Orbán János Dénes: A Swedenborg kávéház

„OJD az erdélyi Villon, csak még nem akasztották föl”; „OJD az erdélyi Borges, csak meg ne vakuljon!” – Egyed Emese, illetve Szőcs Géza ajánlja így a kötet borítóján az erdélyi irodalom fenegyerekét, extravagáns költőjét, életművészét stb., egyszóval: OJD-t.

Legutóbb megjelent regénye is (első változatát évtizeddel korábban írta, most át-, újraírta) kellőképpen borzas, dinamikus, izgalmas, könnyed, szórakoztató, szertelen, szeleburdi. Meg persze kicsit szomorú is, ahogy egy halállal kacérkodó szerelmes regényhez illik.

Mert A Swedenborg kávéház ezoterikusságot sejtető címe ellenére korántsem a bogaras szellemkutakodó, angyalokról és démonokról holtsúlyosakat gondoló 17–18. századi teológus víziójának az okkult-népszerű (lásd Da Vinci-kód) magyarázata, hanem egy mesés szerelem története, bár mindenből van benne egy kevés: angyalok, démonok, ördögök, kis bölcselkedés az álmok és a halál meg a halálon túli élet mibenlétéről.

A főhős, Jauss gazdag, jó svádájú fiatalember, nem tudni, honnan a temérdek pénze (hogy kivel is cimborál odaátról, homályban marad), de bármire futja, luxusautóra, lakásra; nem yuppie, egyszerűen csak nincsenek napi megélhetési gondjai, él, mint Marci Hevesen. Az idő: napjaink, a helyszín egyetemi város, középpontban a fiatalok szórakozóhelyével, a Swedenborg kávéházzal (a jól értesültek, OJD biográfiáját ismerve, persze Kolozsvárra és a Bulgakov kávéházra gyanakodnak, legyen). A főhős keresi a NŐ-t. Nem kell sokat keresni, épp találkozik Ágnessel, a női nem tökéletes megtestesülésével – férjes, erkölcsös, egyetemista, szőke. Jauss három ördögöcske (plusz pufók kis Ámorok) cimborájával persze kész a csábításra, de Ágnes nem és nem, ő hűséges férjéhez, viszont halálosan beleszeret Jaussba. A szerelem annál erősebb, minél nagyobb a korlát, Ágnes a puritán erkölccsel korlátozza a „bűnös” kapcsolatot, ami csak legvégül(?), a halálban, az álmokban oldódik el. Vagy valahol – mert Swedenborg szerint nincs különbség élet és halál között, jószerével észre sem vesszük, hogy meghalunk, olyan, mintha álmodnánk, a túlvilág pont olyan, mint az itteni, csak az érzékek és az álmok intenzitása erősebb.

Ágnes tehát a Nagy Ő, de reménytelen, szegény Jauss tehát más nőknél keres vigaszt: a szűzkurvát játszó Ginánál, majd a nárcisztikus kamasz Grétánál, akit kis híján feleségül vesz. De szerencséjére mindkét alkalmi vigasz öngyilkos lesz, szép halált halnak. Szerencséjére, mert a kikosarazott Jauss lelke mélyén csak Ágnest szereti, őérte epedezik. Sokáig hiába vágyakozik, így hát erotikus-pornografikus kalandokba sodródik, máskor meg léha cimborákkal múlatja az időt: a három együgyűvel (Kurrog, Berreg és Duzzad – lásd Vörösmarty), az „üzekedés nagymesterével”, Andréval meg az extravagáns anarchista egyetemi professzorral, Doktor Hugóval – de a regény végére ők is meghalnak vagy fölszívódnak valamerre. Szóval, mindenki el van takarítva az útból, még Ágnes mintaférje is, akire egy balfék bérgyilkost küld Jauss, hogy nyomorékká tegye, és egy darabig őt ápolva mártírom­­kodhasson Ágnes. De azért nem kell nagyon sírdogálni, az Álmoskönyv fe­jezetben mindenki ha nem is föltámad, de egészen bizarr szürreális módon „tovább” vagy ismét „él” – a hőn óhajtott szerelem is beteljesedik a Nagy Ő-vel.

