„Szeretnék visszatérő őrült lenni”

Az alábbiakban közölt levelek Szász Péter (1927–1983) filmrendező hagyatékában maradtak fenn, és kerültek az NFI Filmarchívumába. Létezésükre Szekfü András filmtörténész hívta fel a figyelmet; közlésüket Frenreisz Károly jogutód engedélyezte. Köszönet érte nekik. A levelek szövegét eredeti helyesírásuk szerint közöljük.

1.

964. 6. 28.

Mon cher ami, avec votre aranyos, [sic] je vous salut comme un guérissant!

Szóval Péterkém most már csak levélben tudlak értesíteni a dolgokról, melyek[et] intéznék.

KONDOR (chef de la cuisine de Hunnia) volt szíves fogadni szombaton 13 h-kor. Én a Hunniában kerestem – csak Révészt találtam. Darab-darab gondoltam, de nem R. írta alá a letiltásomat, hanem ő: KONDOR. Így hát rohanás vissza a Báthori utcába. RÉNYI TAMÁS éppen indult, őt kértem meg vigyen el (múltkor nagyon kedves volt a Fészekben, bár nemigen ismerem). Most – meglepetésre közölte, hogy RÉVÉSZTŐL kért engem augusztus elején induló filmjébe, aki „kerek-perec” megtagadta. (Darvas I-t szintén, azt is megtagadta!)

Ezek után „státus” vizit KONDORNÁL – úgy beszéltem, mint „ember az emberrel”. Kedves bácsi, legalábbis úgy láttam, joviális 50-es, több mint egy órát beszélgettünk. Láthatóan jót tett személyes megjelenésem és egy őszinte beszélgetés. Summa – júl. 15. után (miután Götz, Németh és Várkonyi valamint Nemeskürtyt ismét meg fogja kérdezni, mert ők, mint mondta, teljesen máshogy informálták, mint én) ismét összeülünk. Kérem ne tekintse szobámat hivatalos „helyiségnek” c. sztereotip népfront-mondat is elhangzott – és akkor lehet hogy akár félóra alatt revideálom határozatomat. (Ezen közben láthatóan rosszul esett neki, hogy az ügyről már sokan tudnak – bár, mint mondta, szuverén joga, hogy ő mint vezetőség, kit vesz, kit nem vesz a filmgyárba – ily módon jogában áll egyeseket nem venni. (Pécsi fáradt, Darvas fáradt, én renitens stb.)

Tehát, lényegében optimista vagyok. Júl. 6-án jövök haza, akkor keresni foglak. Valószínűleg júl. 17. táján megyünk Jugóba – addig Pesten dolgozom még ezt-azt: pénz kell a nyaraláshoz.

Neked, Péterkém, mihamarábbi gyógyulást, pihenést kíván – nejednek kezét csókolja – sincé­re­ment

Zoli

2.

Pozsony, 964. 7. 25.

Látod, kedves Péter

így jár az, akinek a szarkája nagyot akar. Nemrégen még én néztelek Téged furcsa rokonsággal a Sportkórházban; ma ugyanígy láthatnál – Pozsonyban. – Már egyedül vagyok, tudtommal nincs magyar állampolgár a városban. Ez sem kellemes tudat. Szombat délután van. Borzalmas, tót, szombat, délután. Ezek a tótok olyanok, mint nemzeti eledelük, a krumpli. Csak úgy, vízben főzve.

Angolul tanulok. Fekvésemben ez az elegancia és a szisztéma. Szépen újratanulok mindent, amit régen elfelejtettem – és azután talán ez jó lesz arra, hogy egy olyan országban produkáljam magam, ahol heges szívvel is lehet.

Csak egyet nem tudok.

Eddig az életemben mindennek volt valami értelme. De ennek vajjon mi értelme van? Ennél ostobább és kilátástalanabb betegséget még nem láttam. (Egyébbként ha választhatnék a rendőrség és az orvosok között – a rendőröket választom. Nem is voltam olyan rossz helyen.)

Egy szóval ill. egy testtel itt fekszem Bratis­la­vában (ezt a nevet azóta találták ki, amióta „nép” lett a szlovák. Hát valahol az albánok körül keresendők a ranglistán. (Bár én igazán nem panaszkodhatom, én a legelőkelőbb párt-sanatórium legelőkelőbb szobájában fekszem egyedül és magyarul – mivelhogy a szlovák elvtársak nem szoknak nyáron megbetegedni (quasi mintegy direkt kapóra jöttem).

Aug. 3-án reggel visz el innen a szlovák mentőkocsi szolgálat. Rajkán (határállomás) összes frottír-törülközőkkel együtt átcsempésznek egy magyar mentőkocsiba. Az visz el Balatonfüredre a szívkórházba. Ott vagyok található, ha semmi közbe nem jön, aug. 20-24-ig.

Sic.

A többi kérdéses, ha nem is teljesen csendes. Remélem legalább Te jobban vagy.

Kérlek, ne írj, mert a szlovák postaszolgálat lassú. Csomagot ne küldj mert megromlik.

Egyébként szívből kíván minden jót.

Zoli

3.

B.füred, 64. 8. 10.

