Egy márványdarab törmelékei

Széljegyzet Kosztolánczy Tibor és Nemeskéri Erika tanulmányához¹

2014-ben kezdődtek meg a Kriterion Kiadó és az Országos Széchényi Könyvtár által gondozott, Kuncz Aladár Összegyűjtött Művei (KAÖM) című könyvsorozat munkálatai. Eddig három kötet jelent meg belőle: a Fekete kolostor 1945 utáni első csonkí­tatlan kiadása (KAÖM I.), a szerző novelláit, tárcáit, jegyzeteit, nem irodalmi témájú publi­cisz­tikáját és egyetlen drámai művét tartalmazó Egy márványdarab (KAÖM II.), végül a Felleg a város felett című regény, függelékében az első – mint látható lesz: a franciaországi internáltságban írt – változat eddig ismeretlen kézirattöredékeivel (KAÖM III.). Az egyik sorozatszerkesztő Boka László irodalomtörténész, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója, a másik én vagyok. Két-két kötet szerkesztésében társösszeállítóként is részt veszünk mind a ketten.

Ez nyilván magyarázza azt, hogy sem jó ötletnek, sem megvalósíthatónak nem tartom a Kortárs idei 7–8. számában Kuncz az internáltságból 1917-ben hazacsempészett két kéziratának történetét újramondó és forrásszövegek közreadásával pontosító Nemeskéri Erika és Kosztolánczy Tibor ideáját, hogy közleményük ne a Kuncz-életműsorozat kontextusában értelmeződjék; egy-egy állításuknak akár nem kívánt következményei is lehetnek ugyanis a sorozat recepciójában. Legfontosabb megállapításaik a legismertebb Kuncz-novellára, az Egy márványdarabravonatkoznak – ez a KAÖM II. kötetében (amelyet Varga Ágnessel ketten állítottunk össze) szerepel, annak címadó darabja –,illetve a Franciaországból azzal együtt hazacsempészett, ám eltűnt írásra.

A szerzők arra irányuló érthetetlen igyekezete, hogy ne legyenek gyanúsíthatók azzal, hogy tudnak az említett Kuncz-sorozatról, már abból is valószínűsíthető, hogy annak létére tanulmányukban nem utalnak; kétségtelenné pedig abból válik, hogy bár a Fekete kolostor e sorozatban megjelent kiadását használták és idézik is, bibliográfiai hivatkozásukban nem szerepeltetik a sorozatcímet, mint ahogy ebben az összefüggésben a sajtó alá rendező és az előszót jegyző Jeney Éva nevét sem írják le. Minthogy ez az előszó és a jegyzetanyag több ponton is egybecseng az általuk mondottakkal, gyanítom, a hallgatás okaként számításba veendő, hogy több állításuk így tüntethető föl előzménytelenként. A szándékos távolságtartás tényét alátámasztó harmadik elem annak elhallgatása, hogy az írásukban tárgyalt két, Kuncz által tehát az internálásból hazaküldött kézirat történetét – az ismeretek akkori szintjén – a sorozat munkálataiban szintén részt vevő Juhász Andrea tíz éve földolgozta már.² Az ugyan elképzelhető, hogy erről a kiadványról ők nem tudtak, az viszont aligha, hogy a 2015-ben megjelent Egy márványdarab (KAÖM II.) ismeretlen előttük – a sorozat mindegyik darabjában szerepel egy tájékoztató a besorolt kötetekről, a megjelenés tervezett évszámával együtt –, annak előszavában pedig éppen az utalt két kézirat kapcsán hivatkoztam az említett tanulmányra. A sorozat társkiadója az OSZK, ahol Nemeskéri és Kosztolánczy a kutatásaikat végezték (előbbi a könyvtár nyugalmazott munkatársaként), s az általuk közreadott leleteket megtalálták. Maguk a könyvek az épületben több helyütt kézbe vehetők, s a könyvtár honlapján is lehet olvasni róluk. A sorozat eddigi köteteinek bemutatójára értelemszerűen szintén a könyvtárban került sor, mint ahogy annak a tematikus Ex Symposion lapszámnak a bemutatójára is, amelyre egyébként hivatkoznak a szerzők – tehát ismerik –, s amely nem mellesleg közölte a két sorozatszerkesztő terveit és koncepcióját, a kötetek címét és ütemezését. Az Egy márványdarab kapcsánkülönös sors­csapásként ott van a honlapon a címadó novellára és a hazacsempészett kéziratokra való utalás is. Talán annak említése sem megy szentség­törésszámba, hogy a tanulmány írói személyes kapcsolatokat ápolnak nem egy, a sorozat munkálataiban részt vevő kutatóval.

