2019 őszén jelent meg Kelecsényi László új könyve, amely a szombathelyi Ottlik Könyvtár ötödik kiadványa. A sorozat első három kötete a különböző ottliki évfordulók alkalmából rendezett konferenciák előadásainak szerkesztett szövegeit tartalmazza, míg a negyedik Fűzfa Balázs Ottlikhoz kapcsolódó tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye. Ezt a szálat követi Kelecsényi László könyve is, akinek nevéhez olyan munkák kötődnek, mint a recepciót áttekintő és bemutató szöveggyűjtemények, azOttlik: Emlékkönyv (1996) és Az elbeszélés nehézségei: Ottlik-olvasókönyv (2001), valamint Ottlik Géza életrajza. Ez utóbbi 2000-ben látott napvilágot A szabadság enyhe mámora: Ottlik Géza életei címmel, 2013-ban azonban megjelent a szöveg javított kiadása is, immár Ottlik Géza életei: A megértés iskolája címet viselve. E több mint harmincéves múltra visszatekintő Ottlik-kutatás publikációiból kaptunk most kézhez egy csokorra valót.
Már a cím jelzi, hogy egyfajta összegzés és értékelés eredményeképp született meg a könyv, hiszen nemcsak egy ottliki, hanem egy bibliai idézetet is magába foglal. A Buda (Egy békebeli temetés) című fejezetében a főhős, Bébé édesanyjával utazik az asszony szülővárosába egy családtagjuk temetésére. Az események hatására Bébé végiggondolja addigi életét, választ keresve arra, hogyan viselkedjen immár végzett negyedéves növendékként gyerekkora szereplőivel. „Ideje van a gügyögésnek. Ideje van a visszarugdosásnak. Ahogy ideje van a megszületésnek és ideje van a meghalásnak a nap alatt” – olvashatjuk Bébé végkövetkeztetését, amit még egyszer megfogalmaz a fejezet zárásában is: „Ideje van a megszólalásnak, és ideje van az elhallgatásnak.” Ezek a mondatok a Prédikátor könyvében leírt tételek parafrázisai: „Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak […] Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.” A könyv címének értelmezését egy külső tényezővel, a megjelenés évével is kiegészíthetjük. 2019-ben az Iskola a határon első megjelenésének 60. évfordulója volt, ami, figyelembe véve a könyv Függelékét is, az eddigi munkásság áttekintéséhez egy olyan megállót jelenthetett, mint amilyen a kecskeméti utazás volt Bébé számára.
A könyv a sorozatszerkesztő Fűzfa Balázs rövid előszavával nyit, amit öt nagyobb, tematikus egység követ. Ezek a címhez hasonlóan egy-egy idézettel lettek jelölve. Az első fejezetben – Amit kinyomtatnak – a Továbbélők utószavát, illetve egy-egy, a Hajónaplóról és a Budáról írt recenziót olvashatunk. ANincs is más humánus tevékenység és a Néző vagy az ingyen moziban cím alatt a briddzsel és a mozival foglalkozó írások kaptak helyet. Az Ideje van a megszólalásnak című fejezet szövegeiben Kelecsényi az Ottlikot ért plágiumvádat cáfolja, egyúttal a saját munkáit ért kritikákra is reagál. Az ötödik, Azé, aki akarja nevet viselő részben személyes dokumentumok, levelek és dedikációk segítségével árnyalja az Ottlikról kialakított képünket. Külön részt alkot a Függelék, amiben az 50 szó iskola címmel megírt, az Iskola a határonból kiválasztott szavakhoz írt értelmező szótár kapott helyet. A korábbi írást, az elmúlt évekre reflektálva tíz új elemmel bővítette a szerző. A könyv végén még két bibliográfia szerepel, az első tartalmazza a kiválasztott szövegek első megjelenési helyeinek és időpontjainak leírását, míg a másodikban a kimaradt kötetek és írások jegyzékét olvashatjuk. Az azonos témát feldolgozó szövegeknek gyakran van valamilyen közös pontjuk, például a mozival foglalkozó két esszében és a tanulmányban is szerepel Dömölky János 1981-es látogatása Ottliknál, fő mondanivalójukat tekintve mégis önálló szövegekről van szó, amelyek között épp ezek az ismétlődések teremtenek kapcsolatot.
A kiválasztott írásokban az Ottlik-életmű darabjainak irodalmi elemzése háttérbe szorul, inkább kérdésfelvetéseket kapunk az egyes regények, novellák kapcsán, amelyek megválaszolását, ahogy Az ősváltozatban írja, a „szűkebb szakma majd elvégzi”. Ennél fontosabb lesz, hogy az író életének kiválasztott eseményeit a kellő alapossággal és részletességgel írja le, aminek érdekében számtalan adattal és információval szolgál egy-egy téma kapcsán, legyen szó akár Ottlik személyes kapcsolatairól vagy műveinek keletkezéséről. Mindezeket figyelembe véve a könyvet az életrajz kiegészítő köteteként is értelmezhetjük. Az Ideje van: a Továbbélők kézirat- és kiadástörténetéről című tanulmányban például részletesen beszámol a hagyatékban maradt regény publikálását megelőző filológiai munkáról. Hasonló aprólékossággal ír a Kalandos hajózás a bridzs ismeretlen vizein című könyv születéséről és Ottlik bridzsvilágáról, aminek kapcsán idéz például a világhírű zenész, Koromzay Dénes vagy az író jó barát, Örley István által írt ál-olvasói levelekből is. Ugyanilyen teljességgel ismerteti Ottlik kapcsolatát a film és a mozi világával. Egyrészt tételesen bemutatja azokat a filmszínházakat, amiket Ottlik a műveiben említ, így szinte testet öltenek az olyan nevek, mint a Simplon vagy a Bodográf. Másrészt az adaptációk ismertetésében is túllép a Jancsó Miklós által tervezett Iskola a határon feldolgozás és a két elkészül Dömölky-film leírásán, s beszámol nemcsak a 2000-es évek fiatal rendezőinek rövidfilmjeiről, hanem például egy mára már elveszett Makk Károly-műről is. A barátokkal, írótársakkal való kapcsolata rajzolódik ki az utolsó fejezetben, ahol Ottlik és Nemes Nagy Ágnes barátságáról, az Iskola a határon fogadtatásáról ír Kelecsényi, idézve az ide vonatkozó levelekből és dedikációkból.
