Fecskék és magyar költők

A fecskék, ezek a kis fekete szmokingos, fehér inges fürge muzsikusok végigcsivitelik és röpdösik az egész magyar nyelven írott lírát szinte a kezdetektől, Balassitól napjainkig. Balassinak kedvelt napszakja volt a hajnal és a reggel, hisz „hajnalban szépülnek fák, virágok, füvek”, és lenyűgözte a fecskedal: „Mikor hallom az fecskéknek reggel éneklését / Felindítom ottan azzal szívemnek szerelmét.” A fecske a népi emlékezetben bizonyos virágokhoz hasonlóan (hóvirág, ibolya) a megújulás, a tavasz hírnöke. Ezt képzi meg Móra Ferenc a Fecskehívogató című versében: „Villásfarkú fecskemadár / jaj de régen várunk! / Kis ibolya, szép hóvirág / kinyílott már nálunk!” Erre utal az is, hogy „első fecskének” nevezzük azt, aki valahová a többieknél korábban érkezik meg. Virág Benedek Phaedrus nyomán írott, Fecske és veréb című versében a fészekhagyó és vándorszívű fecskék, valamint a rabló, áttelelő, fészket elfoglaló verebek jól ismert örök harcát írja meg. A versben a fecskék mellett a verebeknek is megvannak a maguk érvei, erényei. Az eresz (és a ház) gazdája azt veti a fecskék szemére, hogy elhagyva hazájukat és otthonukat, az ádáz telet itthon hősiesen viselni kénytelen aszketikus, egyszerű, puritán, szürke verebek megérdemlik a gazdátlanná vált ereszalja-fészkeket. Így válhat a szürke kis veréb a mostoha körülmények közötti helytállás, az itthon maradás jelképévé, a fecske pedig a honfiúi hűtlenség madarává. Kányádi Sándor a Madármarasztaló című versében elszomorodik a költözni készülő, szedelőzködő madarak látványától, Zsörtölődő című versében pedig az áttelelő verebek a „nyaraló” fecskéket irigylik, és a nyarat várják. „Veréb! Elment az eszed? / A hóesés betemet” – írja Nemes Nagy Ágnes a Hóesésben című versében. A ma már teljesen elfeledett Dienes Lajos (1816–1874) szintén a „hazafiatlanságot” veti a fecskék szemére: „Frakkos farka ollyast mutat / Mintha az lenne jelleme / Hogy nincsen honfi szelleme / Honához mégis mostoha / Nem volt hű gyermeke soha” (A fecske).

Madách Imre A fecskéről című versében viszont nem a fecske hűtlen a házhoz, hanem a ház korábbi ember gazdája: „Fű nő küszöbén, beroskadt fedelére / A galamb nem ül már, kerte dudvát terem; / Minden elkerűli az átkozott házat, / Minden odahagyja, csak a kis fecske nem.”A fecskék elvándorolnak kedvezőbb éghajlatot és körülményeket keresve, de „fel-feldobott kőként” újra hazatalálnak, a hazai eresz alá. Benedek Elek vendégszerető házigazdaként boldog szívvel invitáljaháza eresze alá a messziről érkezett kis tollas jövevényeket két közkedvelt versében is (Jőnek a fecskék; Megjöttek a fecskék). Móra Ferenc szintén írt verset Megjöttek a fecskék címmel, hasonló tartalommal.A népi hagyományban az eresz alá fészket rakó fecske áldást hoz a ház lakóira. Benedek Elek „Isten madarait” köszönti kedvenc kis zarándokszívű madaraiban. Szabó Lőrinc „isteni vendégnek” nevezi a fecskét közismert, közkedvelt, Ficseri-füsti című versében. Közismert, hogy Tompa Mihály igen kedvelte a madaras allegóriákat és metaforákat. A Két madár című versében a fecske a tovaröppenő ifjúkor allegóriája. Egy másik versében, a Fecske, gólya című költeményben a fecskék „sziszifuszi” vándorlására csodálkozik rá. A költöző madárkák messzi tájról, viszontagságos úton, megtizedelődve érnek ide, az ereszünk alá, egy rövid nyáridőt itt töltenek szorgos fészeképítő munkával, hadakozva fészekrabló verebekkel, foglalatoskodva gondos fiókaneveléssel, aztán irány vissza: „S a kicsinyek hogy kiszálltak, / Vége lőn az enyhe nyárnak: / S míg a haraszt meg nem csördűl / Utra keltek seregestűl / No biz ezért fecske, gólya! / Ide se jöttetek volna!”

