Kétéltűek

Hiszek abban, hogy a békák tényleg elvarázsolt királyfik. No persze nem arra gondolok, hogy meg kellene csókolnom őket, hogy ez kiderüljön róluk. A kétéltűek iránti bizalom és szeretet azonban feltétele lehet ennek a felismerésnek. Ha megszeretjük őket, és érdeklődéssel tekintünk rájuk, hamar kiderül jóságuk és hasznosságuk. Kis „Quasimodókat, Notre Dame-i toronyőröket” ismerhetünk fel bennük. A torz külső mögött jóság, hasznosság bujkál. A megcsókolt béka királyfivá válása megképzi bennem Andersennek A rút kiskacsa című meséjét is. A megvetett, kicsúfolt, csúfnak vélt kiskacsáról kiderül, hogy előkelő hattyú. A béka pedig elvarázsolt királyfi. A békák igazi „megosztó személyiségek”. Vannak, akikben félelmet vagy undort keltenek, mások terráriumukban házi kedvencként tartják, megint mások boldogan fogyasztják, ínyenc eledelként. „Virágéknák ég a világ, / sütik már a rántott békát.”A kecskebéka latin nevében (Rana esculenta) az „esculenta” étkezésit jelent. Sok ember irtózik vagy fél a békától, ám a béka még inkább fél tőlünk. Kobayashi Issa, a 19. századi jeles japán haikuköltő így bátorítja a természettől és sok tapasztalattól bizalmatlan békát a barátkozásra: „Kis, árva béka, mért riadsz te vissza? / Ne félj, ne félj. / Ismerj meg engem. Itt barátod, Issa”(Kosztolányi Dezső fordítása). Arthur Schopenhauer közismert, aforizmaértékű megállapítása szerint a szépség nyílt ajánlólevél a sikerhez. Ez az emberek szociális világában és a munkahelyi szférában elég könnyen igazolható axióma. A békák azonban, akik köztudottan jelentős esztétikai kihívásokkal küzdenek, mégis igen népszerűek tudtak lenni a világ mesekincsében és a lírában, továbbá a közmondásokban, szólásokban is. Sőt, még a vicceknek is gyakori szereplői. Gyerekkoromból ismert az a kis vicc, amely szerint a kisfiú kifog a tóból egy kis békát, aki rimánkodva kérleli, hogy ha megcsókolja, azonnal gyönyörű királylánnyá változik. Ám a kisfiú nem csókolja meg, mert jobban örül egy beszélő kis békának, mint egy királykisasszonynak. A világirodalom mesekincsében talán legismertebb Andersen A béka című meséje. Ritkán negatív szereplők a szólásokban, közmondásokban, mesekincsben és lírában, bár erre is akad példa, például Phaedrus felfuvalkodott békája, aki nagyravágyásában ökör szeretne lenni. Íme, a fabuláris, emberre alkalmazott tanulság, Virág Benedek szép magyar tolmácsolásában: „Még jobban erőlködött. Mi történt? Megszakadt. / Az emberek közt is így szakadnak meg sokan.”Ezt a Phaedrus-fabulát később La Fontaine is feldolgozta, ezáltal még ismertebbé vált a világirodalomban. A magyar költészetben is találunk példát a béka nagyravágyására, például Romhányi Józsefnél, akinél nem ökörré, hanem bálnává szeretne válni: „Ebihalból nem lesz más, / csak béka, még ha / bálnává válnivolna is szándéka.” A templom egeréhez hasonlóan olykor a béka is a szegénység szimbólumaként tűnik fel. A magyar szólás szerint: annyi a pénze, mint békán a szőr. A németben lényegileg ugyanígy fejezik ki: er hat Geld wie der Frosch Haare. Ha valami nagyon értéktelen, vagy nagyon alacsony színvonalat képvisel, azt mondjuk, hogy a béka feneke alatt van. A németnek szintén van erre kifejezése: Froschperspektive (békaperspektíva). A béka negatív megképzése megjelenik olykor úgy is, mint valami pokoli lény vagy mint a boszorkányfőzet nélkülözhetetlen alkotóeleme. Petőfi János vitéz ében a boszorkányok „Hánytak a nagy üstbe békát, patkányfejet”. Shakespeare Vészbanyák dala című verse a Hobo Blues Band Vadászat című albumának egyik dalában tűnik fel: „Legelőször buta béka / te kerülsz be a fazékba.” Bizonyos szólásokban is negatív szereplő a béka, hisz valakire kígyót-békát kiabálni sértegetést jelent. A béka a tespedtség, lustaság, tohonyaság vagy tehetetlenség szimbólumaként jelenik meg alábbi szólásunkban: Állott tóban lakik a béka. A miskolci (más regionális változat szerint fehérvári) kocsonyába is beledermed a tehetetlen béka a közismert szólás szerint. Egy német szólás azt mondja az érzelmektől