Nemeskéri és Kosztolánczy cikkének két fontos állítása van, amit egy-egy korábban publiká­latlan Laczkó-, illetve Kuncz-levéllel támasztanak alá (mindkettő a részben feltáratlan Laczkó-ha­gyatékból került elő). Az első, hogy a két, Francia­országból 1917-ben – pontosabban, ahogy ez az általuk közölt Kuncz-levél dátumozásából kiderül: 1916 végén – hazaküldött kézirat egyike nem novella, ahogy azt a Fekete kolostorból eddig tudni véltük (az Egy márványdarab előszavában én is így utaltam rá, éppen a Nemeskéri és Kosztolánczy által hivatkozott Kuncz-passzus alapján), hanem regényrészlet. A második, hogy az Egy márványdarab Nyugat-beli változata Laczkó beavatkozása révén – erre utal az általuk most közreadott Laczkó-levél – politikai jellegű csonkításokat szenvedett el, tehát a novella későbbi, az Erdélyi Helikon-beli változata tekinthető hitelesnek.

Ami az első kérdést illeti, Kuncz leveléből egyértelművé válik, hogy az eltűnt szöveg egy regény második részéből való, amelyen Kuncz az internálása idején dolgozott, s amelyből – 1916. december 29-i levele szerint – már 350-400 oldalt megírt. „Nem tudjuk, mi lehetett a regény témája, címe. Laczkó sem említi máshol; az eddig ismert Kuncz-hagyatékban semmi nyoma” – olvassuk a Nemeskéri–Kosztolánczy-tanulmá­ny­ban. Ennél a cikk megjelenésének idején már többet lehetett tudni. Az, hogy Kuncz regényt írt a fogságban, ott áll a Fekete kolostor általuk is hivatkozott kiadásának 257. oldalán, de más idevágó információ tényleg nem szerepel a könyvben. Tavaly derült ki, hogy ez a regény annak a trilógiának az eredeti kézirata, kéziratvázlata volt, amelynek első része végül Felleg a város felett címmel az Erdélyi Helikonban 1929–1930-ban, könyv alakban pedig 1931-ben jelent meg. Bár a kortársak azt feltételezték – és ezt eddig senki sem kérdőjelezte meg –, hogy ez a mű az 1920-as években keletkezett, a regény szövegének mostani sajtó alá rendezése során Juhász Andrea Jancsó Elemérnek az OSZK Kézirattárában őrzött hagyatékában azonosította a regény első és harmadik részének néhány kéziratos oldalát és a második rész töredékeinek vaskos paksamétáját, mely utóbbi utolsó, 225. oldalán Kuncz kézírásával ott áll: „vége a második résznek”; továbbá, és szempontunkból most ez a fontosabb: „1917. január 10.” E megtalált kézirattöredékről, igaz, 2016. július végéig csak szóban hangzott el információ (pl. a sorozat első két darabjának tavaly decemberi, éppen OSZK-beli bemutatóján, majd ezt követően több ízben Erdélyben is), de idén nyáron a sorozat harmadik darabjaként Juhász Andrea sajtó alá rendezésében és előszavával az eredeti regénnyel közös kötetben, annak függelékeként megjelent, azaz olvasható. Az augusztus 15-i kolozsvári könyvbemutatóról s ennek kapcsán az előkerült kézirattöredékről a nyomtatott és az elektronikus sajtóban található híradás.

A második kérdés bonyolultabb. Az Egy márványdarab című novelláról köztudott – például Juhász Andrea utalt tanulmányából –, hogy kétszer került közlésre, először a Nyugat 1917-es évfolyamában, másodszor 1932-ben – tehát szerzője halála után – az Erdélyi Helikonban. Mindkét alkalommal Laczkó Gézától jutott el az adott folyóirathoz; Kuncz úgy tudta, illetve azt állítja a Fekete kolostorban, hogy a két szöveg örökre elveszett. Nemeskéri és Kosztolánczy „nehezen hihetőnek” tartják, hogy az internáltságból hazatérve az író nem szerzett volna tudomást a Nyugat-beli közlésről. Én nem tartom annak. A Tanácsköztársaság, a megszállás és az eszmebacchanáliák idején bizonyára nem ért rá korábbi folyóirat-évfolyamokat lapozgatni. Meglepőbb az, hogy Laczkó 1932-ben másodszor is elővette a kéziratot, s mint publikálatlan szöveget adta át közlésre az Erdélyi Helikonnak. A Nyugat-beli változat vált antológiadarabbá, hivatkozási alappá, elemzés tárgyává. Mi is ezt a szöveget soroltuk be a 2015-ös kötetbe, mint ahogy a többi írás esetében is az eredeti vagy a nyilvánvalóan teljesebb, a Kuncz által feltételezhetően ellenőrzött publikált változat lett az itteni közlés alapja. Kétségtelen viszont, hogy a Nyugatban megjelent Kuncz-írások közül éppen ez az egyetlen, amelynek nyomdai levonatát ő bizonyosan nem láthatta; elég könnyű kikövetkeztetni, hogy a folyóirat nem küldte el a korrektúrát a franciaországi internálótáborba.

