Szabó Zoltán nevével A tardi helyzet és a Cifra nyomorúság írójaként már a középiskolában is találkoztunk, a tájékozottabb olvasók emlékezetében esetleg még feldereng a Szerelmes földrajz líraiprózájának vagy a Magyar Nemzetben 1939-ben indított Szellemi honvédelem című publicisztikai sorozatának címe. Kevésbé ismert azonban már a nyugati magyar emigrációban betöltött több évtizedes munkásságának jelentősége. Születésének századik évfordulója alkalmából 2012-ben ugyan több tudományos konferencián és kiállításon foglalkoztak életművével, azonban egy átfogó monográfiára mostanáig kellett várnunk.
Hiánypótló és kiemelkedő jelentőségű Tokaji Nagy Erzsébet és Szádeczky-Kardoss Zsófia most megjelent majd hatszáz oldalas kötete, amelyben időrendben haladva, az életrajzra felfűzve ismertetik Szabó Zoltánnak az életmű szempontjából fontos publikációit. A kötet felépítése rendkívül arányos: az első kétszáz oldal Szabó 1949-es emigrációjáig tartó időszakot dolgozza fel, körülbelül ugyanilyen terjedelemben van szó a londoni és párizsi évekről, a kötet utolsó harmadát a lábjegyzetek, életrajzok, névmutató és a bibliográfia teszi ki.
Szabó Zoltán íróként és közéleti emberként rendkívül intenzitású életet élt: részt vett az 1930–40-es évek Magyarországának számos irodalmi és politikai mozgalmában: munkatársa volt a Fiatal Magyarságnak, a Napkeletnek és a Magyar Szemlének, különböző katolikus orgánumoknak (Élet, Katholikus Szemle, Magyar Kultúra, Korunk Szava), a Válasznak és a Magyar Csillagnak, de több napilapnak (Magyarország, A Reggel, Magyar Nemzet) is. Az emigráció éveiben a Szabad Európa Rádiónál dolgozott, emellett a müncheni Látóhatár/Új Látóhatár és a párizsi Irodalmi Újságmeghatározó alakja volt. E kiváló monográfia egyik legnagyobb érdeme, hogy nemcsak Szabó Zoltán életét és munkásságát mutatja be, hanem a hatalmas mennyiségű korabeli dokumentumanyag felhasználása révén részletes képet nyújt arról a közegről, azokról a szellemi-politikai törekvésekről is, amelyekhez Szabó kapcsolódott.
A pályakezdő íróról szólva a szerzőpáros részletesen foglalkozik Szabó Zoltán első lapalapítási kísérletével, a Névtelen Jegyzővel, illetve a cserkészek lapjánál, a Fiatal Magyarságnál végzett munkájával, továbbá röviden ismertetik még az 1933 és 1935 közötti időszak más orgánumainál játszott szerepét. Ebben a részben némi aránytalanság figyelhető meg: míg a Fiatal Magyarságban végzett munkája ismertetésére öt oldalt szántak a szerzők, addig a Napkelet-belire csak tizenhat sort. Érthető és üdvözlendő, hogy a cserkészek lapjában megjelent írásaival hosszabban foglalkoznak, hisz ezek középpontjában már a fiatalság társadalomkutató munkájának megszervezése, illetve ennek elméleti és módszertani alapjainak kidolgozása állt, mintegy előkészítve A tardi helyzet megírását. Nem hagyható ugyanakkor figyelmen kívül az a tény, hogy az első országos szépirodalmi lap, amely már 1933 májusától közölte Szabó írásait, a Napkelet volt, ahol a monográfiában is említett A háború utáni fiatalság című nemzedéki ars poeticája mellett versei, kritikái, illetve több, a falukutatás témaköréhez tartozó írása jelent meg. 1933-ban Szabó Zoltán a Fiatal Magyarság mellett szinte csak a Napkeletben közölt írásokat, a folyóiratot megújítani kívánó szerkesztő, Németh Antal egyik leglelkesebb és legaktívabb munkatársa volt. Komoly szerepet játszott a Napkelet megfiatalítását célzó programban, s bár 1934-től egyre több lapnál kapott megszólalási lehetőséget, 1938-ig a Napkeletnél is rendszeresen publikált.