Amíg Tompa allegóriája egy küzdelmes élet értelmére kérdez, addig Dsida Jenő Egy fecske átsuhan című versében az emberi élet rövidségére csodálkozik rá: „Egy búcsuzó fecske átsuhan / házunk füstje fölött. / Csak ennyi volt.” Reményik Sándor Fecske a víz tükrén című versében az élet köznapi gondjai közt fel nem emésztődő, azok fölött magasan szárnyaló lélek párhuzamát találja meg a fecske-allegóriában. Az emberi lélek akkor tud tiszta lenni, ha elemelkedik a fecskéhez hasonlóan, a tó vizét (a köznapi kötelességeket, gondokat) csupán szárnyával legyinti, és onnan csak pár csepp csillogó csöppet (a lélek számára értékes tartalmakat) visz magával a végtelen magasba. Ezt a tavat szárnyával érintő fecskeképet Arany János is megtalálja a Daliás idők hatodik énekében: „Elsuhan, átsuhan mint a fecske szárnya / Mely a tavat éri.” Miként Baudelaire szimbolistamadara (Az albatrosz), aki a levegő hercege, ám a földön járva megbotlik két óriási szárnyában, ha esetlenül lépeget. Fenn, a tágas azúrban boldog és szabad, idelenn kikacagják, esetlennek, életképtelennek csúfolják. Gondolhatunk Váci Mihály Szelíden, mint a szél című versére is, ahol szép suhanásban, szinte mozdulatlan szárnnyal, sebezhetetlenül repül át a tiszta lélek a világon, a földi létezésen, ahol fény éri, de sár nem. Az említett, Aranyéhoz és Reményikéhez hasonló, tó vizébe belecsapó fecske képe Tóth Árpádnál is megjelenik, a Lomha gá­lyán-ban: „Úgy ér, mint tó fölött ha fecske / Csap tova, s lágy gyürü kél a vízen.” Petőfi, a sokat csavargó, „széltalpú költő” (ezt a jelzőt Verlaine mondta Rimbaud-ról) a fecskék vándorló hajlamát irigyli az Oh, mi szép című versében. A költemény elején felidézi régi, bohém, fiatalos csavargó és vándorszínész kedvét, a vers utolsó strófájában azonban már a fészekrakás, családi megállapodás otthonos beérkezését, biztonságát dicséri és igényli.

Közismert, gyakran idézett közmondásunk az „egy fecske nem csinál nyarat”, amely óvatosságra int: valamire vonatkozó legelső jelenségek még nem biztos, hogy beteljesedést és kibontakozást eredményeznek. Nem biztos, hogy a legelső fecskét követi a többi is, késhet a szép, jó, boldog idő. Ez a mondás egy Aesopus-meséből eredeztethető, amelyben egy ifjú meglátja az első fecskét, ebből a szép, meleg tavaszra következtet, és elhamarkodottan eladja a kabátját. Azonban ismét hideg napok jöttek, és meggondolatlansága miatt a tavaszhírnöknek értelmezett fecskét hibáztatja. Létezik egy német közmondás: „Er muss viel Schwalben sehen, bis er glaubt, dass es Frühling sei.” (Sok fecskét kell látnia, míg elhiszi, hogy itt a tavasz.”) Görögországban egyébiránt mindmáig él egy fecskeköszöntő ünnep, amelyet március 1-jén ünnepelnek. Ilyenkor utcai felvonulást tartanak és a gyerekek fecskékről szóló dalocskákat énekelgetnek.Reményik egy másik versében (Egy sír nem temető) így fogalmaz: „Egy fecske nem tavasz, / Egy fűszál nem mező.”Rimay János Más lelki vigasztalás című költeményében a megérkező fecskék szintén a meleg, jó idő ígéretét hozzák.Gazdag Erzsi Fecskenóta című, óvodásoknak szánt versében szintén a tavasz köszöntésén van a hangsúly.Vajda Jánosnak A fecskék című versében a vándor fecskékről, akik a tél ellenségei, a rabság tagadása, a honszeretet és a honvágy jut eszébe.

