Fehér Béla: Banánliget

„A Banánliget fedőnevű konspirált lakásban két titkos ügynök lakott, a belső elhárítás két rutinos vitéze, akikről a rendszerváltozáskor elfeledkeztek” – akár ezzel a mondattal is indulhatna Fehér Bála Banánliget című regénye, ám ő kicsit felrobbantja a szerkezetet, amely mozaikokból áll össze, miközben a történet végpontja már a regény elején kész. Akárcsak a bűnügyi regényekben, nekünk kell felfejtenünk az eseményeket, összerakni a cserépdarabkákat, amelyek között időbeli ugrások, rések tátonganak, de így működik az emlékezet is.

Fehér Béla közelmúlt-trilógiájának első darabja, aJelenetek egy vakondűző életéből 2013-ban jelent meg, a Banánliget (2020) a középső kötet. 2003 októberében két fiatal nő, Várkonyi Kata (dokumentumfilmes) és Porpáci Mónika (felszolgáló) beszédbe elegyedik a Najima falatozóban. Szóba kerül Ecsedi Gyula (a Jelenetek egy vakondűző életéből főszereplője), majd Móki érdekes történetbe kezd a Banánligetről, ahol éppen az idősebbik titkos ügynök, Téli Pál szeretőjeként él. Kata érdeklődését felkelti a téma, és a Banánliget nyomába ered.

Fehér Béla regényének címe egyúttal a készülő film és a fedett lakás címe is, szóval tripla fedelű. Ironikus hatást kelt a banánliget elnevezés a budapesti bérházak között, amely eszünkbe juttatja a szocializmus idején ritka csodának számító banánt, de leginkább a „banánköztársaságokat”, azokat az országokat, amelyekben egy párt gyakorol hatalmat, élén egy teljhatalmú diktátorral. A regény borítója mindjárt ráirányítja a figyelmet a harmadik emeleti lakásra, amelyet a Belügyminisztérium III/III-as ügyosztálya működtet megfigyelőhelyként. A lakásba sosem jönnek közüzemi számlák, maximum a „Postás”. Van néhány rozoga bútor, rengeteg befőtt és két leharcolt ügynök, Piricske Tamás és Téli Pál. A hűtő folyik, a szolgálati telefon nagyon hamar elnémul, de a Leica fényképező éveken át gyártja a felvételeket.

A Roxrebel távcsővel felszerelt gép folyamatosan kattog, mégsem kerül a látószögébe 1989 jelentősége. Vagy ha feltűnik is a világ változása, a kommunizmus mellett elkötelezett ügynökök munkájának, pláne küldetéstudatának ezek az események nem vethetnek véget. A hatvanöt négyzetméteres lakást 1988. február 16-tól egészen 1998. május elsejéig nem hagyják el. A dr. Pávai Béla névtáblával jelzett tér börtön, otthon és munkahely. Noha 1989-től már nem kapnak se fizetést, se ellátmányt, a jelentések szakadatlan készülnek. Akkor is figyelik a szemközti házban lévő lakást, amikor a célszemély már öt éve elköltözött.

A regény alapvetően két egymást kiegészítő cselekményszálon fut, bemutatja Piricske és Téli életét, illetve Várkonyi Kata kutatását, amely főként interjúkra épül, hiszen az ügynökakták részlegesen maradtak fenn, többségüket 1989-ben megsemmisítették, vagy ki tudja. Azok a kérdések, amelyekkel a filmes találkozik, a regényírás során éppúgy felvetődnek: „Gáspár arra figyelmeztetett, el kell döntenem, mit akarok, a történet íve érdekel, a kezdet és a vég, vagy inkább a Banánliget hétköznapjait tartom izgalmasnak.” Az elsődleges E/3-as elbeszélő mellett Kata a másodlagos elbeszélő, akinek az ars poeticáját szerelme, Szánthó Gáspár is alakítja: „Szeretem az olyan filmeket, amelyek a vé­gükön kezdődnek.” „Sokszor ide-oda csapongva, ahogy az emlékezet összeszedegeti az emlékdarabokat.” A cselekményszövésben megjelenik néhány extrém, az olvasó számára elidegenítő hatású ötlet, ilyen a csirkebelet áruló csalibolt kivitelezése (az ötleteléstől a felszámolásig), továbbá a kínai árukkal való üzletelés. Bár érthető a szándék, a kínai árukkal elárasztott Budapest portréja.

