Koszorúzás Ottlik születésnapja alkalmából

Hölgyeim és Uraim, kedves társaim Ottlikban!

Engem ért a megtisztelő feladat, hogy szóljak néhány szót Ottlik 107. születésnapja alkalmából ezen a május kilencedikei napon, koszorút helyezvén el volt lakóházán a Fehérvári (ma Bartók Béla) út 15/B alatt. A Kortárs folyóirat, Thimár Attila elkötelezettségének köszönhetően 2013 óta minden évben megemlékezik a kiváló íróról. Mi, akik itt vagyunk, részt veszünk ezen az eseményen, fontosnak tartjuk Ottlik prózáját, valamilyen formában foglalkozunk vele, tanítjuk, tanuljuk, mormoljuk, folyton eszünkbe jut más szövegek kapcsán, akárhol vagyunk is. Összeköt, hogy dolgozunk vele, ahogyan egy képpel Balassa Péter egyik írását fejezi be. Közismert gesztusa Esterházy Péternek, hogy a Mozgó Világ 1982. májusi számában közzétette a mester 70. születésnapjára készített ajándékát: egy fekete papírlapot, ugyanis egy oldalra kézzel lemásolta az egész Iskola a határon-t. Noha a mindennapos másolást Esterházy a napi imájához hasonlította, és a középkori kódexmásoló tiszteletével adózott választott elődje előtt, sokan negatívan értelmezték, apagyilkosságnak, ödipális romboló gesztusnak tartották, hogy olvashatatlanná tette a szöveget. A rajongás, kultikus hozzáállás valóban gyakran elfedi, eltakarja magát az irodalmi alkotást.

Azonban azt kevesen említik, hogy a Bevezetés a szépirodalomba című hatalmas könyvében milyen mondatokat fűzött e laphoz Esterházy – erről szeretnék itt most megemlékezni. Az 1986-as kiadású szövegkonglomerátum 11. oldalán a lap tetején kézírással szerepel: „Ottlik Géza Iskola a határon – bevezetés a szépirodalomba”. A lap fekete textúraszerű, nem egységes fekete, hanem hol sűrűbb, hol áttetszőbb rajzolatot ad ki, szerintem képpé alakítva a szöveget: a kézírás vonalai a szöveg szövetét szimbolizálják számomra méltóan a fő Ottlik-elbeszélő, Bébé festő foglalkozásához. Fehér keretben egy kis háromsoros szöveg kapcsolódik kontrasztosan a fekete laphoz a bal alsó sarokban, mintegy mottószerűen értelmezve azt. „A szöveg mint táj. / S ott a hely: ahol a szellem van. / S ott: lehet építkezni: ott-hon”Nincs pont a harmadik mondat végén, amelyek külön sorba szedve akár versként is értelmezhetők. Dőlt betűvel szedett a három szó: a hely, a van és az ott-hon kötőjellel. A hely főnév és az ott mutató névmás a térbeliségre helyezik a hangsúlyt, miszerint a szöveg létezése nem elméleti, teoretikus-nyelvi, hanem fizikai valóság, teret hoz létre, amihez kapcsolódva az építkezés a térben való jelenlevést, valaminek a létrehozását, megalkotását nemcsak épületre vonatkoztatja, hanem szellemi értelemben a művészetre, írásra is érvényesnek állítja. Az ott távoli térre utaló, tartalomváró névmás ismétlődik is a „sorok” elején: rámutatva a fehér keret alatti fekete szövegtextúrára, annak fizikai létére. Ahogy a regények csukott könyvekben szintén térbeli tárgyakká, olvashatatlanná változva saját anyagi médiumuk rabságába kerülnek, elveszítve szellemi valójukat, ha nem olvassák el őket újra és újra. Ezzel szemben a fehér alap térbeli kézírásos vonalvezetéssel való kitöltése szellemi értelemben vett térré alakítja a szöveget: „ahol a szellem (dőlt betűvel) van”. Egy olyan szellemi terességgé, nyitottsággá és létező hellyé, ahová a van létige hatóige képzőjével ellátott lehet alakja kapcsolja az építkezni főnévi igenevet. Azaz itt/ott lehet házat, épületet emelni szellemi értelemben, és abban lenni jelen, azaz otthon lenni. Az ott-hon szó kötőjellel a hon, haza szóalakokat kapcsolja a szójátékban Ottlik nevéhez a szöveg definíciójaként általánosítva, amely az Iskola a határon fiktív szövegétől az általános értelemben vett szövegig tágítja ki az értelmezést. Ha a Bevezetés posztmodern magyar irodalmat megalapozó szöveggyűjtemény voltára reflektálunk, akkor az Ottlyk név (ipszilonnal) alyuk, lik hiányt jelző szótagjával szemben a hon, hol, hová nyelvtörténetileg rokon Urál-kori tövéhez kapcsolva sokkal pozitívabb jelentést ad. Egyébként valószínűen szláv jövevényszó az Ottlik családnév, az Ottó germán eredetű személynév becézése szlovákul (Kávássy Sándor nyomán).

