×

Magyarországi gondolkodók, 18. század

Buda Attila

2017 // 04

Egy nagy vállalkozás második kötete a Tüskés Gábor és Lengyel Réka terve és válogatása alapján megjelent szöveggyűjtemény, amelynek első része négy évvel ezelőtt került az olvasók elé. A válogatás és az apparátus láthatóan egybehangolt csapatmunka eredménye, a fordítók egy része a szöveggondozásból, jegyzetkészítésből is kivette a részét. A két kötet egységét a szerkesztők, a közölt szövegek belső összefüggései, illetve a formai/tipográfiai azonosság biztosítja; ezen túl a nagyobb tematikus egységekbe sorolt szemelvények, a hozzájuk tartozó, két fő részből – általános áttekintés, valamint tárgyi-nyelvi magyarázatok – álló jegyzetek, az igen informatív utószó, illetve a nem magyar források közös irodalomjegyzéke, az egyesített névmutató erősíti meg. Az olvasó csodálkozhat azon a bőségen, amit a második kötet is mutat, amelynek ter­jedelme ráadásul az elsőéhez képest mintegy harmadával nőtt meg. Ugyanakkor a belső arányok kiegyensúlyozottak maradtak: a vallás, nevelés, tár­sadalom(tudományok) és a művészet témaköreibe vágó írások száma nagyjából azonos, talán csak a harmadik kevesebb kissé, mint a többi – ami nagyon is érthető. A második kötetben olvasható írások eredetüket tekintve döntő többségükben egy előző, magyarul vagy valamely idegen nyelven írt, nyomtatott változatra mennek vissza. Utóbbiak természetesen fordításban olvashatók, és mutatják a hazai felvilágosodás európai kapcsolatait. Az átültetések kimondottan e gyűjtemény számára készültek. Mellettük a kötet tartalmaz kéziratból származó írásokat is.

A szövegközlés egyik elve a kritikai szemlélet, ami az első közlésekre és jegyzeteikre egyaránt kiterjed, folyamatosan ellenőrizve, szükség esetén kiegészítve, javítva a forrásul választott szöveget. Ez a tökéletes szövegközlést megcélzó törekvés, ami árnyalt jegyzetapparátussal párosul, nagy erénye a válogatásnak. Jó megoldás, és segíti a tájékozódást, hogy minden jegyzetben az egyes szerzők és munkásságuk bemutatása, elhelyezése megelőzi az egyes szöveghelyekhez kapcsolódó konkrét, tárgyi-nyelvi magyarázatokat, az általános és egyedi ismeretszerzést egymás mellé rendelve.

A kötet változatos elemzési szempontokat kínál. Azonnal szembetűnnek azok a szerzők, akik túlnőnek a 18. századon, például: II. Rákóczi Ferenc, Bessenyei György, Csokonai Vitéz Mihály, Mikes Kelemen, Kazinczy Ferenc stb. Ők már részben a Magyar Remekírók korábbi köteteiben is képviselve voltak, részben megbízható modern szövegkiadá­sok készültek munkáikból. Mellettük Bél Mátyás, Tessedik Sámuel, Dugonics András, Ányos Pál, Révai Miklós, Kultsár István és mások a századon belül maradtak, ami persze nem csökkenti szerepüket a hazai művelődéstörténetben. De ez a két csoport is csak mintegy húsz szerzőt tesz ki a név szerint ismert száz körüliből, ami önmagában mutatja a szerkesztők visszaemelő elképzelésének hatásosságát. Kiemelkedik ismertség szempontjából Jo­seph Haydn, Esterháza zenemestere, aki a legnagyobb létszámú közönséget mondhatja – az utókor zenekedvelői között – a magáénak.

Találomra szemelgetve említeni kell Kazinczy Beccaria-fordítását, az olasz szerző a 18. század végén a bűnt elkövetővel szembeni méltányosságot képviselte; Molnár János képzeletmozgató rézmetszetekkel illusztrált építészettörténetét – Salamon templomának képe látható az illusztrációk között, s ebből következtetni lehet a kísérőszöveg valósághűségére is –; Balla Antal kéziratból közölt zeneelméleti összefoglalását. Némiképp meglepetés Révai Miklós építészeti könyve, még akkor is, ha kivonat, mert önálló koncepciót tartalmaz, és az építészeti fogalmak lehetséges magyar nyelvű visszaadására törekszik ( oszlopszék, képszék, vánkostag, sültag, üregtag stb.), igaz, ezek közül nem sokat őrzött meg nyelvünk. Korabinszky János Mátyás és Molnár Ferenc munkái Pozsonyról és a Lehel-kürtről a gyakrabban idézett szövegek közé tartoznak. Speciális forrásközlésnek tekinthető Szereday Antal munkája, amely a gyulafehérvári székesegyház emléktábláinak szövegét közölte, hogy az ide eltemetettekről „ne csak az írók beszéljenek […], hanem maguk az egykor odahelyezett emléktáblák is”. Festészeti témájú Szily Jánosnak a felépítendő szombathelyi székesegyház kifestését taglaló írása: a művészeknek pontos tervet, programot készített, velük – Maul­bertschcsel és Dorffmaisterrel – leveleket váltott emiatt, s többek között az utóbbinak megjegyezte: „Bár a felül lévő angyal viola színe szép és kedves, kétlem, hogy ez a szín tartós lesz, s nem halványodik-e el idő előtt.” Ugyancsak a művészeti tárgyú írások közé tartozik Johann Nepomuk Schauff pozsonyi rajztanár és nyomdász programja, amely egy általános művészeti akadémia alapítását tűzte ki: ennek célját rendszerben kívánta létrehozni, az alapfokú rajzoktatással kezdve a képzést, s az akadémiával betetőzve. Utóbbi világosan mutatja: a 18. századi magyar felvilágosodás szélesebb összefüggésrendszerben is vizsgálható, mint a „megkésettség”, „átmenetiség”, mert tudományágakban és tudományterületeken egyaránt központi szerepet kapott az ismeret és a hozzá vezető leíró és/vagy kísérleti megfigyelés, a differenciá­lódás, valamint a tudomány nyelvének megváltozása. (Kortárs, 2015)

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben