Rossz napok; Mást az ág…; Se; Szekvenciák; Szelfi

Rossz napok

Rossz napok ezek.
Fagy bár nincs
– a lélek hideg.
Penge az égen a hold.
(Vagy eltorzult szájél.)
S nappal a nap is silány fölöttünk.
Nem tudni, el mért nem megyünk.
S azt se már, ide mért hozott utunk.
Várunk csak, nem tudva, mire.
Már sírni, üvölteni se.
Néma színen telik évadunk.
Az üresség bentről húzódik
szótalan kintünkbe.

Mást az ág…

Más narratíva a gyökér,
más a törzs,
mást használ az ág,
s a levélzet is mást.
Fülünknek idegen beszédmód
a sárguló baracké,
nem értjük ízét, illatát.
A kert még mienk,
szemünk növekedéséhez szokott,
hallásunknak már pusztulás.

Se

Se tél, se tavasz.
Se volt, se lesz.
Belénk mar, mi körülvesz.
S mi nincs, megsebez.

Kint se hold, se nap.
Bent hízó penész.
Életünk üvegfalon
rianó repedés.

Szekvenciák

A falnak támasztva ásó- s kapanyél
unottan ásít még a kert
nem tudni lesz-e még tavaszunk
csak egy csöpp bogár cipeli hátán
rendületlen az egem
•
Még nem tudom elég jól
még marasztal a kert s a kelő hold
Még tanulgat mi hiányzik belőlem
még nem tud elég jól
még verssé íródik
időtlensége örök
• (között)
Anyám mosolya odafentről
gyermekem nézése idelent
határozószók dadogása bennem
hány ige s igekötő még
nő ami fogy
•
Lassan elfogy belőlem
lassan el a szó
s kibotorkál lábamból a lépés

Csak a fény örök
a fény a kőben

Szelfi

magasság és mélység között
mintha vízbe vetve magam
keresztülhasítva a levegőt
fentről le
mintha madár suhanna
mintha kő
mintha múló gondolat

mi van a szememben

van-e még benne ég
van-e benne látás még
van-e fent van-e lent
van-e benne közeledés távolodás
mit árul el a tekintetem az arcom

ez az üresség
a hiányom