Fontos a fecskével kapcsolatban a szabadság asszociációja. A fecskét a szabadság madarainak is nevezik, mert nem lehet őket rabságban tartani. Ha befogják őket, nem szaporodnak tovább. A héber nyelvben is szabadságot jelent a fecske szó (deror). Gyulai Pál Honvágy című versébenugyanebben a vonatkozásban jelennek meg a fecskék. Juhász Gyulának is az otthon és a hazaszeretet jut eszébe a fecskékről A tápai Krisztusban: „a nyárfa is magyar, a fecske is”. Szabó Lőrinc a már említett Ficseri-füstiben egyéb tartalmak mellett szintén asszociál a hazaszeretetre is: „mi csalt ide tavalyi / tanyádra, ficseri, / villafarkú dalröpke vándor, / a nagy vizek és hegyek felett / Magyarországra Afrikából: / micsoda hűség, mily szeretet?” Kisfaludy Sándor A kesergő szerelem nyolcadik énekének 76. dalában a fecskék elköltözése szimultán idézi a nyár végét, a lombhullató őszt, a szerelem és ifjúság múlását. Kányádi Sándor szintén a közelgő ősz és búcsúzkodás hangján idézi fel a fecskéket a Valami készül című versében.Juhász Gyula A távozóbanaz ifjúságtól távozást vonja párhuzamba a távozó fecskerajjal: „A tűnő ifjúsággal messze mennek / Az örömök és búcsút énekelnek, / Mint ősszel a fecskék, a költözők.”Kosztolányi Dezső A délután című versében szintén nem a fecskék érkezésére, hanem szomorú távozásukra, az ifjúság, a nyár végességére, az ősz és elmúlás rezignált közelségére figyelmeztet. Pilinszky János A madár és a leány című verses meséjében a költöző kismadár hívogatja a kislányt, de ő nem mehet vele, mert kicsi a háza.

Különös a fecskék „színeváltozása” is a magyar lírában. Dsida Jenő acélkéknek nevezi a fecskéket a Szomorú tévedés című költeményben, Nemes Nagy Ágnes „lila fecskéről” ír közismert gyermekversében, ugyanakkor kínálkozik kis pingvineknek vagy szmokingos zenészeknek látni őket fekete-fehér színük miatt. Ami a fecskék alakját illeti, gyakori a villa-alakzat megképzése, például a már idézett Móra-versben. Tompa Mihály viszont a suhanó fecskéket nyílvesszőknek látja A két íjász című költeményben. Simon István az Asszuán fecskéi című versében „ruhaszárító-csipeszeknek” látja a fecskéket. Juhász Ferenc Fecske című versében „a tintakék égbe / mint suszterszögecske / fúródik a kemény / magasba a fecske”, majd ugyanebben a versben jégesőszemecskének, búzaszemecskének látja, láttatja kis szárnyas, tavasszal és nyáron házaink közelében vendégeskedő, emberközelségben röpdöső barátainkat.

A füsti fecskének jól ismerjük fecsegő-csacsogó-csivitelő hangját. Hívóhangja talán leginkább „tszvit-tszvit-tszvit”-nek hangzik, veszélyt észlelve leginkább sírós, kétségbeesett „tszink-tszink-tszink” hangsort hallat. Természetesen a fecskék jellegzetes hangja is ihlető forrása a mindenkori magyar lírának: Balassi a már idézett versben egyszerűen éneklésnek nevezi a fecskedalt. Arany János így fogalmaz Arisztophanész-fordításában: „Cseveg a fészkét ujitó tavaszi fecskemadár.” Dsida Jenő Ernst Toller Fecskék könyve című versének műfordításábanilyen fecskehangot hallat: „cirici-cirici-cirici-urr”. Szabó Lőrinc a „ficseri” hangutánzó szót használja a fentebb már említett versében. Kosztolányi Dezső Juan Ramón Jiménez spanyol költő Kikelet című versének fordítását így kezdi: „Csicsereg a fecske a hajnali tájon.” Juhász Gyulánál pedig – Richard Dehmel német költő A munkás című versének fordításában – szintén „fecskesereg csicsereg.”Reményik Sándor Ének anyámhoz című versében szintén „A fecske megérkezett csicseregve”.Radnóti Miklós így ír: „fejünk felett surrog és csivog a fecskefészektől sötét eresz” (Himnusz a békéről).Simon István Asszuán fecskéi című versében csivog a fecske. Hajnal Gábornak is van Fecske csivog című verse. Juhász Ferenc közismert és egykor ünnepségeken sokat szavalt Nagymama című versében szintén „csivognak”a fecskék, és hosszan sorolhatnám a példákat.

Végezetül megállapítható, hogy a fecskékhez kötődő költői képek és tartalmak a századok során keveset változtak, noha valamelyest modernebbek, merészebbek lettek. Példa rá Juhász Ferenc már említett „suszterszögecske” vagy Simon István „ruhacsipesz” képe. A fecskék érkezésének (kezdet, tavasz, új remény) és távozásának (nyárbúcsúztatás, lemondás, elmúlás) jelentései folyamatosan jelen vannak költészetünkben. A fecskék mint a hazaszeretet és a honvágy, vagy épp ellenkezőleg, a hazához való hűtlenség, a hazafiatlanság Phaedrus óta mindig visszatérő allegóriáiként azonban érthetően főként a romantika, a nemzeti öntudatra ébredés korszakában erősödtek fel, jelentek meg nagyobb számban a magyar lírában.