Kedves Péterkém,

Hálásan köszönöm a TV-propagandát, többektől hallottam. – Egyébként nem tudom, mi következik, úgy érzem magam, mint fizika órán, régen, mikor kihívtak, azt sem tudtam miről van szó, még kevésbé azt, mi következik. Belesültem. Nagyszerű igazgató-főorvos: DEBRŐCZI TIBOR, kivételes pali, még ő sem nyilatkozott; pontosan senki nem tud semmit, mint általában, csak most nem is a bőrömről, hanem a szívemről van szó. – Egyesek (Vígszínház), reménykednek, hogy szept. 11-én már visszanyerem régi idegállapotomat és dolgozhatom. (Ők ezt GYÓGYULÁS címszó alatt emlegetik.) Idegállapotom már majdnem a régi; infarctus és válás után az én hegyi albérletem nem egy lakás – ehelyett más nincs. Pénz nincs. Minden bizonytalan, adósságok biztosak és nőnek. Fogalmam sincs, hol fogunk lakni, miből, ilyenek… Ezen morfondírozom 6 hete; még két hét és az idegosztályra tesznek.

Szóval, Te már meggyógyultál? Már ott mászkálsz a filmgyárban? Szász bácsi? Gratulálok uram, ki tudja, mikor leszek én hasonló állapotban.

Fentjárok, – egészen úgy viselkedhetem, mint egy ember, csak emeletet nem szabad még járnom. És, sajnos elég sokszor „érzem” a szívemet – ami nem fájdalom – éppen csak jelzi, hogy van, de viszont hamar kifáradok.

Anyám és Éva felváltva járnak át Szemesről ill. Siófokról, délutánonként, azonkívül a Balatonon haknizó, ivó, nyaraló szakma is gyakran látogat, ami nem mindig tesz jót. – Szakállam van (l. I. Internacionálé + Kossuth Lajos), ezt úgy jelzésként használom, hogy nem vagyok azonos.

Kb. ennyit tudok magamról, több, mint amit Rólad és a Filmről. Évát hívtad Pesten, aztán eltűntél. (Ha netán írni kedved lenne, vagy erre járnál valami járművel – ha már valóban egészséges volnál, és véletlenül semmi más dolgod nem volna, valóban megtisztelhetnél.) 25.-ig vagyok itt, még 15 nap. Azután fogalmam sincs, attól függ, hogy mit határoznak.

Elegem van minden laktanyaszerű intézményből, szeretnék visszatérő őrült lenni a szakmában, akivel nem lehet kijönni, vagy kedves [olvashatatlan szó] kis szakszervezeti tag leszek, csak ezt ne kelljen csinálni. Erről nem volt szó Szász bácsi, félek, megijesztettek. Nem ismerem ki magam. Ehhez nem szoktam hozzá.

Sokszor ölel

Latinovits Zoli

Az 1963/64-es színházi évad végén a Vígszínház társulata pozsonyi vendégjátékra utazott. A nagysikerű Rómeó és Júlia-előadást játszották volna, de Latinovits Zoltán már a vonatúton rosszul lett, szívinfarktus gyanújával kórházba szállították, s ott hetekig ápolták. Lényegében az egész nyarat betegeskedve, lábadozva töltötte.

Szász Péter filmrendezőt, akinek egy későbbi filmjében ( Fiúk a térről, 1967) szerepelt, korábban hasonló egészségügyi problémákkal ápolták. Az első levélben emlegetett filmtervből nem lett semmi. Bár 1965-ben lehetőséget kapott előforgatásra, de a Dobd vissza naranccsal című produkció végül nem készült el. (Erről bővebben lehet olvasni Bíró Zsuzsa emlékezésében, Liget, 2007/4.)

A Mon cher ami… kezdetű tréfás, magyar szóval kevert francia mondattal Szászt mint barátját, hitvesével együtt köszönti, és jobbulást kíván neki.

Kondor István (1914–2001) a filmipari tröszt vezérigazgatója.

Chef de la cuisine… – Kondort mint a Hunnia Filmgyár „konyhafőnökét” aposztrofálja.

Révész Miklós (1914–1999) a MAFILM igazgatója.

Rényi Tamás (1929–1980) filmrendező, tervezte, hogy Latinovitsot felkéri a Déltől hajnalig egyik főszerepére, de végül nem játszott egyik filmjében sem.

Darvas Iván (1925–2007) színművész, filmszínész.

Götz Jenő (? – ?) gyártásvezető.

Németh András (1925–2003) a Budapest, majd a IV. Stúdió főgyártásvezetője.

Várkonyi Zoltán (1912–1979) színművész, színházigazgató, filmrendező.

Nemeskürty István (1925–2015) filmtörténész, a Budapest Stúdió vezetője.

Pécsi Sándor (1922–1972) színművész, filmszínész.

sincérement – szívélyesen

a rendőröket választom… – Ma már tisztázhatatlan, mi volt a letiltását kiváltó rendőrségi ügye 1964-ben

válás – feltehetőleg Ruttkai Éva és Gábor Miklós válóperére gondol.

Éva – Ruttkai Éva (1927–1986) színésznő, Latinovits Zoltán élete párja annak 1976-os haláláig.

A levelek lelőhelye: NFI Filmarchívum, Kézirattár, Szász Péter-hagyaték.