…korábban vagy később.

A szeméthegy, amelyet hol sirályok
hol csóró népek lakják
mondják, nem az édes bűztől
amely miatt a Paradicsomnak hívják, a különös.
A parton emelkedik, időnként a tengerbe hasal.
Elég egy holdtölte ahhoz, hogy víz szivárogjék
a háztartási hulladék, rozsdás vasak, építkezési
törmelék s a civilizáció maradványai közé.
A tenger olykor a teljes telepet megemeli
égjenek rajta tüzek, lakhatják sátraikat
a guberálók, és kölykeznek sakálok.
Éjszaka érkezik a tenger, nagy, kék szívlapátot
csúsztat a falunyi halom alá
megemeli, s taksálja, mennyivel súlyosabb
az utóbbi mázsálásnál. Aztán átteszi
keletebbre, nyugatabbra.
Találgatják, miért odább vagy idébb, s miért
hogy most, s nem korábban vagy később.

…gyávák voltak.

Ha leírják a papírra, az igazság elvész belőlük
miként a nyolc napon túli Holdból
elillan a Holdbéli ember
hátán a rőzseköteggel.
Vannak versek, amelyek
a megírtság előtti lét lakói
ismerői pedig a jósok, mágusok és alkemisták.
Akad könyv, amelyet sosem fognak megírni.

Vannak, kik szerint a kilencedik napon
nem a sóvárgó költők hozzák le
a Holdbéli ember átkapaszkodik
az égitest túlsó oldalára, a magával húzott
rőzséből rakja azt a tüzet, melynek fénye
majd a telehold környékeként lángol.
A tűzön azok a versek égnek el
amelyek vágytak a bűnbeesésre
hogy testhez jussanak
még ha az igazság elvesztése árán is
de elhagyni az igazságot gyávák voltak.

…nem zsarnok.

Egy test hever, emberé volt egykor
most nincs senki, aki gondját viseli.
Néhány légy és darázs dongja körül
de nem tekinti egyik sem a tulajdonának.
Jelre várnak, mely számomra nem tárul fel.
Vannak mondatok, amelyeket jobb ki nem mondani.
Az anyanyelv nem megfelelő az elmondásukra
és sokkal hihetőbbek latinul.
Vannak mondatok, amelyben az alany
tárgy, s a hőse egyben gazember
kit ha dicsőít is a tömeg
nem zsarnok.

…van.

Hiába múlik el a pillanat
még évekig tart majd benne
valahogy nem tud vége lenni
nem múlik el belőle semmi.

Közös az utca és két házsora
amint a kapricserje mindkettőnk
számára is virágzik a rakott kőfalon
tele bimbóval és augusztussal.

Amíg én felegyenesedek
ő görccsé húzza össze magát
ahogyan reánk ordítanak
a nemzet kockás zászlója alól.

A kiáltás reflektorfényében
közösen hunyorgunk
én, mint akinek mindegy
ő, aki tudja, e délelőtt

ugyan tejtiszta az égbolt
nincs nála egyetlen szavam
se gyáva se gyanús régvolt
élete egyetlen van.

A pillanat mindig egyetlen
Minden pillanat egyetlen.

…jelenetet.

A vízfelszínen azok az apró remegések
amelyek megzavarják az ujjnyi halak rajának életét
s a Napnak is széttörik a képét
jelzik, átúszott a képen
a kéküveget összekaristolva
s hogy rátaláljanak
átlós tengelyre szerkesztette a jelenetet.

…história.

A múlt szétporlad. Ragaszkodom ahhoz
ami belőle bennem megragadt, koldustetűként.
Bevarrva abba nyakig, ami test
és amelyet felhasznál minden história.

...történetnek.

Minden történetben benne van a másik.
A csontkupacként
egybehányt szobrot többször
más-más história részeként látom.
A rövidre metszett elefántagyaron az ellapított szarv
fakó, törzsi platánfákkal körbekerítetten
kiváló installáció.
Napszakok, szerelmek, kedvtelések váltakozása
az időé, amely percről percre növekedik.
A város fölött német-alföldi, gót fellegek.
Indiai lantokon játszik valaki az erkélyen
hol héthúroson, hol hármason
a hajlékony dallamok sorközébe
a ritmust pontosan tartva
bele-beleugat a mély hangú kutya.

Perzsa verset szaval a népes kórus, a tér
a szobor a platánfákkal, az állat és hangszerek együttese
s csoport aljára odailleszetett alakom.
Körbeállják
az istenek a mindenséget
a tágra nyílt szemű, szájtáti házak.
Ghazel az, amelyre rá-rárepül
csőrében bogárral
a tér féltékeny énekes rigója.

A városnak e részében minden belga.
Az ezüst tálon láthatatlan alma
amelyet kitartóan nézve
pirosnak látok, ha elmondtam már
nincs mondanom mit, vagy ha, hogy
késleltesse egyik járókelő a naplementét
megnézi arcát, hosszasan hajával babrál
a Louisie Marie Rezidencia bronzfenyű portálüvegén.

Hosszabb a téren a mondat
mint amelyre szüksége van az érvelésnek
ahhoz mégis elég, hogy lépésnyit tartsak távolságot.
A szitár hangja kitartó
megfér benne a hangzavar
elvegyülne a körtéri évaddal.
De középen, a sövényen belül látható
mint kora tavaszi, virágzó galagonya
beszívható annak édes illata
amelytől szeretni lehet
egy másik történet gondolatát
s olykor méginkább a másik történet tényét.

Tele a tér olyan dolgokkal
amelyeknek sok köze nincs a térhez
létezésének bizonyítékai
a nagyobb
talán ezért elmondhatatlan történetnek.