Lapszemle XVI.

Képes Krónika, XXII. évfolyam, 1. szám, 1940. január 1. A címlapon – ajtórésből kikandikálva, hóna alatt tartott tátott szájú műmalaccal – a tündérmosolyú Szeleczky Zita kíván boldog új évet a lap olvasóinak. A belső címlapon Ania Suli színésznő – hajdan Amerikába kivándorolt magyar szülők gyermeke, aki 1938-ban költözött haza (átmenetileg) Budapestre – kezében pezsgőspohárral, papírtrombitával búcsúztatja az Európára háborút zúdító óévet.

„Ma legyünk vidámak, emberek / s fogadjuk örömmel az új évet. / Reméljük hittel, hogy ez meghozza végre / a bort, búzát s a nagy békességet.”

Budapesten 1940. január 1-jén (még) béke van, ennek ellenére „a kínai, orosz és angol tea behozatala megnehezült, és valutáris nehézségekbe ütközik”. Komoly gond, de van megoldás: ha éghajlatunkon nem terem meg a tea, akkor csinálni kell. Csináltunk: „A magyar tea legfontosabb anyaga a borsos mentha, tartalmaz azonkívül ízlés szerinti mennyiségben szederlevelet, szagosmügét, hársfavirágot és más anyagokat. Az idegen teákkal szemben az az előnye, hogy nem izgatja a szívet, és igen egészséges az egész szervezetre.”

A magyar tea, a Planta tehát nem izgatja a szívet, és egészségesebb, mint az igazi tea. A Gellért Szállóban a „háziasszonyok” (többnyire kegyelmesek és méltóságosok!) „igen jó hangulatban, cigányzene hangjai mellett szórakoztak, és nagy érdeklődéssel várták, hogy milyen is lesz a magyar tea”. A lelkes tudósító szerint kegyelmeséknek roppantul ízlett.

Soha nem ittam Planta teát. 1961. január 12-én a Petőfi Színház nézőterén ülve (Hubay Miklós: Egy szerelem három éjszakája) Vas István dalszövegéből tanultam meg, milyen lehetett a háború nyomorúságában megszületett magyar tea.

„Jobb a műnap, mint a nap, / Anyagnál a műanyag, / Fogsornál a műfogsor, / Doktornál a műdoktor, / Tyúkszemnél a műtyúkszem, / Zabszemnél a műzabszem, / Nemzetnél a műnemzet – / Rendet, rendet, műrendet! / Kapjunk lantra, műlantra: / Éljen, éljen a Planta! / És telente, és nyaranta, / Nincs ital jobb, mint a Planta!”

1939. december 29-én a kormány elrendeli a vendéglőkben heti két hústalan nap bevezetését – műtea van, műhús (még) nincs.

Hazánk ez idő tájt a béke szigete, pezseg a társasági élet. Csorba Klára, a világot járt magyar énekesnő „vasárnap este a fénybe borult karácsonyfa alatt eljegyezte magát Andrássovich István repülő­hadnaggyal…” Hóman Bálint kultuszminiszter okkal-joggal panaszkodik: „Úgy veszem észre, hogy állandó mellékfoglalkozásra tettem szert mint esküvői tanú.” A Vármegyeháza közgyűlési termében a „Pesti Hazai Takarékpénztár centenáriumának jubiláris közgyűlésén, a kormányzóval élükön, rengeteg notabilitás jelent meg”.

Visszhangos társasági esemény a Nemzeti Színház december 23-án tartott bemutatója, a Harsányi Zsolt által dramatizált Mikszáth Kálmán-regény – A Noszty fiú esete Tóth Marival – színpadi változata. Jávor Pál „szívvel-lélekkel játszott”, Sze­leczky Zita „elcsicseregte szerepét”. (Január 7-én, a lap második számának címlapján újra Szeleczky Zita, mint Tóth Mari mosolyog az újság olvasóira.) Tasnády Ilona alakítása „szenzációja az előadásnak”. Gózon Gyula „szaporaszavú, leleményes Bubenyikje sokat megkacagtatta a közönséget”. Az igazi, vastapsot csiholó meglepetés: „Mészáros Ági olyan tőrőlmetszett tramplit sikerített magából a kisasszonya ruhájában, hogy jobbat már kívánni sem lehet.”

Mészáros Ági akkor aligha gondolt arra, hogy tíz év múlva majd mások – Karinthy Ferenc és Benedek András – nagyon másfajta, nagyon más hangulatú színdarabot írnak Mikszáth regényéből, s ő akkor nem tőrőlmetszett trampli, hanem hófehéren tündöklő, elbűvölő Tóth Mari lesz a Nemzeti Színház színpadán.

