéhez kapcsolódhattunk. Ehhez kellett Gerevich Tibor művészettörténész, egyetemi tanár, a Római Magyar Akadémia vezetőjének aktivitása, aki később a velencei biennálék kormánybiztosa is lett, és tehetséges fiatalok csoportja, akik Olgyai Viktor grafikai osztályából kerültek ki a Főiskoláról. A névsor nagyjából ismert, Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Korb Erzsébet, Varga Nándor Lajos és társaik váltak az irányzat reprezentatív képviselőivé. Az elemzések is kiemelik, ennek a vonzásnak egyik fő eleme a neoklasszicizmus volt, olaszosan novocento. A kor vezető konzervatív kultúrpolitikusai ettől a csoporttól várták a trianoni elszigeteltségből való kitörést a külföld felé, és tőlük remélték a magyar képzőművészet megújítását. Néhányan csak időszakosan tartoztak e körhöz, mint Korb Erzsébet vagy Jándi Dávid és Deli Antal. E kevéssé emlegetett csoporthoz tartozott Gáborjáni Szabó Kálmán is, aki két alkalommal is megkapta a római ösztöndíjat, olasz művészeti lapok is közölték izgalmas fametszeteit, sőt, szakmai méltatásokat is kapott munkáira. Az ő helyzete azonban több szempontból speciálisnak tekinthető: a debreceni református Kollégium növendékeként végzett, s a református főiskola rajztanára lett. Ismeretes a református egyház felfogása, amely szerint a templom nem lehet bálványimádó ábrázolások helye, és egy ilyen szituációban G. Szabó Kálmán mégis elfogadtatta magát, sőt, a Kollégium Oratóriumában a harmincas évek végén készült freskói nagy tetszésnek örvendtek.
Gáborjáni Szabó Kálmán életműve azonban elsikkadt, talán egyházi kötődései miatt is. Most jött el az alkalom, hogy a család és szakemberek összefogásával egy átfogó album szülessen munkásságáról. A lektorálásra felkért Feledy Balázs személye is növeli a kötet szakmai hitelességét.
A szerkesztők úgy vélték, akkor cselekednek helyesen, ha szinte minden kép mellé valamilyen szöveget állítanak, nehogy a művek értelmezése félresiklódjék. Szerintem ezt egy kissé túlzásba vitték, talán több kép jobban szolgálta volna a mester képanyagának érvényesülését.
A kötet tagolását is a szöveg határozta meg.
Fekete Károly református püspök, a Debreceni Református Kollégium művésztanára írta a bevezetőt. Gáborjáni Szabó Péter (az alkotó fia, a könyv szerkesztője) a művész életútját tekinti át. Masits László a „pusztai város” fia pályakezdését tárja fel. Gáborjáni Szabó Kálmán egyik visszaemlékezése is bekerült a kötetbe. Sipos Endre néhány alkotás elemzését végzi el. Róka Enikő a fametszet szerepét vizsgálja az életműben. Eisler János a művész helyét próbálja tisztázni a korabeli szellemi életben. A méltatók közt találjuk az olasz M. T. Papalardót, Szegi Pált, Pogány Ö. Gábort, Tóth Endrét, Sz. Kürti Katalint és Masits Lászlót. A végső összegzés Vitéz Ferenc művészeti író írásából szűrhető le, aki felvázolja az életmű művészeti távlatait.
Fekete Károly ezt írja bevezetője egyik mondatában: „Gáborjáni Szabó Kálmán nemcsak elismert grafikusművész volt, festészeti alkotásai is emlékezetesek.” Valahol érzékelteti, hogy a művész szakmai elismerése elsősorban a grafikának köszönhető, s ezt a későbbi írások is megerősítik. Róka Enikő a magyar grafika mestereivel – Buday Györggyel, Molnár C. Pállal – együtt emlegeti, a művész méltatói is művészetének ezt az oldalát emelik ki.
