Holmi 9.

Karácsonyra kaptam egy pompás ajándékot, A hob­bit című filmeposz részeit DVD-n, ezért a nappali kimerítő étkezések után az éjjeleket is izgalmas kalandok dúsították: Középföldén. Tolkien különleges világa korábban is mindig elvarázsolt, akárhányszor újraolvastam műveit. Sok tanulsága van az újraolvasásoknak, és annak is, ahogy regényeit Peter Jackson megfilmesítette. Amennyire átfogó, teljes körű lelkesedés fogadta A Gyűrűk urát, Oscar-díjat is érdemelt, addig A hobbit filmet korántsem övezte ekkora elismerés. Kritikusai többnyire azt bírálták, hogy míg az 1200 oldalas nagyregényből (a 20. század egyetlen nagyeposzából) könnyen lehetett háromszor három és fél órás filmet készíteni, addig a kisebb terjedelmű, 250 oldalas meseregény nem ad elég alapanyagot egy tízórányi film elkészítéséhez. A hobbitot megnézve rájöttem, érdemes újra eltöprengenünk az adaptáció, a „filmre vivés” művészi, technikai kérdésein. Már csak azért is, mert míg az 1930-as, 1940-es években az irodalmi műveltség dominánsabb szerepben volt, addig az 1970-es, 1980-as évekre ez kiegyenlítődött, a 21. századra már egyértelműen a film vette át a vezető szerepet. Eljött az idő, amikor nem filmre adaptálnak irodalmi műveket, hanem a filmkészítés során felmarkolnak bizonyos szövegeket, szövegrészleteket, hogy azokat alapanyagként vagy kötőanyagként felhasználják.

Mindennek oka az élet tempójának felgyorsulása. Gyorsabb megnézni egy filmet vagy egy vi­deó­blogot, mint elolvasni egy regényt vagy egy kritikát. Ebből következik, hogy a több kommunikációs (látás, hallás) csatornát kihasználó film válik domináns szerepűvé immár visszafordíthatatlan mértékben. Előretörésében egyik elem (vagy következmény), hogy az adaptációk hagyományos módja helyett immár csak „ötletet” jelentenek a prózai alkotások a filmek számára. A ’90-es évek közepén készített Gyűrűk ura még nagyjából adaptációnak tekinthető. A hobbit már egyértelműen önálló alkotás, amely felhasználja az irodalmi alapanyagot, de meg sem próbál „igazodni” az irodalmi műhöz vagy megjeleníteni azt. A korábban forgatott film világát terjeszti ki, magyarán Peter Jackson univerzumát, ami természetesen érdekes, izgalmas, rendkívül látványos és mindenképpen 21. századi, igaz, nem sok köze van az eredeti műhöz. A regény történeti vázát már csak arra használja, hogy becsalogassa a moziba a Tolkien-rajongókat, de egyáltalán nem ragaszkodik sem annak eseményeihez, sem az események logikájához. Éppen a történetmondás linearitását bontja meg különböző epizódok nem lineáris, többnyire magyarázatszerű elhelyezésével. Az eredeti írott szöveg történet+függelék jellegét átformálta – a filmes szükségszerűség alapján –, és egy egységes, narratív struktúrába foglalta, ahol mindenre magyarázatot kapunk épp ott, ahol a cselekmény szerint az szükséges. Amíg ilyenformán egységesítette a művet, és kissé sematizálta is, a szereplőket – főleg a tizen­három főszereplő törpét – nem egyénítette, mint ahogy a regény ezt megteszi. A film hősei közül többjük nevét nem is tudjuk arc­hoz kapcsolni. Hasonlóan kiesett a filmből a verbalitás fontos szerepét jelölő versek, mondókák, találós kérdések használata. Ezek a főszereplő Bilbóhoz, a hobbithoz kapcso­lódtak, s sokszor testi ereje híján ezzel az észbeli képességével mentette meg a bajos helyzeteket. Ezekkel a motívumokkal pedig olyan verbális mar­kerek hullottak ki a műből, amelyek annak világát egy nemzeti kulturális hagyományhoz (az angolhoz) kötötték.

Mindezekkel együtt A hobbit nem rossz film, sőt kiváló alkotás, önálló filmvilággal, filmes nyelvvel, invenciózus komputergrafikával. Fontos alkotás.

Mindezeken túl van még egy érdekes és úgy vélem, nagyon fontos összefüggés, amit érdemes megemlíteni. A regényeknél főként, de a filmeknél is fontos befogadási kérdés volt az előbb készült, előbb fogadjuk be módszere, illetve ennek ellenkezője: a később megjelent mű felől olvasni a korábbit lehetősége. Tolkien pályáján s írói életművének szerves építkezésében először A hobbit született meg, izgalmas, fantáziadús meseként, írói szárnypróbálgatásként. Volt benne olyan rész, amelyet akkor még nem is tudott jól megoldani. Ilyen például az Öt sereg csatája című fejezet, ilyen nagyságrendű csatajelenetet később már legalább 3 fejezeten keresztül és közel 80 oldalban írt meg. A hobbitot mindezen jellemzőivel együtt a Tolkien-rajongók általában előtörténetként szokták ajánlani másoknak, amely bevezet Középfölde világába, megismertet a szereplőkkel, fontosabb tulajdonságaikkal, hogy felkészítse az olvasót A Gyűrűk ura elolvasá­sára. (Amely, hogy a filológiai rendet is figyelembe vegyük, később készült.) A két könyv, noha természetesen bármilyen sorrendben olvasható és újraolvasható, mégis egy ajánlott út mentén járható be a leghatékonyabban. Sok olyan részlet, össze­függés is van, amelyeket A Gyűrűk ura magyaráz meg A hobbit vonatkozásában, ám annak olvasá­sakor nem zavaró, hogy ezek a háttérben maradnak. A filmekben azonban a két nagy tömb, illetve az egyes részek úgy készültek el, hogy egy nagy vilá­got, egységes történetmondás-modellt mutasson be a rendező.

Ennyi elég is az összevetésből, hogy lássuk, A hobbit című film és regény esetében két külön világszerűségről van szó, két önálló műről, összekapcsolásuk nem feltétlenül indokolt. A hobbit izgalmas akciófilm – fantasy-köntösben a jacksoni világ díszletei között. Nem adaptáció, hanem öntörvényű alkotás, amelynek világa tetszőlegesen kibővíthető, folytatható, előtörténetekkel kiegészíthető. Elkészíthetők akár olyan részek is, amelyeket Tolkien sosem írt meg, vagy olyanok, amelyekre sosem gondolt. Jackson világmegjelenítése vagy történetmondási módja önmagában is megáll, bármiféle irodalmi támogatás nélkül. Tolkien művéhez senki sem tudott érdembeni kiegészítést, folytatást készíteni, Jacksonéhoz azonban lehetséges, sőt mi több, valószínű, hogy el is készül majd előbb-utóbb.