Az ellopott tragédia

2003-ban, Rejtő Jenő halálának 60. évfordulóján a Petőfi Irodalmi Múzeumban Rejtő Jenő-emlékkiállítás nyílt. A tárlat címe: Az ellopott tragédia. Az azóta eltelt tizenkét év során féltucatnyi helyen fordult meg az emlékkiállítás, és 2015-ben megjelent Az ellopott tragédia: Rejtő Jenő-emlékkötet című könyv Thuróczy Gergely szerkesztésében.

Rejtő Jenő a zsidó származású Reich család harmadik fiúgyermekeként született 1905-ben. Élete során próbálkozott operettlibrettók (Egy görbe éjszaka), színházi darabok (Aki mer, az nyer), filmforgatókönyvek (Sportszerelem) írásával, mégis a köztudatba ponyvaregényeivel robbant be. A ponyvaregények minden műfajában alkotott, vagyis írt légiós regényeket (A tizennégy karátos autó), western és bűnügyi történeteket (Vesztegzár a Grand Hotelben), de útirajzai (Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam) is megjelentek. Miután az Egyedül vagyunk című szélsőjobboldali lap leközölte, hogy zsidó származású, Rejtő Jenőt munkaszolgálatra hurcolták. 1943. január 1-jén halt meg Jevdakovóban. Erről is szól Hámori Tibor 1982-ben megjelent Piszkos Fred és a többiek…: Történetek Rejtő Jenő életéből című könyve, amely 1999-ben felújított változatban, immáron Rejtő Jenő rejtélyes élete címmel került nyomdába. A könyvben megjelent állításokat nem lehet fenntartások nélkül kezelni, hiszen a szerző mellőz bármiféle jegyzetelést, és felhasznált szakirodalmat sem találunk benne. Mint ahogy az első kiadás címe is érzékelteti, a könyv leginkább legendákat, történeteket tartalmaz, a tudományosság igénye nélkül. A legendák többségét, például azt, hogy Rejtő Jenő a Japán kávéházban regényei részleteivel fizetett volna, Az ellopott tragédia szerzői, jelesül Győri Anna, Perczel Olivér, Szilágyi Zsófia Júlia és Thuróczy Gergely eloszlatták. A legendaoszlatást és az eddig járatlan ösvények bejárását, mint ahogy azt a Szerkesztői utószóban is olvashatjuk, a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár munkatársai is segítették.

Bár Rejtőről – többek között – Hámori Tibor már említett könyvének és Veres András A ponyva klasszikusa című tanulmányának ( A magyar irodalom történetei III., szerk. Szegedy-Maszák Mihály; Veres András, Bp., Gondolat, 2007, 381–389.) köszönhetően egyre többet tudhatunk, Az ellopott tragédia című emlékkötet mégis hiánypótló, hiszen az eddig foghíjas életrajzot újabb adatokkal és adalékokkal együtt tárgyalja. De nemcsak hiánypótló, hanem újító is. Újít abban, hogy a kötet szerzői az eddigi legendákat levéltári kutatások segítségével, valamint a négy, Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött hagyatéki doboz feltárásával tudományosan pontosították vagy eloszlatták. Az eddigi kutatások leginkább Rejtő Jenő életére vonatkoztak, Az ellopott tragédiában viszont eddig ismeretlen kéziratváltozatokkal és azok összehasonlításával is foglalkozik Thuróczy Gergely egy rövidebb (Konzílium a Halálszigeten: Két ismeretlen kisregény(részlet), míg Szi­lágyi Zsófia Júlia egy hosszabb fejezetben (Kéziratlapok rejtélye: Konzílium-gépiratok). Thuróczy az emlék­kötet létrejöttének egyik okaként említi a Konzílium az Őserdőben című novella hagyatékban fennmaradt és megtalált hét szövegvariánsát. Ezek közül hármat, a leghosszabb, huszonhat oldalas változatot, egy közbülsőt és a legrövidebb, hétoldalasat szövegkiadásban is közli. Jelen írásban azonban nemcsak ezért tartom fontosnak hosszabban is tárgyalni ezt a két tanulmányt, hanem mert Thuróczy és Szilágyi nézőpontja a szövegvariánsok születésének sorrendiségével kapcsolatban eltér, illetve a szerzők érintenek olyan területeket, amelyek az em­lék­kötetben önálló fejezetként szerepelnek.

