a hold és a csillagok
vakító fénnyel szórták tele
a fekete lyukat
de hiába mert a sötétség ellenállt
bebörtönözte a fényt
hatalmas árnyékot vetett
a testeket körülölelő sebzett levegőre
a múlt lopott fogaival kiharapta
a jelenből a holnaphoz vezető utat
nincs olyan megvesztegethető tinta
ami megrajzolná a befejezetlen épületek kontúrjait
a nappal illúziói hiába fényszórózzák állandóan tátogó szánkat
a kiegyenesedő spirál semmive vált görbületében
szemünk kék tava feketébe
hajunk szőkesége fehérbe vált
bőrünk simasága a múlt
testünk félbetört pálmafa
arcunk fehér álarc
tenyerünk savmarta krétarajz
holnapunk
ötlettelen kérkedés
minden macskakövön
természetellenesnek tűnhet a tökéletes kiejtés
a színlelt megrovásban részesülő
éjszaka
alaktan nappalába forduló
a színjátszó ég egyetlen felhőjébe nyíló
néma ajtókeret mögött eltűnő
formátlan reggel
kavalkádjában
kányák jelzik egymásnak vijjogva a környező falvak
csökkenő hőmérsékletét
köszönhetően az introvertált
szemellenzős
kihívóan arra lézengő
hivatali páncéllal védett hatóságoknak
ott mindenki
mintha nem létezne
úgy él
nincs
semmilyen érvvel
alátámasztott ok és jog
ami kimosdathatná őket a mocsokból
a szellemek
és kitalált keskeny ajkú isteneik
mosolygó szemében
fényszennyezett
tudálékosan megránduló arca
az elpróbált hatalmaskodás fagyott héja
nem érti az ellenállás fontosságát
hiába fekszik a mindenség betegen
nincs bizalommal az adott központi gesztusok iránt
megdöbbenve fedez fel egy kétirányú utcát dísztelen koponyájában
és rögtön elveszíti alantas egyensúlyát
jóindulata egyenlő az átveréssel
akárhova elcipelhető
egy kirakat elé
egy keskeny lépcsőfeljáróhoz
egy raktáráruházba
és ott hagyható
a csapdába szorult bizalmú
hitetlenkedő elképzelés
kárpótlásként
Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.