Sajnos, nem a bemutató előadást láttam 1950. május 26-án, pedig akkor… Évtizedekkel később múltba merengő kávézás közben mesélte Kállai Ferenc, a hajdani Noszty Feri, hogy a bemutató napján elkövette azt a hibát, amit színésznek nem illik elkövetnie: borongó lelkét borral borogatta – mértéken felül. És a snájdig huszártiszt, amikor a színpadra lépett, orra bukott, elterült. Megalapozta a sikert.

Jávor Pál-Noszty Feri 1940-ben a színpadon harmincnyolcszor elegánsan mosolyogva feleségül vette Szeleczky Zita-Tóth Marit. Kállai Ferenc-Noszty Feri 1950-ben (és még éveken keresztül) százharminchét alkalommal dermedten bámulta az előadás végén a távozó Mészáros Ági-Tóth Marit, és hoppon maradt.

Tíz év alatt nagyot változott a világ.

1949. december 28-án az Elnöki Tanács 1949:20. számú törvényerejű rendelete államosítja a tíz munkásnál többet foglalkoztató és a külföldi tőkés tulajdonban lévő üzemeket.

A szalon sarkában (A kert…, A terem…, A kupé…, A kerthelyiség sarkában – évszaktól, helytől függően)állandó rovat a Képes Krónikában. Szellemdús társasági csevely színházról, filmről, kiállításokról, korhangulatról. A – thl – betűjel mögé rejtőzött újságíró a képzelete alkotta hölggyel társalog. A témák változnak, a beszélgetések hangulata idő múltával sűrűsödik.

1939. július 9. „…győzni csak az tud, aki helytáll… És a mai nemzedék sorsát is ez fogja eldönteni! Ha nemcsak merni fog, hanem helyt is fog tud állni… Na, Isten áldja.”

1939. november 26. „Ma még a csúcsok fölött sincsen nyugalom: ott is vadászgépek röpülnek, és legalábbis terepet fényképeznek. Jó estét kívánok.”

1939. december 24. „– Igen, a béke, a karácsony nagy gondolat!

– Igen, a béke, kedves barátom, de csak a jóakaratú embereknek! Nézzük meg magunkat karácsony előtt, mennyi bennünk a jóakarat? Mert a jót nemcsak kívánnunk kell magunknak, hanem akarnunk is kell – mások számára!… Hát boldog karácsonyt kívánok!”

1940. január 1. „– Hova megy szilveszterkor?

– Sehova. Otthon maradok: a gyerekeimmel ólmot és viaszt fogok önteni, és családi ramslit fogok játszani fényes rézkrajcárokba…

– Miért? Vissza akarja idézni a régi szilvesztereket… Nem gondolja, hogy magában kezd túl sok lenni a nosztalgia a régmúlt után…

– Ha az ember kedvesen gondol vissza a régi világra, az még nem jelenti azt, hogy nem szeret a maiban élni, és hogy nem kíváncsi a holnaputánra. Csak nem tartanám illendőnek, ha az idei szilveszter nálunk holmi dáridós és részeg éjszaka lenne akkor, amikor a messze havas mezők felett a halál száll, a német, az angol, a francia fővárosokban légvédelmi sötétség van, az éjben repülők verekednek, és a víz alatt az elmúlással játszik a férfibátorság. Furcsának érezném, ha nálunk az idén is úgy járnának a becsípett karavánok mulatóhelyről mulatóhelyre, mint más években, mintha a világon nem volna más, mint öröm, jókedv, boldogság és heje-huja. Ha minket meg is kímélt a Gondviselés mindattól a borzalomtól, amelyben más embertársainknak részük van, azért legyünk méltók a magunk emberségére, és ne felejtsük el, hogy kell legyen valami közösségérzetünk azokkal, akik…”

…Ha minket meg is kímélt a Gondviselés mind­attól a borzalomtól…

1939. szilveszter éjszakáján – thl – nem tudhatta, minket, magyarokat meddig kímél meg a Gondviselés mindattól a borzalomtól, amely Európában…

Ha ma élne – thl –,ma sem tudná megmondani, meddig kímél meg minket, magyarokat a Gondviselés mindattól a borzalomtól, amely Európában…

1940. január 1. Ott kint háború, itt bent béke. Szilveszterkor – thl – beszélgetőtársa csöndesen szórakozott baráti társaságban, s a kérdésre – „Ilyen pesszimista az új év elején?” – így válaszolt január 7-én: „Nem – csak a régi év végén.”