Thuróczy Gergely álláspontja szerint Rejtő nagy valószínűséggel a Konzílium az Őserdőben szinopszisát írta meg először, majd ezt bővítgette, alakítgatta. Feltételezhető, hogy 1942-ben írta meg novelláját, mintegy próbaként, hiszen ebben az évben szerződéstervezetet készítettek elő a Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft.-vel. Ezt azonban soha nem írták alá, hiszen harminc kisregényre szerződtek volna, jóllehet a terjedelmi megkötések alapján egy-egy „kisregény” valójában egy egész egypengős regényt tett volna ki. Ezeknek a megírása viszont, ismerve Rejtő gondos és alapos munkáját, akár két-két hónapig is eltartott volna. Végül a szövegváltozatok egyike sem jelent meg, ugyanakkor Thuróczy szerint Rejtő készülhetett arra az eshetőségre, hogy a Közművelődési mégsem veszi meg tőle a novellát, ezért önálló pengős regénnyé bővítette volna. Rejtő ebbéli szándékát a gyenge alapanyag mellett az sem segítette, hogy öncélú szövegburjánoztatásra sohasem volt képes.

Szilágyi Zsófia Júlia Kéziratlapok rejtélye című tanulmányában azt a nézetet vallja, miszerint elsőként a hosszabb változat született meg, és ebből jutott el Rejtő a Konzílium az Őserdőben hétoldalas változatához. A nevekben történő egységesítések, a tárgyak megnevezésénél használt idézőjeles szerkezetek átalakítása nagy kezdőbetűssé, illetve a javítások dinamikája is ezt támasztja alá. A leghosszabb változatban akár bekezdésnyi kihúzásokkal is találkozhatunk, stilisztikai belejavításokkal kevesebbszer. A rövidebb változatnál szavak fölülírását, cseréjét, emendálását tapasztalta Szilágyi. A két tanulmány szerzője a keletkezés időpontjára vonatkozóan azonos állásponton van, azt mindketten 1941 utánra feltételezik.

E két tanulmány olvasása is számos legenda eloszlatásával ajándékoz meg minket. Szilágyi például a Japán kávéházban cetlivel fizető Rejtő legendáját cáfolja, hiszen Nádassy László, Rejtő barátja és Kovács Magda, Rejtő gépírónője és egyben titkárnője is azt mondta, hogy többszörösen átírt, javított szövegekről van szó, amelyeket Rejtő csak hosszas stilizálási folyamatot követően adott le bárhová. AKonzílium a Halálszigeten és a Kézirat­ lapok rejtélye című fejezet is tartogat olyan plusz információkat, mint például a motívumátvétel ön­nönmagától, amelyeket Thuróczy Gergely a Rejtő, a re­ciklált ponyvazseni című fejezetben részletesebben is tárgyal.