Ami ennek az oldalnak a szerepét illeti az egész könyvben, megállapítható, hogy Esterházy Péter 1979 után írt regényeinek alcíme szintén -bevezetés a szépirodalomba-, kötőjelek között kisbetűvel. Ebben az esetben az alcím ironikus vagy látszólagos elutasítása annak, amit szépirodalomnak tartunk, egy másfajta irodalomfelfogás nevében. A Bevezetés értelmezés, magyarázat, reflexió együttese. A fekete lap az író kísérletének reprodukciója, a fehér lap teljes kitöltése a kézírás vonalaival az Ottlik-regény abszolút tömörítése, a regény szellemének jelképévé válik a három mondat által. Esterházy játékos ars poeticájának tekinthető: a szöveg az otthon, az Iskola az otthon, Ottlik-otthon. Erre kell építkezni szellemileg, nem valami elit eminens szövegfelfogás ez, érinthetetlen és különálló szövegek képzetével, hanem a saját szövegekkel összeíródó hagyomány, összekapcsolódik és egybe tartozik, eleve intertextusnak írja magát.

Az otthon Ottlik Buda című regényében is nagyon fontos. Azzal kezdődik a szöveg, hogy az anyuka eladja az akkor Fehérvári, ma Bartók Béla út 15/B szám alatti lakást, hogy vásároljon egy kis házat Monostoron (a valóságban Gödöllőn), ő pedig egy barátnője szállodájában szállt meg a továbbiakban, ahová a fiatal Bébének szabadságra kellett „hazamennie”, ráadásul nem is Budára, hanem Pestre. Ennek a gyerekkori otthon-érzésnek a megragadása a megfestendő nagy életmű, az ablak tétje: „Mégis belekezdtél, Bébé. Kár volt, ugye? abba [sic!] az ebédlőablakba a régi Fehérvári út 15/b alatt.”

A Buda az Esterházy-ars poeticának irányában városregény lett, s a szerző halála után három évvel, 1993-ben posztumusz jelent meg, mert az utolsó pillanatig való írása, a szöveg nyitva tartása volt a lényege. Az alábbi idézetben Genova és Buda, Szeredy Dani és Bébé otthon-érzete áll párhuzamban, ami irracionális, belső terességet érzékeltet: „Ámde ami miatt én elfogadtam és kora reggeli utcámnak használni tudtam Szeredy Dani (varázslatos) genovai utcáját, abban nem sok külső hasonlatosság lelhető. Egyszerűen – pofonegyszerűen – az első pillantásra én a Fehérvári út 15/b-re ismertem rá. // Mi a hídtól indultunk, a térről, ahol javában épül a fürdőszálloda a meredek sziklás hegyoldal lejtőjén, a helyiérdekű villamos hosszú vonatjai nagy körben kanyarodnak vissza itteni végállomásukon, lent a széles folyó, nagy víz, itt kis révhajó­kikötőkkel, de túloldalt, a Vámház és a zöldségpiac alatt már tekintélyes kofahajókkal. Összekötő vasúti híd, Csepel, emitt a termesgőzösök lehajtják kéményeiket, amott a Feneketlen-tó… Ej, Bébé, csak nem akar a Lágymányosod a Földközi-tengerrel vetélkedni? // Nem, nem. Tudom ugyan jól, hogy a nagy kék vizet ez nem sértené, mert ő is jól tudja, hogy a kicsi tó nagy nádasában Halász Petárral wigwamokat és titkos járatokat építettünk, jó tengeri rablók, igaz mediterrán kincseinknek. Azonban – mondom – nem a két utca bárminemű földrajzi hasonlatossága volt, amire ráismerhetett az ember. A kelő vagy a lemenő nap órájában a Fehérvári úton a négy- és ötemeletes házak falán is úgy kúszik le vagy föl az árnyék, hogy a legfelső ablaksorok fölött egy világos sáv marad alkonyatkor, vagy támad hajnalban: vegyük úgy, hogy – a maga módján – varázslatosan felragyog. Vegyük úgy – mert amire ráismersz, az a varázslat. Szeredy hazatalált itt. Mi­után a béke is ide-oda vetette őt Európában, D. P., hontalan útlevéllel, Genova befogadta. Szerinte az volt a titka az olasz városnak, hogy ő rögtön, ahogy betette ide a lábát, befogadta, és Genova simán folytatta ezt a befogadást vele. Nekem a Fehérvári úti ebédlőablakomhoz kellett Dani utcája.”

Ha most ezzel a szövegrésszel sikerült valamiféle Ottlik-otthon-érzetet keltenem, amire további wigvamok és járatok építhetők, az kész csoda. Remélem, örömmel méregethetjük, melyik épületszárny, mely ablaka lehetett a szóban forgó, amiben a fény olyan megragadhatatlanul, mégis örök érvénnyel tudott arrébb húzódni az ebédlő szőnyegén. És most állítsunk mi is emléket ezzel a koszorúval. Jó, hogy van egy ilyen hely Budán, ahol tényleg kanyarodik a villamos még ma is.