Regős Mátyás: Tiki

Regős Mátyás ugyan költőként debütált, de első kötetében ( Patyik Fedon élete, 2019) a líra és a próza között húzódó határvonal olyannyira elmosódott, hogy az sem tévedett nagyot, aki lírai hangvételű elbeszéléskötetként interpretálta azt. Ennek tükrében egyáltalán nem meglepő, hogy a fiatal szerző második kötete már egyértelműen prózakötet: a Tiki a gyermekkor világába visszanyúló kisregény.

Ahogyan az első könyv, úgy a második is a gyerekkort állítja középpontjába, elsősorban az általános iskolás évekre fókuszál. „Nagy dolog a gyerekkor” – idézi Radnótit a fülszöveget jegyző Horváth László Imre. És valóban az, a felnőttek mindennapjaitól elkülönülő világ, másfajta valóságértelmezés, amelyre nem kevés irodalmi szöveg épít. Bár Regős nem aknázza ki a témaválasztásában rejlő rengeteg lehetőség jó részét (ez a rövid terjedelem miatt valószínűleg nem is célja), de amit megvizsgál és kibontakoztat, azt biztos kézzel és láthatóan nagyon tudatosan teszi. Elbeszélői világát egy egyes szám első személyben megszólaló, Erdős Vilmos nevű narrátor működteti, aki a szöveg fikciója szerint egy belvárosi gimnázium tizenkét éves tanulója. A kerettörténet alapja, hogy sorozatos magatartási problémái miatt osztályfőnöke arra kéri, minden csínytevése után egy-egy fogalmazás megírásával „vezekeljen”. A kiskamasz fiú meglehetősen problémás diák, így minden komolyabb stiklije, verekedése után újabb és újabb írást ad le, ezekből végül összeáll legjobb barátja, Tiki regénye. A Kenéz tanár úrnak penitenciaként beadott írások jól elkülönülnek a szöveg többi részétől, hiszen mindegyik kurzívval szedett, és így világosan kirajzolódik az a szerkezeti alapkoncepció, amely szerint az én-elbeszélő által írt szövegek egy regényen belüli regénnyé állnak össze („kőbányai western pálutcai”, ahogyan az elbeszélő fogalmaz). A regény és megírásának regénye – öntükröző rendszer, nem rendkívüli irodalmi újítás, de Regős nagyon szépen építi fel és hozza mozgásba.

Az elbeszélői hang nem mai, inkább kilencvenes évekbeli nyelvet idéz, autentikus, hiteles és lendületes, kiválóan pörgeti előre az eseményeket. A tanár szülők középső gyermeke narrátorként nem tesz lakatot a szájára, trágár kifejezéseket használ, rajong a fociért, és mint a legtöbb ilyen korú gyerek, hadban áll a tanáraival és a felnőttek világával. Ezekben a sérülékeny gyermekkori években egyik legfontosabb bástyája Tiki, akivel első osztálytól hatodikig legjobb barátok. A gyakran oroszlánként jellemzett, rendkívül bátor kisfiú védelem az elbeszélőnek, ugyanakkor példakép is, biztonságot ad, lenyűgöz, néha persze ingerel, akár a legtöbb igazi barát. Vilmos számára egyértelmű, hogy amikor Kenéz tanár úr fogalmazást kér tőle, Tikit állítsa a középpontba, őt tegye meg főszereplőnek. Persze nemcsak Tiki, hanem az elbeszélő is fontos szereplő, sőt, pozíciójából adódóan őt ismerjük meg közelebbről, hiszen Tiki az ő perspektíváján keresztül szűrődik be, s bár mindvégig főszereplő, a valódi regénynek legfeljebb másodlagos főhőse Erdős Vili után. A legjobb barát nem tud beszélni magáról, nincs hangja, a megírás idején ugyanis már halott. A regény így nem csupán egy fontos barátság, hanem egy tragédia könyve is. A fogalmazásokból összeálló regény a regényben pedig ennek a tragédiának a megírása, a történésekkel való szembenézés, emlékezés. Az osztályfőnök által (tudatosan vagy véletlenül) előhívott feldolgozási folyamat, gyászmunka, amelynek elején az első találkozás, végén pedig a jóbarát búcsúztatása áll.

