„Többé már sosem leszek az,
aki ezidáig voltam.”
Parancs János: 59 évesen
Többé már sosem leszek az,
aki ezidáig nem voltam.
Ki azt mondja a nemlétnek: Szevasz!
És a nyugodt elmúlásra szavaz.
Az ott öröklét a távolban?
Többé már sosem leszek az,
kinek a múltja nem vigasz,
kilépek belőle ápoltan.
Ki azt mondja a nemlétnek, szevasz,
az a lidércekkel kibasz,
de velük szexel álomban.
Többé már sosem leszek az,
aki voltam, vagyok, sem az,
akivé néhanap változtam,
ki azt mondja a nemlétnek: Szevasz!
Nem építek az időn át hidat,
a fontosat így is áthoztam.
Többé már sosem leszek az,
ki azt mondja a nemlétnek: Szevasz!
identitászavar
Identitászavar
nélkül nincs öntudat.
Megfog és megcsavar,
magaddal összevarr,
de boldog pillanat!
Identitászavar,
ha valamit akar-
nál, közben nem szabad.
Megfog és megcsavar
a lélek másik végében a baj –
kiadod önmagad.
Identitászavar,
hogy ismerd meg hamar
benned a másikat:
megfog és megcsavar
máskép nő rajt a haj,
és más elől szalad.
Identitászavar –
megfog és megcsavar.
A foglalt szoba ablakát csapkodja a huzat
Ha nem is voltam ott, ott voltam,
mert minden évben elmentünk oda,
a jelent így tömte ki múltam,
hogy szólt a meg nem történt, mint egy szólam,
és nem különböztethető meg már soha.
Ha nem is voltam ott, ott voltam,
így van jelen nem való a valóban,
a lehetetlen abban, ami nem csoda.
A jelent így tömte ki múltam:
ha már valahol huszonötször voltam,
ha nem megyek is, ott van ottlétem nyoma.
Ha nem is voltam ott, ott voltam,
ha ott lehetek feltételes módban,
úgyis elmúlik a való rövid kora.
A jelent így tömte ki múltam,
nem lassan, inkább gyorsan,
és nem tűnt el, bár úgy hozta sora.
Ha nem is voltam ott, ott voltam,
a jelent így tömte ki múltam.