Az ügynökök életébe tíz évi bezártság után új korszak köszönt be. Ehhez persze kell a szomszédban lakó zongoratanárnő, fedőnevén „Fúvós”, aki a regény legjobb karaktere. Lipót tanárnő és Huzag Pityu alkalmi összefogásának köszönhetően ki­füstölik őket (azaz a vakondokat) a lakásból. A regénybe ez a dátum, 1998. május elseje, ironikusan a „Kitörés Napjaként” vonul be. Huzag Pityu, kinek „felemelkedése a zavaros vizek áradása idején, 1995-ben kezdődött”, munkát is ad az alvóügynököknek. A zárójelbe tett alcím szerint Pityu az (új elit) képviselője, aki kicsiben kezdte, ám a 2000-es évek elején már drogot árul a maffia megbízásából, focipályát üzemeltet, végül pedig a Magyar–Kínai Kereskedelmi Iroda vezetője lesz, és már meg is érkeztünk a jelenbe.

A Banánliget az abszurd irodalom hagyományait követi, amire nem annyira jellemző, hogy szórakoztató tud lenni. Fehér élethű karaktereket fest, akik vicceseket mondanak, mégis hitelesek, nyoma sincs az izzadtságszagú párbeszédeknek. Olyan, mintha mindig történne valami, holott sorsfordula­tokra alig akad példa. Emberek jönnek-mennek, leskelődnek, vitáznak, egymás segítségére sietnek, nyerészkednek. Néha még szerelmek is szövődnek. Azért Piricske Tamással nehéz dolga van az elbeszélőnek, az ő Rozgonyi Piroskája, Főző Irén titkos­ügynök. Téli Pál szerencsésebb Tamásnál, ugyanis őt az első tartótisztje, Áfonya ismertette meg a szerelemmel: „irigyelte Téli Pált, amiért egy tüzelő női medencén át csúszott bele a szakmába.” Áfonya a fájó múlt, a jelen pedig Móki, aki 2003 októberében költözik a Banánligetbe. Távozásával (2005 márciusában) pedig végleg bezárul az „aranykapu”.

A regény eleje és a vége egy párttoborzóra vezet bennünket. A kétezres évek elején ugyanazok a hatalomtechnikai mechanizmusok érvényesülnek, mint a szocializmusban, csak más hívószavak mentén: „Vágyakozol új politikai stílusra, új mítoszokra, új embertípusra és egyetlen karizmatikus vezetőre?”, „Dicsőíted az erőt, a harci szellemet, a totális odaadást, és mindent megteszel, hogy militarizáld a tömegeket?”, „Akik mindezt másképp gondolják, azokat üldözöd, diszkriminálod, kíméletlenül lesújtasz rájuk?”. A válaszok előre készek. A történet eleje és vége ismert. Téli Pál eltűnését követően Piricske (fedőnevén Tamás apostol) elfogyasztja a gulyáslevesét, majd csodás módon kiszakad a tér és az idő fogságából. Felemelkedik. Furcsának tűnhet ez az elragadtatást imitáló zárlat. A regény bebizonyítja, hogy 1989 előtt szinte mindenki beszervezhető volt, ma meg talán megvehető. Piricske és Téli fanatizmusát nem a pénz motiválta, talán ennyi lenne a distancia.

A Fehér-regényekben többször megjelenik a realista ábrázolás mellett a fantasztikus elem, a mágikus realizmus (Filkó, 2000), de ebben a regényben szerencsére csak egy-két alkalommal. Miközben Örkény világlátása inkább tragikus, és groteszk látásmódja mindig a tragikum irányába billen, addig Fehér Béla szövegein felszabadultan lehet nevetni. Miközben Örkény, Bulgakov, Beckett vagy Mrożek megértése többszöri olvasatot igényel, addig Fehér Béla írásai közérthetőek. Vannak irodalmi játékok, elgondolkodtató motívumok (befőttek, bőrkabát, bölcső, játékos névadások és felidézett orosz klasszikusok), a tárgyak mégis kitapinthatók, a karakterek plasztikusak, a pár­beszédek gördülékenyek, szellemesek, hitelesek, élvezetesek, a gondolatmenet követhető. Az idősík­­váltások és a szüzsé szilánkosítása az esemény­hiányos időszakokba is eleven impulzusokat hoz (vissza), ilyen Téli Pál rövid kalandja Mókival. Fehér Béla szövegeit olvasva jól érezzük magunkat, hiányérzetünk esetleg abból fakadhat, hogy a Banánliget újraolvasása során nem tárulnak fel újabbnál újabb jelentésrétegek, pusztán a részletek élesednek, rendeződnek lineáris rendbe.

Fehér Béla regénye 2020 Magyarországáról nézve realista regény. Ugyanis a valóság abszurditása már lekörözte a fikcióét. A kötet egy szórakoztató, regényesített példázat arról, hogy miközben azt hitte a többség, hogy azok a hülyék, akik nem vették észre a rendszerváltás tényét, addig 2020-ból nézve éppen az ellenkezője mondható el. A regény az 1989-es eseményeket a rendszerváltozás narratívájába simítja bele, ekképp viszont a rendszerváltás kudarcáról beszél. Ezt a nem éppen jó hírt teszi közérthetővé.

(Kortárs, 2020)