Kosztolánczyék éppen ennek a novellának a kéziratát találták meg Laczkó Géza hagyatékában. A közreadott Laczkó-levél a Nyugat-beli közlést megelőző időkből, 1917 júniusából származik; ebben Laczkó visszakéri Osváttól a kéziratot és a korrektúrát azzal, hogy Kuncz érdekében ki kell húznia a szövegből bizonyos részeket, amelyekből internáltságban sínylődő barátjának hátránya származhatna. Minthogy a második, 1932-es közlés a Laczkó birtokába visszakerült kézirat alapján történt, a közreadók úgy vélik, hogy ez a hiteles szöveg, a korábbi pedig „pontatlan”. Gondolom, a Helikon-beli változatot egybevetették az eredeti kézirattal; nem feltételezhetem, hogy nem merült föl bennük: 1932-ben Romániában szintén szükség lehetett politikai szempontokból történő szövegcsonkításra. Mint ahogy ez más, Kuncz által eredetileg a Nyugatban, majd Erdélyben is közreadott szöveg esetében megtörtént.

Így tehát – bár Nemeskéri és Kosztolánczy ezt nem teszik szóvá, minthogy láthatóan tudomást sem hajlandók venni a Kuncz-életműkiadás munkálatairól – vélelmezhető, hogy rosszul döntöttünk, amikor írott és íratlan szövegközlési szabályoknak megfelelően, a Laczkó-levélben foglalt információk hiányában az 1917-es Nyugat-beli szöveget vettük be a 2015-ös kötetbe.

Azonban a Nyugatban és az Erdélyi Helikonban közölt két szövegváltozatban e szempontból lényeges különbség nincs. Erről a tanulmány szerzői is meggyőződhettek volna, ha a kéziratot a Nyugatban megjelent változattal is összeolvassák. Mi három változat – a két folyóiratközlés és az általunk közölt szöveg – egybevetésével arra jutottunk, hogy a Nyugat-beli változat őrzi a szerkesztő – nyilván Osvát – számos apró, nemegyszer indokolatlannak vagy erőszakoltnak látszó nyelvi beavatkozását (pl. lak–lakás, szügyébe–véknyába), ám politikai indítékú törlésnek semmi nyoma.

Amennyiben a sorozat befejezéséig előkerülnek olyan Kuncz-írások – például egy eddig feldolgozatlan hagyatékból –, amelyekről még nem tudtunk azon kötetek sajtó alá rendezése idején, amelybe tematikai vagy műfaji jellegzetességei okán az adott szöveg illett volna, ezeket a zárókötetbe fogjuk fölvenni. Itt lesz módunk reflektálni azokra a kérdésekre is, amelyek időközben fölmerülnek.

Nem tépelődöm azon, hogy mindazok a hiányosságok, tisztázatlanságok, amelyeket e jegyzetben szóvá tettem, a kollegialitás vagy az aprólékos filológiai munka hiányából származnak-e. Egy biztos: fékezik, illetve nehezítik azt a munkát, amely meggyőződésem szerint jó és közös ügyért folyik.

Jegyzetek

¹ Kosztolánczy Tibor–Nemeskéri Erika, Egy márványdarab, Kortárs, 2016/7–8, 108–115.

² Juhász Andrea, Kuncz Aladár írói törekvései az Egy márványdarab című novella tükrében = A hajnal frissessége. Esszék, tanulmányok, versek Láng Gusztáv tiszteletére – Életmű-bibliográfia, szerk. Fűzfa Balázs, a szerk. mtsai Barták Balázs, Sciacovelli, Antonio, bibl. Köbölkuti Katalin, km. Kovács Katalin, Savaria Univer­sity Press, Szombathely, 2006, 170–181.