Az életrajzot árnyaló adatok sokasága mellett sem vált a könyv száraz információhalmazzá, köszönhetően egyrészt a kiválasztott szövegek műfaji sokszínűségének, az esszék és tanulmányok váltakozásának, másrészt Kelecsényi László szövegalkotásának, amit Fűzfa Balázs így dicsér az Előszóban: „Íme, lehet irodalomról tudományos érvénnyel s mégis közérthetően, világosan beszélni. […] már-már a szórakoztató irodalomtörténet határait súrolják Kelecsényi László mondatai […] kellemesen tárgyilagos a szövegezés, ugyanakkor újszerű sok-sok megállapítás.” Stílusára jellemző, hogy a tudományos témát ötvözi szépirodalmi szintű leírásokkal. Szívesen játszik az élőbeszéd elemeivel, gyakran tesz fel kérdést, amit rendszerint meg is válaszol, de az is előfordul, hogy kiszól vagy kikacsint az olvasó felé egy idézettel vagy utalással.
Tartalmát tekintve sikerült egy érdekes, nem mindennapi kiadványt összeállítani, azonban néhány kiegészítéssel talán teljesebbé válhatott volna a kötet. Fűzfa Balázs előszava mellett helyet kaphatott volna egy összefoglaló Kelecsényi Lászlótól is a kötet szerkesztésére vonatkozóan. Érdekes lett volna olvasni a válogatás szempontjairól, az esetleges javítások, húzások okairól (Az Ottlik-mozi című tanulmányból például kimaradt egy, a Hajónapló és a televízió kapcsán írt közbeszúrás), magáról a munkafolyamatról. Továbbá felmerült bennem a kérdés, vajon az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején született írások állításaival maradéktalanul egyetért-e ma is a szerző, s ha nem, miben változott a véleménye. Például a Végre Buda! című ismertetőben írja: „Senki olyannak nem ajánlom olvasásra a Budát, aki legalább egyszer nem olvasta végig az Iskola a határont.” Ezt a nézetet sokan osztották akkoriban, mostanra viszont mintha kezdene teret nyerni az a gondolat, hogy a Buda az Iskola előismerete nélkül is érthető. Az ilyen változásokra való reflexiók kerülhettek volna lapalji jegyzetbe.
A részletgazdag beszámolók mellett, sajnos, néhány pontatlan megfogalmazás és hivatkozás a végleges szövegben maradt. A Kortárs folyóirat Ottlik 101 különszáma duplán lett feltüntetve a kötetben nem közölt művek bibliográfiájában, egyszer 2012. májusi, majd a következő oldalon 2013. novemberi dátummal. Ehhez hasonló pontatlanság, hogy a Buda (Bagatell) fejezetének egy idézete kétszer is szerepel, két különböző szövegben, két különböző helyesírással és szedéssel. Előfordulnak olyan tartalmi tévedések is, amelyek hátterében Ottlik Géza és a regénybeli narrátor személyének összemosódása állhat. Így válhattak íróvá a Hajónapló kapitányai („Két író összejön egyikük lakásán”). Hasonlóképpen vált eggyé a Budában szereplő Júlia, Bébé nagynénje Ottlik Géza nővérével, Pálmával: „Szeretett nővére (a regényben Júlia) szelíd zongoraszóval ébreszti álmából a kisfiút, azaz Bébét ( Buda, 12.)”, majd később: „Nők vették körül egész életében […] Az édesanya: Szabó Erzsébet Kecskemétről (a Budában Éva), anyja húga, a Budában Júliaként emlegetett megértő nagynéni.”
Kelecsényi László tavaly ősszel megjelent könyve olyan kérdésekre és témákra hívja fel a figyelmet, amelyek az eddigi kutatásokban kevés visszhangra találtak, noha Ottlik életében meghatározóak voltak: milyen szerepet töltött be a regényíró életében a bridzs, milyen kapcsolatban volt a 20. század végi magyar filmesekkel, milyen kapcsolat fűzte kortársaihoz, Nemes Nagy Ágneshez, Koromzay Déneshez vagy Örley Istvánhoz. Az írások szabatos, mégis könnyed és személyes hangvétele révén pedig nemcsak az irodalmi szakma képviselőinek, hanem a széles olvasóközönségnek is újabb bepillantást enged Ottlik Géza életébe.
(Savaria University Press, 2019)
Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.
