(szino)líra

torzószótár

alatt

talán a kora reggeli órákban mérhető leginkább az alkatra szabott dolgos magány ahogy leesett vérnyomással kibújva az ágyból megátkozza a korosodó az elmúlt éjszakát s bármilyen éppen viszonya a mellette szendergő társhoz imbolyogva kimászik a rideg konyhába hogy megfőzze a kávét olykor a gyógyteát gyakran azzal az álmos érzéssel az ébredező nem érzi át évtizedek óta milyen áldomás ágyba kapni az első kortyokat alkalmanként a fagyott poharakból a nemes nedű is bólogat az ébredőkre és mivel a program a zsigerekbe már régóta belőve jön kábultan a korai tv-híradó amelybe legtöbbször durván belekötni volna jó ám a lélek még kábán lebeg a mollban békülékeny az intim szférából nem esett át a társadalmi akolba hol kórusok gyúrják egyneművé a rendet itt előbb a fürdőszoba ideje jött el a vizesblokkból már ácsingózva egy jó szalonnás rántottára és ha nem is királyi az árva reggelije erőt gyűjtött a feltámadásra kimenni a zavaros zengő fórumokra hol öntelt intézmények helyett még mindig egy szolidabb kocsma az irányadó a hazudozó statisztikák terhei alatt s a zord napi élményekből ez az mi megmarad

alattomban

sok évtizeddel ezelőtt rutinból indult az a reggel is egykori nejem munkába indulás előtt még összetákolt a gyerekeknek némi reggelit s szalvétába csomagolva az asztal sarkára tette nekik az uzsonnát jól látható helyre nehogy otthagyják s mindkettő mellé járt még egy közepes alma csak úgy magában kitakarva teljesítve némileg a napi vitaminos penzumot ám hogy az árnyas folyosóról bekukkanok a gyümölcs az asztalon nincsen ott kicsi lányom aprócska tenyerében alattomban a kettőt épp megcseréli s a neki kerekebbet magának nézi alulról félig széttekintve valamelyik zord hazai tanú nehogy megintse a parányi botlást amint bátyja kupacához ront át fürgén a neki szánt szeplős darabbal ki tudta még akkor a világba rezignáltan tágan kitekintve ő marad majd a szeplőtlen angyal bűnöcskéjét mellére kitűzve mivel a környező lét penetráns bűze szinte mindent beborít s ha olykor kibányászol magadból némi lírait kezd egyre szebben ragyogni benned az az elvétett mozdulat az alma fölstilizálva még a bizalmatlan lelkedben is valamiféle édenkert felé jelzi az utat merre persze sose kanyarodsz de hűsít a ráérző gondolat

alattomos

azért e glóbuszon idealistának sem könnyű lenni a némileg megemelkedett tudattal amelyben e fogalomnak egyáltalán értelme létezik a köröskörül beszivárgó rosszjelű folyamatokat illene olykor félretenni hiszen nem csak a megroggyant lelki mikrokozmosz gonoszkodássá éledező üzenete a biológiai lény néha meg-megbicsakló alattomos játéktere az elemi erőktől ama kétes fogantatás óta természetes komponens a forma mikor hirtelen örvényessé válnak a zavarodott vizek melyek különböző fizikai címszók alatt szippantják be gyanútlan eleidet s napokig aztán ladikokról szurkálhatják a vizet aggódó hozzátartozók vagy a csak nevükben mentők s máskor roppant hegygerinceken érheted tetten a tisztátalan eszközökkel játszadozó teremtőt kitörésre készülődő vulkánok magasába hol lelkes turisták vétlen nyakába szakad elhamusodó izzással a láva a jégre vágyók pedig örökre betakarózhatnak a lavinába ha kéjjel siklani vágyik kedvük a fehér világban s e felfoghatatlan horizonton még hányan lesznek áldozatai a reáliákat szűken ízlelő áltudománynak mely bár jó érzékkel távol tartja magától a lelket a káoszért nem felelhet