Sok minden együtt van ebben a fordulatokban ugyancsak bővelkedő regényben, az érzelgős-romantikus, epekedő lovagregény-szerelemtől a sötét, alantas ösztönökig (léhaság, cinizmus, moráltagadás, nota bene gyilkosságra való fölbujtás), az éteri tisztaságú hódolattól a „megbaszom ezt a nőt” macsós pornóig. A regény világa egyszerre rózsaszín és egyszerre fekete – vagyis kék. Kék, mert a rózsaszín (égi, angyali) meg a fekete (pokoli, ördögi) történetesen a kék színben metszi egymást Jaussban. A jelenség akár a swedenborgi okkult metafizikából is levezethető.

A könyvben semmi sem hétköznapi, bár elemeiben reális, minden el van kicsit tolva a fantázia, a mese felé, mint az Ezeregy éjszakában. Tehát: semmiképpen ne vegyük komolyan a regény történéseit, ne keressünk izzadmányos filozófiai bölcselkedést, OJD egyszerűen hülyéskedik a történettel, a szereplőkkel, Swedenborggal. Másrészt: vegyük komolyan, mert OJD álmodik. A főhős, Jauss élete a nem túl rózsás valóság és a némi sweden­borgi vízióval nyakon öntött fantázia, szürreális álmok és álmodozások közt telik, és a banális realitások elfogadása helyett egyre inkább a fantázia teremtette világot éli meg valóságosként. Benne él a valóságban, de folyton-folyvást elvágyakozik onnan, elképzel egy intenzív érzékekkel telt megemelt létezésmódot, ahol bármi megtörténhet, és meg is történik (terem nő, pénz, halál, cimborák, kábítószer meg elég akarat a kijózanodásra). OJD nem üti le a pragmatikus/racionális ember adu ászát, nem leplezi le, nem rántja vissza a banális valóságba főhő­sét, éppen csak meglebegteti ezt a lehetőséget, értelmezhetőséget is – és ez így rendjén is van.

Könnyed, játékos, derűs, vonzóan olvasmányos könyv A Swedenborg kávéház. Nem igazi regény, inkább Dekameron-szerű laza elbeszélésfüzér visszatérő szereplőkkel, lineáris cselekményvezetéssel. A rövid, címekkel ellátott fejezetek közé egy-egy alkalmi versezetet illesztett a szerző, talán hogy az olvasó lírai hiúságát is meglegyezgesse, megnyugtassa: lám, komoly költői könyvet olvas. Nincsenek aprólékosan kidolgozott figurák, minden szereplő stilizált karakter, ahogy a pikareszkekben. A laza szerkezetet Orbán János Dénes impulzív, dinamikus nyelve tartja össze: könnyed és érzéki, néhol elegánsan poétikus, máskor – kicsit többször – nem tagadván meg a transzközép nyelvi fordulatát, motiválatlanul közönséges, trágár (a cimborát így köszönti a főhős: „Baszd meg!”, a viszontköszönés: „Baszd meg! […] Hogy a trójai faló húzná beléd a szálkás faszát, hogy kapnál trippert az öreganyádtól! Hogy szarnál vért a szemeden, rohadt állatja!”) – kár, mert a magyarországi közbeszéd is meglehetősen igénytelen, így a vulgáris kiszólások nem meghökkentik, hanem megerősítik a nyelvi igénytelenséget. Kár a szépségfoltért, mert a magyar irodalomban és irodalmi hagyományban meglehetősen ritka az örömteli játszi könnyedség, aminek rokonszenves folytatása Orbán János Dénes eddig életműve és a most megjelent könyve is. (Atheneaum, 2015)