Várakozás
levegő után kapkodva rohan az, akinek nem adatik,
levegő után kapkodva áll meg egy-egy pillanatra,
akinek nem adatik az, amiből olyan kevés jut,
megállok én is, és zihálok-zihálok egyre
valami erdőben futottam, aztán valami folyóparton,
a nap járásával megegyezően völgyeken és hegyeken át,
azt akartam, hogy ne jöjjön el az este, hogy az idő
mindig az enyém legyen ezernyi teendőim közepette
szerettem volna legyőzni az időt, hogy ne múljon el semmi,
ne múljon el soha semmi, mindannyian megmaradjunk,
megmaradjunk úgy, ahogyan vagyunk, szemben az idővel,
magabiztosan, felemelt fejjel, és mosolyogva
és a nap, lassú járásával, mégis mindig megelőzött engem,
hiába volt a rohanásom, nem tudtam legyőzni őt,
néha elbújt a felhők mögé, néha meg a képembe nevetett,
mindenesetre tény, hogy tehetetlen voltam vele szemben
most levegő után kapkodok, elszorulnak a koszorúereim,
legyőzettem, megadom magam, nem tehetek semmi egyebet,
az idő, érzem, eltűnik előlem, kifolyik a kezeim közül,
és én csak összegörnyedve, szomorúan várakozom
egyre és másra csak futok, futottam is mindig,
elindulok valahonnan, azt remélve, hogy egyszer
valahova és valamikor majd megérkezem,
egyre és másra csak rohanok
valaki azt mondja, helyesen teszed, amit,
helyesen cselekszel, éppen ideje volt,
valaki azt mondja, rosszul tetted, amit,
azt, amit tettél, nem volt időszerű
egyre és másra csak futok, mintha valaki,
igen, valaki üldözne engem, vagy mintha nem lenne időm,
és nincsen is már időm, azt gondolom, nincsen,
kifogytam mindenből, amit még időnek hívunk
valami szaladás van bennem, örök nyugtalanság,
nem mondja senki, hogy pihenjek meg egy pillanatra,
nem marasztal senki, hogy pohár borral koccintson velem,
nincsen senki, aki azt mondaná, hogy futottál már eleget
nagynéha elzuhanok futásom közben, elesek olykor,
sokszor fáj is ez a zuhanás, alig-alig tudok utána lábra állni,
de aztán megyek tovább, futok, mint a bolond,
aki nem is nagyon tudja, mit is tesz éppen, és minek
igen, egyre és másra csak futok, futottam is mindig,
elindultam valahonnan, örökké azt remélve,
hogy valahova végre megérkezem,
egyre és másra csak rohanok