Aki Rejtő Jenő-regényeket olvas, belefuthat tematikus, motivikus ismétlődésekbe, de akár egyes regények szereplői is megegyezhetnek. Természetesen nemcsak azokról a szereplőkről van szó, akik két, egyébként is összetartozó regényben bukkannak fel (például Piszkos Fred a Piszkos Fred, a kapitányban és a Piszkos Fred közbelép- ben), hanem azokról is, akik két, egymástól látszólag teljesen elkülönülő regényben szerepelnek. Erről szól Thu­ró­czy Gergely fejezete. Filológusi alapossággal vizsgálta az 1930-as évek közepétől körülbelül az 1942-ig tartó időszak ponyváit, hiszen a ponyvairodalom ekkor élte fénykorát, és Rejtő Jenő is ebben a korszakban alkotott. Jellemző volt a korszak ponyvaalkotóira, hogy egymástól kölcsönöztek címeket, szereplőket, sőt olykor még történeteket is. Fécamp az 1941-es Rejtő Jenő-féleCsontbrigád főszereplője, de az egy év múlva megjelent Örökölni veszélyes című, Zima Lajos írta kalandregénynek is főszereplője, bár keresztnevében eltér. A szereplők nem csupán neveikben „élednek újjá” más szerzőknél, hanem tulajdonságaik és jellemvonásaik alapján is: a Nagy Károly írta A Szahara rabszolgái egyik főszereplőjének, Mágnás Kazimirnak Rejtő Jenő Senki Alfonza lehetett az előzménye. Rejtő Jenő 1939-ben írta meg Texas Bill, a fenegyerek történetét, majd 1941-ben megjelent Halász Péter Texas Bill visszaüt című regénye. Történetében hasonlít egymásra Rejtő Jenő A három testőr Afrikában (1940) című regénye és a Jouvain álnéven írt, 1942-es Az elveszett közlegény. Az altisztek a két történetben hasonló módon tréfálják meg őrmesterüket. Feljebb már említettem az önnönmagától vett kölcsönzéseket, amelyek szintén megjelennek cím, (fő)szereplő és történet szintjén. Szereplői közül Pencroft három regényében is megjelenik (Az előretolt helyőrség; Pipacs, a fenegyerek; A Néma Revolverek Városa), míg szövegükben hasonlítanak a Víkend a pokolban (1939) és a Csontbrigád (1941)című regényei. A Rejtő, a reciklált ponyvazseni című fejezetből arra is választ kaphatunk, hogy ezek a kölcsönzések részben annak köszönhetők, hogy Rejtő Jenő a korszak egyik legeredetibb és legsikeresebb ponyvaírója volt, de annak is, hogy a kor olvasói vagy nem akarták észrevenni az egyezéseket, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyták azokat. És van még egy harmadik lehetséges ok: a kiadók sokszor mit sem törődtek azzal, hogy azonos címmel, ugyanabban az évben több regény jelent meg különböző törté­netekkel.

Rejtő Jenő legendásan rossz viszonyt ápolt több kiadójával is. Nem is csoda, hiszen a Nova Kiadó, jelesül Müller Pál, aki Rejtő legtermékenyebb időszakában adta közre műveit, arra hivatkozva, hogy humorból csak egy kevés kell a regényekbe, 42 oldalt húzott Az előretolt helyőrség (1939) Troppauer Hümér költőjéből. A fehér foltból (1938) 3×25 oldalt húztak ki a magándetektív leveleiből. Nemcsak a kihúzások, de a regényekre erőltetett befejezések is arra ösztönözték Rejtőt, hogy szakítson a kiadóval. A szőke ciklonra (1939) szintén a Nova erőltette rá az afrikai véget. A Rejtő által írt szakítólevelek fennmaradtak, azokat a Rejtő Jenő-szövegközlések című fejezetben olvashatjuk 29 darab, szerelmi levelezéseiből közölt levelével, 8 fiatalkori versével, a Nagykörut [sic] című egyszámos bulvárlapjával és a Miss halhatatlan filmtervével egyetemben. A levelekből kiderül, hogy sem a Nova Kiadót, sem az Aurórát nem kímélte, nagyon erős kritikai felhanggal, sértődötten írt nekik.

A közreadott, gyakran olvashatatlan levelekből kiderül, milyen viszonyt ápolt Bloch Pipivel vagy épp Martony Gizivel. Szerelmi életére jellemző, hogy magának mindig többet engedett meg, mint a szóban forgó hölgyeknek. Jelesül: többször is kiderül a hölgyek által írt levelekből, hogy Rejtő nem közölte velük, ha már szakítottak egymással, ugyanakkor például megtiltotta választottjának, Horváth Bözsinek, hogy strandra menjen, mondván, az egy fertő. Rejtő szerelmi levelezésével Győri Anna a „Jön a nő!”: A fiatal Rejtő és a nők című tanulmányában bővebben is foglalkozik, amelyből arra is fény derül, hogy Rejtő Ignác nevű barátjának szóló, 1929. január 29-én kelt levelében egy színésznőről is írt, aki állítólag gyermeket várt tőle, ugyanakkor Rejtő-örökösről eddig nem volt tudomásunk. A levelezésekre való hivatkozások nem egységesek a kötet tanulmá­nyaiban, de néhol az is megfigyelhető, hogy egy tanulmányon belül sem egységes a hivatkozási rendszer.