Az elbeszélő a fogalmazások megírása során többször reflektál a megírás nehézségeire, elsősorban a legjobb barát lényegének visszaadásával kapcsolatban: „Tikiről nem tudtam igazat írni, pontosat még kevésbé, mert bár úgy történt minden, ahogy megírtam, ő mégsem jelent meg teljes fényében. Hogy hazudjak róla, és kiszínezzem az életét, már az elején kizártam, mégis lehetetlennek éreztem szavakkal megfogni az arcát…” A klasszikus, jól ismert elbeszélői nehézség ellenére Erdős Vilmos jól boldogul, mert lehet, barátja pontos lényegét nem tudja megragadni, mégis, próbálkozása hatásosnak tűnik. A könyvben a lényeg megragadása talán a hasonlatok segítségével valósul meg leginkább. Erdős állandóan visszatérő, hosszú hasonlatai egytől egyig pontosak és érzékletesek: „a szívem úgy dolgozott, ahogy a lehasznált Ikarus autóbuszok az emelkedőn” ; „Évi szótlan volt, a felnőttek között ácsorgott, úgy nézett ki, mint aki eltévedt valami külső városrészben, mondjuk, Csepelen, és mégsem zavarja, ha kirabolják, ha rászakad az ég, vagy kóbor kutyák támadják meg a kiserdő felől”. A kamaszkor kezdetének tipikus érzései is világosan és kendőzetlenül kerülnek elő: „Mióta anyám áthozott a belvárosi gimibe azért, hogy az öcsémnek ne kelljen egyedül ülnie reggel a 95-ösön, ami kétségkívül gyomorforgató és életveszélyes járat, konkrét purgatórium lett az élet, a saját szívem verése meg a kialvatlan szemem kattogása az egyetlen, ami az enyém.” Az elbeszélő kamasznyelvét a populáris kultúrából, a fociból, az egyházi szertartások szövegeiből vett szavak színesítik, teszik egyedivé, aJános vitéztől a Nagy indiánkönyvön át A Gyűrűk Uráig sokféle irodalmi intertextus beszűrődik a fiú elbeszélésébe. A szerző nemcsak élő és lendületes nyelven szólaltatja meg narrátorát, de nagyon jól érzékelteti az erős érzelmi kiugrásokat is a szövegen belül. Mikor Vili erős érzelmi terhelés alatt áll, megváltoznak a mondatai – Tiki halálakor például egy hatalmas mondat veszi a hátára az összezavarodott, a külső eseményeket alig értő narrátort, aki ezzel a szinte végtelenre nyújtott mondattal tudja csak megragadni azt az értetlenséget, a felfoghatatlan megjelenését, a veszteség villámgyors traumáját. A Tiki tragédiájáról és annak lecsapódásáról tanúskodó mondat mintha sosem akarna befejeződni, Vili nem érti meg, mi történt, mert a megértés, csakúgy, mint a mondat végi pont, Tiki halálának véglegességét jelentené. Mintha addig, míg a mondat nem fejeződik be, a legjobb barát halála sem artikulálódna véglegesen. Nemcsak a mondatok kezdenek azonban „elfutni” a tragikusabb, erős érzelmi töltetű részeken. A futás a könyv egyik központi motívuma, a futóversenyt megnyerő, platánfák alatt a célba befutó elbeszélhetetlen, megmagyarázhatatlan glóriát viselő Tiki ugyanis gyakran kerül kapcsolatba ezzel a cselekvéssel. Mintha korai halálát is előre jelezné ez a visszatérő motívum, mintha arrafelé futna ez az erős, bátor, mégis sok szempontból elveszett kis hős.

Az elbeszélő és legjobb barátjának alakja tényleg életre kel a kötetben, nagyon plasztikus figurákká növik ki magukat. A tragikus sorsú legjobb barát és a rá visszaemlékező, őt bemutató Vili, a múlt iránti nosztalgia, az emlékezés problematikussága és ereje egyaránt benne vannak ebben a vékonyka kötetben. A platánok alatt elfutó Tikit sokáig nem tudja kiverni a fejéből az olvasó, de a rá emlékező, őt örökké váró Vilmos is nehezen felejthető karakter ebben a fiatal élet tragédiáját sodró nyelven, kiskamasz szemszögből ábrázoló regényben. (Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2020)