A következő időszakot Szabó Zoltán falukutató korszakának nevezhetjük: a monográfia részletesen bemutatja A tardi helyzet, A Vaskapun túl és a Cifra nyomorúság című kötetek keletkezésének körülményeit és fogadtatását egyaránt. Az 1939–1940-es év legfontosabb vállalkozása Szabó számára a Szellemi Honvédelem című cikksorozata a Magyar Nemzetben, illetve az ehhez kapcsolódó Szellemi Honvédelem Naptára , amely százhatvan oldalon összefoglalását adja „a magyar jellemnek, a magyar helyzetnek, a magyar feladatoknak”. 1940 és 1944 között Szabó keresi a szellemi ellenállás megmaradt lehetőségeit: a monográfia alaposságának köszönhetően még olyan kisebb csoportokban való részvételéről is tudomást szerezhetünk, mint Andrássy Klára grófnőnél vagy a Pallavicini Györgynél tartott értelmiségi összejövetelek. Ugyancsak érzékletes képet nyújt a könyv az 1945 és 1947 közötti korszak reményteli időszakáról, főképpen a Szabó Zoltán visszaemlékezéseiből kiválasztott idézeteknek köszönhetően szinte magunk is átéljük az író kezdeti bizakodását, majd a beszűkülő lehetőségei miatt érzett csalódottságát és kiábrándultságát, amely végül londoni emigrációjához vezetett.
A monográfia második része a nyugati emigráció szintén kevéssé feldolgozott területébe enged bepillantást. Szabó Zoltán szinte alapításától kezdve munkatársa volt a Szabad Európa Rádiónak, illetve fontos szerepet játszott a Látóhatár című lapnál, amely néhány év alatt a magyar emigráció egyik legfontosabb orgánumává nőtte ki magát. Eredetileg Cs. Szabó Lászlóval együtt saját lapot akart alapítani, de amikor inkább a Látóhatárhoz való csatlakozás mellett döntött, a tőle megszokott energikussággal és jó szervezőkészséggel látott munkához a folyóirat kiadása anyagi hátterének megteremtése érdekében: „Csupa lebilincselő kedvesség, lendület és tűz volt, az akkor kőnyomatos Látóhatár nyomtatott, felnőtt folyóirattá szervezésében ügyködött, érvelt, pénzt gyűjtött, közönyt ostorozott, tétovákat lelkesített.” Szintén egyik fő szervezője és titkára volt a Magyar Írók Szövetsége Külföldön-nek, illetve egyik fő koordinálója a nyugati tiltakozó akcióknak az 1956-ot követő megtorlások idején. Mivel Kádárékra leginkább a nyugati baloldali értelmiségiek állásfoglalásával lehetett nyomást gyakorolni, Szabó széles körű ismeretségi körének köszönhetően több sikeres mentőakció motorjává vált. Például a Magyar Írók Szövetsége Külföldön által szervezett tiltakozó nyilatkozatnak köszönhetően, amelyet aláírt többek között Albert Camus, Jules Romains, Georges Duhamel, André Breton, Jean-Paul Sartre is, végül nem végezték ki Obersovszky Gyulát és Gáli Józsefet ’56-os tevékenységükért. Kiemelkedő jelentőségű volt a Magyar Könyves Céh megalapítása és könyvsorozatának elindítása is. Ebben jelent meg Bibó István Harmadik út című gyűjteményes kötete 1960-ban, amely a szerző 1945 és 1948 között írt, Magyarországon betiltott és jórészt hozzáférhetetlen műveit tartalmazta Szabó Zoltán bevezető tanulmányával. Később szintén Szabó szervezőmunkájának köszönhetően valósulhatott meg Bibó egy kötetének angol nyelvű kiadása is.
Szabó Zoltán sohasem tért haza Magyarországra. Élete utolsó éveit a franciaországi Josselinben töltötte családja körében. Az egyetlen filmet, amely megőrizte alakját az utókor számára, a Magyar Televízió munkatársa, Radványi Dezső készítette 1983-ban. Az államvédelem titkos ezredese külföldön forgatott riportsorozatával a nyugati magyar emigráció helyzetét szerette volna feltérképezni.
Igazán tragikus sors jutott az 1930-as években induló fiatal írók nemzedékének. Nagy részük tele volt idealizmussal, társadalmi-politikai elkötelezettséggel, jobbítani akarással. Pályájukat azonban derékba törte a világháború és a kommunista hatalomátvétel: sokan életüket vesztették, mások külföldre menekültek, vagy többé-kevésbé kénytelenek voltak alkalmazkodni a szocializmus adta keretekhez. Szabó Zoltán Cs. Szabó Lászlónak írt sorai nemcsak kettejük, de egy egész nemzedék sorsát jellemzik: „Hát elhibáztuk. A helyet is, a kort is.”
Csak az elismerés hangján szólhatunk Tokaji Nagy Erzsébet és Szádeczky-Kardoss Zsófia hatalmas dokumentumanyagot feldolgozó munkájáról. Ez a monográfia nemcsak méltó emléket állít Szabó Zoltán munkásságának, de egyértelműen megkerülhetetlen mű a tárgyalt korszak iránt érdeklődő valamennyi olvasó és szakember számára.
(Kortárs – OSZK, 2018)
Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.