Perczel Olivér levéltári kutatások és forrásdokumentumok közlésével pontosította Az ellopott tragédiában a Rejtő kártyaszenvedélyéről szóló legendát. A Rejtő Jenő nyomában a levéltárban: Adalékok egy megír(hat)atlan életrajzhoz című fejezetben olyan bírósági döntések másolatait mutatja be Perczel, amelyből világosan kiderül, hogy nem csupán kártyaszenvedélyének köszönhetően volt pénzszűkében, hanem két válása és szüleinek nyújtott anyagi támogatása miatt is. Boros Rózsával kötött házassága nem bizonyult hosszú életűnek, és a válóper egyik pikantériája, hogy a feleséget Rejtő Jenő bátyja, Révai Gyula képviselte. A határozat értelmében Rejtőnek havi 120 pengő nőtartási és egyszeri 2200 pengő hozomány-visszatérítési díjat kellett fizetnie. Későbbi, Gábor Magdolnával kötött házassága kicsivel hosszabb életű volt, de ez sem tartott túl sokáig. Rejtő ebben az időszakban (1935–1940) talán a válásai és a kötelezően fizetendő nőtartási díjak miatt is éjt nappallá téve dolgozott. A másolatban közölt házassági anyakönyvi kivonatokból megtudjuk, hogy Rejtő mindig is megmaradt Reich Jenőnek a hivatalos iratok tanúsága szerint.

Az emlékkötetszerzői tanulmányukban sok esetben a dokumentumokról készült másolatokkal támasztják alá állításaikat, de nem csak a tanulmányok rendelkeznek gazdag képi anyaggal. A kötet végén található mintegy hetvenoldalnyi képmellékletben a családjáról készült fotókat, regényei borítóit, illetve azok tervezetét és a róla szóló újságcikkeket, valamint egy-egy regényének néhány lapját is láthatjuk.

És hogy mik találhatók még Az ellopott tragédiában? Rendkívül gazdag bibliográfiák. Kiss Ferenc a Rejtő Jenő műveiből készült képregények bibliográfiáját állította össze, amelyben az 1961–2015 között készült színes és fekete-fehér, magyar és idegen nyelvű képregényeket listázza. Rejtő Jenő külföldön megjelent magyar és idegen nyelvű könyveinek bibliográfiájá t Thuróczy Gergelynek köszönhetjük. E két fontos bibliográfia mellett az emlékkötetben a (szak)irodalom jegyzéke és egy névmutató is helyet kapott.

Bár a könyv sok régi és új információt tartalmaz Rejtőről, mégis maga a szerkesztő, Thuróczy Gergely hívja föl a hiányosságokra a figyelmet. Ezek azonban abból adódnak, hogy a kötet munkálatainak vége felé Rejtő Jenő bátyjának, Gyulának a sógora, Kabályi József ismeretlen és érdekes dokumentumokkal állt elő, így ezek már nem kerülhettek a kötet lapjaira. Úgy vélem, hogy az új dokumentumok másokkal kiegészülve egy új könyv alapjait képezhetik, mint ahogy erre a szerkesztő is utal: „Merem remélni, hogy Jenő mester szolgál még meglepetéssel, és nemsokára lappangó kéziratok, dedikációk, ismeretlen sajtómegjelenések etc. sorával gazdagodhatunk. Az összefoglaló nagy mű, egy Rejtő-monográfia már nagyon elkélne – hát legyen, mert megérdemli…” (Szerkesztői utószó).

Az ellopott tragédia a lábjegyzetbeli pontatlanságok és az előző bekezdésben tárgyalt „hiányosságok” mellett is hiánypótló és újító, ugyanakkor nem csak az irodalomtudományban jártas kutatók és tudósok forgathatják haszonnal. Ajánlott mindazon Rejtő-rajongóknak elolvasni, akik szeretnének túllépni az eddig ismert legendákon. Bár igencsak hosszú olvasmány a maga 502 oldalával, ugyanakkor a tanulmányok szerzői a tudást meglehetősen könnyen olvasható stílusban adják elénk. (PIM, 2015)