mentes, frigid emberre, hogy kalt wie ein Frosch, vagyis hideg, mint egy béka. A béka mint a renyheség szimbóluma nemzetközi, számos helyen találkozunk vele a világirodalomban. Arthur Rimbaud például így ír az Egy évad a pokolban költeményein belül a Rossz vér című prózaversben: „Teljes testi tétlenségben éltem mindenütt, henyébben, mint a varangyos béka”(Kardos László fordítása). A béka hangja is jelentős ihletforrás az irodalomban, főként a hangutánzásra fogékonyabb költészetben. Maga a magyar béka szó is hangutánzó. A kirgiz nyelvben baka, az oszmán­törökben baga, és mint ótörök jövevényszó került nyelvünkbe. A békához kötődő hangutánzó szavak, a brekegés, vartyogás, kuruttyolás, ümmö­gés számos költőt megihlettek. Közismert a „Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol” kezdetű népdal,amelyet Kodály Zoltán gyűjtött Hódmezővásárhelyen 1932-ben. Fazekas Mihály Az öröm tündérsége című versében a békazenét diszhármóniás pianónak nevezi. Csokonai rekegőnek hallja a békák esti dalát A híves estve című versében. Katona József ümmögést hall a Gyermekkor című költeményben. Juhász Gyula muzsikáló bús cigányzenészeknek hallja a békákat a Távoli kisváros című versben. Petőfi a Tűz című versében a rossz poétákat kuruttyoló békáknak csúfolja. Kazinczy a Tövisek és virágok kötetben, A békák című versében egész bravúros, tobzódóan gazdag rímsorral és hangutánzó szavakkal érzékelteti a békák által kibocsátott hangokat: „Brekeke, brekeke! / Kloáx, tuú tuú!” József Attila Elköszönő szelíd szavak című versében „békák harmónikáznak”. Weöres Sándor még azt is tudja, hogy a békák víz alatt párosodnak, élik nászukat: „Brekekex / brekekex / brekekex / Gyere bujj / viz alá / ha szeretsz.” Szintén Weöres-vers A béka király, amelyben a béka neve a szintén hangutánzó Ung: „Hallja kinn a sima rét / Ung királynak énekét.” Arany János közismert Családi kör című versében a földi békák gördülő, megelevenedett, járkáló földrögök látomását adják. Egy magyar szóláshasonlat arra a korabeli tévhitre utal, miszerint a varangyos béka földet eszik, azért hasonlít a földröghöz: „Földet eszik, mint a béka”(Margalits Ede:Magyar közmondások és közmondásszerű szólások, Akadémiai, 1990).Egyszerre groteszk és szakrális képpel rajzolja a békákat a Falu című versben József Attila: „Buddha szobrok harmatos gyepben a békák.” Bevallom, a számomra legkedvesebb béka-vers az egész magyar lírában Székely János Békák című monumentális költeménye. A szerző művének nagy allegóriája a békák kétéltűsége, az erdélyi magyar sorsra értelmezve. A románok közt bozgornak, hazátlannak nevezett, az anyaországban lerománozott erdélyi sors kétéltűségére és állandó űzöttségére utal Székely János kiváló verse. „Úgy hallgatom a hangjukat / Mint hogyha fájó zene lenne / Mint hogyha hárfa szólna, és / A félelem üzenne benne. […] Békák, miféle őskori / Üldöztetés emléke lobban, / Miféle borzalom sikolt / Testetekben és dalotokban? / […] A szárazról a víz alá, / A víz alól szárazra futtok / Hol vagytok otthon hit szerint? […] Két világ szörnyei között / Két világ rejtekében éltek. / Hát hogyne szánnám sorsotok, / Hát hogyne érteném zenétek? / Hogy is ne érteném, mikor / Magam is ott lelem titokban / Életetekben életem, / Dalaimat a dalotokban?” Béka című jambikus versemben magam is ambivalens ámulattal tekintek a kétéltűekre, akik egyszerre ősvilági szörnyek és csillogó ékszerek. A bájosan szép, karcsú és elegáns mozgású halacskák közé csobbantja magát az esetlen mozgású és torz külsejű béka. A halacskák egyszerre riadnak és csodálkoznak nagy, hideg halszemeikkel, majd a hirtelen csobbanás után befogadják az új jövevényt, elsimul a víztükör, és helyreáll a tó harmóniája: „A csobbanás. A hűs patak. / Riadt, csodálkozó halak. / Beugrik, és a víztükör / szilánkra hullva tündököl. / De elsimul, ha elmerül / s azonnal újra szétfeszül. / Te rút varangy, te mostoha, / ragyogva lüktető toka, / te torzszülött, te rossz göröngy, / te undorító drágagyöngy, / a víz alatt, s a föld szinén / nagyon szeretlek, ősi rém.”