Visszatérve a kezdeti évekre, a végzős tanárt 1918 májusában kiviszik az olasz frontra, ezekből az élményekből születtek tragikus fametszetei és olajképei. 1918 végén felveszik a Főiskolára, ahol Rudnay Gyula, Vaszary János, Baránszky Emil László és Révész Imre voltak a tanárai. 1922-ről 1945-ig a református tanítóképző rajztanára, első képzőművészeti sikereit is itt éri el. Holló Lászlóval közösen helyi kiállítást rendeznek, bekapcsolódott a helyi Műpártoló Egyesület életébe, művésztelepeket vezet a Tisza mentén. Metszeteit az Ernst Múzeumban is kiállítják, aktív tagja az Ady Körnek, amely akkor a népi írók gyülekezőhelyének számított. (Ez a rokonszenv és barátság oka későbbi, 1945 utáni mellőzésének.) Itáliai tartózkodásai számára is döntőnek bizonyultak. Két-három alkalommal eljutott saját pénzén Itáliába, de kétszer megkapta a római ösztöndíjat is, ami akkor egy-egy éves tanulmányi időt jelentett. Mindenképpen termékeny évek voltak ezek, amelyek során a különböző lehetőségek nyíltak meg előtte. 1923-ban saját összeállítású fametszetalbuma jelent meg Lyka Károly kitüntető ajánlásával. Illusztrátori munkája is jelentős volt. Victor Hugó Dzsinnek című verséhez nyomtatott fametszetet, majd 1927-ben Jézus élete című sorozatát készítette el. Számos alkalmi megbízatást teljesített, plakátokat, meghívókat készített, előadásokat tartott, az Ady Társaságban is számos teendőt látott el. A népi írók szellemisége számos nyomatán és festményén érzékelhető (Akié a föld, azé az ország, Sulykolás, a kocsordi képek, amelyek Móricz Zsigmond barátságát is meghozták). Olaszországi tanulmányútjai is sikerrel zajlottak. Olasz városokról készült nagyméretű fametszetei olasz elismeréseket is kaptak, sőt, a Római Művészeit Akadémia meghívta rendes státusba, a harmincas–negyvenes években számos nyugati országban állították ki képeit. Az USA-ban rendezett kiállítást, több olasz városban, Rómában is bemutatták grafikáit és festményeit. Olaszországban tanulmányozta a freskó, a vizes vakolatra készült falkép elkészítésének technikáját, amelyet otthon, Debrecenben alkalmazott. (Ráadásul ez a fejezet a művész naplójából idézi fel a történteket, vagyis az Oratórium falfestményeinek elkészültét.) Az időpont 1937, a kollégium 400 éves jubileumának időpontja. Felvázolta a témákat: az Első Kántus, Rézmetsző diákok, Csokonai a Nagyerdőn, Könyvtármentés, ’48-as képek. Köztük a Habsburg-ház trónfosztása. A kollégiumi freskókat 1938 szeptemberében fejezte be.
Sipos Endre vállalkozása azért érdekes, mert a főművek közül jó néhánynak az elemzésére vállalkozott. Érdekesek a családi képek, a mester édesanyja, egy jóságot sugárzó nőalak, édesapja egy profetikus merengő arc, a fia, Péter, egy komoly, magába néző figura. A népi témájú képek, mint az Átkelés a folyón, az Istentisztelet vagy a Tiszai vízhordó asszony, lenyűgözőek. Mindegyik kép az ember és a táj bensőséges kapcsolatáról mesél. Az a fajta narrativitás jelenik meg itt, amelyet az olasz reneszánsz festőktől tanult, viszont a magyar karakterek, embertípusok nemcsak az akkori korban, de máig szólóan megörökítik a túlélés hiteles figuráit.
Az olasz ihletés is remekműveket eredményezett, grafikában és festményben egyaránt. A tizenkét fametszetből álló sorozat ismert olasz városokról a magyar fametszés gyöngyszemei közé tartozik. Sipos Endre felhívja a figyelmet: a szent és a profán találkozása kelt különös hangulatot a képeken. Az Olaszországban keletkezett festmények közül sok női portrét találunk (Olasz nő, Nő virággal, Vörösbegy [Madárdal], Orgonaillat). Közülük is kiemelkedik a Sárga blúzos nő, amely egy ragyogó szépségű hölgyet ábrázol néhány szál virággal.
A szegedi Honvéd téri református templom üvegablakai eleget tesznek a kánonnak, de azon belül is ritmusuk, ornamentikájuk valóban csak művész keze által születhetett. Az I. világháború hozhatta elő emlékeiből két nagyméretű festményét, a Halott katonát és a Halott asszony gyermekével címűt.
Sipos Endre írja le a konklúziót: „Gáborjáni Szabó Kálmán helye még mindig nincs kijelölve a magyar művészet történetében.” Elemzései hiánypótlóak. Az adósságtörlesztés, a helyretevés szándéka vezette tollát.
Gáborjáni Szabó Kálmán rövid időre a vizuális nevelés kiválóságai közé emelkedett. Ennek elismerése 1945-ben következett be, amikor a kormánnyal Budapestre költöztek, és a Főiskolán kapott munkát. Sok szép pedagógiai terve nem valósult meg. Pedig készült erre. Ahol azonban ilyen gondolatok fogalmazódtak meg: „A rajztanítás az osztályharc fontos része…” – ott ő sem maradhatott sokáig. A nagy ambícióval és elképzelésekkel kezdett munka az ötvenes évek voluntarista szemlélete miatt megszakadt. A külföldön is kiállító művésznek 1954-ben távoznia kellett a tanári karból. Súlyos betegsége miatt egy év múlva kilépett az élők sorából.
A kötet igazi reveláció, sok részletre kitér, és az újabb kutatások lehetőségét is hangsúlyozza. Vitéz Ferenc így összegzi a pályaképet: „Az autonóm alkotói, rajztanári és képzőművészeti közéleti életút, az örökség, benne a debreceni református tradíció, a róna végtelen lélegzete mellett az itáliai élménykör” adják Gáborjáni Szabó Kálmán életművének summáját.
A két világháború közötti művészi pályák egyik kiemelkedő egyénisége volt, az értékképző konzervatizmus meghatározó jelensége.
(Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűjteményei, 2021)
Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.