Fél évszázaddal korábban, 1889. december 31-én Tolsztoj arra gondolt: „Múlt nincs, a jövő még nem érkezett el. A jelen végtelenül kicsi érintkezési pontja a nem létező múltnak a nem létező jövővel.”

1940. április 9-én a német hadsereg megtámadja Dániát és Norvégiát, június 14-én elfoglalja Párizst.

1940 júliusában Márai Sándor Kassán már látja a jövőt: „De egy napon vége lesz ennek a háborúnak, s akkor csend lesz, irtózatos és siket csend lesz Európában. S a romok között takarítani kell és építeni.”

Az író testvére, a filmrendező Radványi Géza – nem tudom, hol járt, mit csinált 1939. szilveszter éjszakáján – 1940 nyarán már fogalmazta magában új filmje forgatókönyvét: Európa nem válaszol.

A Képes Krónika szerkesztője 1940. január 1-jén D. R.-nek üzeni: „Körülbelül harminc magyar film készül az idén. E pillanatban az a helyzet, hogy úgy a Hunnia, mint a Filmiroda termei foglaltak hónapokra előre.” A szerkesztő úr nem sokat tévedett: 1940-ben 38 magyar film készült. Radványi Géza filmjét 1941. március 19-én mutatták be Budapesten. A filmtörténész szerint: „Külföldön, pontosabban nemzetközi vizeken, egy óceánjáró fedélzetén játszódik az Európa nem válaszol, amelyben a szerző, Radványi Géza bűnügyi és kémtörténeti motívumokat kevert nagy ravaszul némi világpolitikai háttérrel 1941-ben. Az események 1939 augusztusának végén kezdődnek, röviddel a második világháború kitörése előtt, s ez mindennek külön jelentőséget kölcsönöz.”

…nagy ravaszul némi világpolitikai háttérrel…

A korabeli nézők a moziban, én ma a képernyőn más filmet láttak-látok, néztek-nézek, mint az adatokat, tényeket, színészeket skatulyázó Juhász István filmtörténész 2007-ben.

Szereplőkkel, történetekkel túlzsúfolt kém- és bűnügyi filmet forgatott 1940-ben Radványi Géza – ez igaz. De amikor a film végén, 1939. szeptember első napjaiban a hatalmas óceánjáró kiköt Európában, földrészünkön már lángol Lengyelország, földjén menetel, pusztít és hódít Hitler Németországának mindenre elszánt hadserege. Az utasok elhagyják a hajót, ki erre, ki arra. Búcsúznak egymástól a héttagú jazzband tagjai, svéd, amerikai, német, olasz, francia, magyar muzsikusok. Indulnak haza: ki erre, ki arra. Eddig együtt, közös harmóniában muzsikáltak, most külön-külön keresik hazájukat a háború szabdalta Európában. Megállapodnak: ha egyszer vége lesz a háborúnak, akkor a békekötés napja után egy hónappal, pontban déli 12 órakor találkoznak Velencében, a „Márkus-templom előtt”.

A film utolsó pillanata: az égő szemű ifjú karmester, Gábor Miklós belenéz a kamerába – a korabeli mozinézők szemébe! –, muzsikustársaitól búcsúzik, a kortárs (és mai?) magyaroknak mondja: Ha vége lesz a háborúnak, találkozunk.

Nem tudom, mire gondoltak, miben hittek, miben reménykedtek a nézők 1941. március 19-én, a film bemutató előadásán.

Magyarországon ezen a napon (még) béke volt.

1941. április 2-án Teleki Pál miniszterelnök öngyilkosságot követett el.

1941. április 11-én Magyarország belépett a háborúba.

Akkor hazánkban sokan megértették: Európa nem válaszolt.

1939 decemberének valamelyik utolsó napján a Gellért Szállóban vidáman és elégedetten Planta teát kortyolgatnak a „háziasszonyok”, Jávor Pál szívvel-lélekkel játszik, Szeleczky Zita csicsereg a Nemzeti Színház színpadán, Hóman Bálint sorozatban esküvőkön tanúskodik, Márai Sándor készül szülővárosába, az újra magyar Kassára repülni, Simor Erzsi sanzonokat énekel a Magyar Színház karácsonyi revüjében…

1940. január 1. Keresztrejtvény, vízszintes 1., függőleges 12.: a Képes Krónika újévi jókívánsága. Megfejtés: Minden magyarnak boldog újévet, sok szerencsét és jó egészséget.

Az idő tájt abban bíztunk, azt reméltük: Európa válaszol. Aztán Európa újra elfelejtett válaszolni Magyarországnak.