Minimum Rock and Roll

&
Egy forró délután
békalány ült a mártélyi
holt-Tisza partján,
és vég nélkül kuruttyolt,
nyugtatta a hullámzó vizeket.
Körülötte tikkadt szöcskenyáj.
Talán csónak is ringott a vízen.
Aztán este lett, százszorszéppé
változott és balladát énekelt,
egy régi erdélyit, a havasok felöl,
melyben hollók osztoznak
egy hűtlen leány tetemén.

&
Manchesternek hívták a kecskét.
Mozartnak a kutyát.
A hirtelen megalvadt csendben
nevettünk a kiscsibéken.
Kakasom, kakasom!
Az élet csak kozmikus szeszély,
tünemény, minden nap ajándék.

&
Erről jut eszembe:
küszöbön a nyár, érik a cseresznye.
Pocsék a Timberwolves.
Kapaszkodik a Brooklyn.
A csatolmány lemaradt.

&
Töröm az angolt.
Mormolom magamban az igeidőket.
Nanoelemeire töröm a szavakat.
Egy kicsit visszajárok a tavaszba,
a dolgok kezdetére.

&
Lobogj, óh, szerelem!
Egy júliusi hajnalon,
majd tűzzé változom,
lávát lövellek a világra,
és izzó köveket
a szent városokra és
a varázserejű vizekre.
Lobogj, óh, lobogj,
szerelem!

&
Ezt hozta a nyár:
egy jó album, jó dalok nélkül.
Big Dada, Neon Music.
Műanyag merengés,
kispályás okoskodás.
German Reggae. Telebossa.
Tinédzseres világfájdalom,
tettrekészség, düh, apátia.
Nyár van.
Mi következhet ebből?
Hogy érik a dinnye.
Aratás, Balaton, majd tűzijáték.
Lángos tejföllel, fokhagymával.
Jellegzetesen nyári portéka.
Ezt is hozta a nyár:
egy nyári lemez NYC-ből.
Álmodozás nosztalgiával,
avantgárd bossanova. Chiliwave.
Na, ki menti meg a rockzenét?

&
Azt írja valaki:
egyre több a hurrikán és tornádó.
Itthon is keresztelik már a viharokat.
Amerikában már elfogytak a nevek,
oly gyakoriak a forgószelek.
Hiába nyomom a sódert.
Senki nem akar Afrikában
gyökeret ereszteni.

&
Úgy piheg, hogy senki nem hallja.
Teste derékig betakarva.
Melle halmán szeplőtelen fogantatás.
Villanó szemétől lángra gyúl a balkáni éjjel.
És akkor így, ezzel van vége, kábé.

&
Hardcore kirándulás.
Egy idegen nő: Nico.
Bőre fehér, haja hollófekete.
Lófarokba kötve. A szeme zöld.
Kávéscsészéből iszik.
Ujjai a porcelán köré fonódnak.
Aprókat kortyol. Mosolyog,
a lába közt megcsillan a tenger,
egy gyors kroki a csigolyáról,
a szája és a combja hajlatáról.
Törékeny, mint a nád.
A háttér okker-köd,
a lába közt egy kis kádmiumvörös.
Koitusz után égetett sziéna.
Warhol a gyárban bóbiskol.
&
Ez egy ilyen nap:
Az ablakon keresztül látom,
hajnal van, pirkad.
Milliónyi madár énekel.
July Morning – Uriah Heep.
Hírek a rádióban.
Időközben bekapcsoltam.
David Byron meghalt.
Epilepsziás roham.
Kicsit hideg van,
valaki hiányzik
a hangszóróból.

&
A nyár ajtót nyit nesztelen,
s végigsuhan a folyosón.
Hosszú és szűk, mint a szerelem alagútjai.
Szobrokat cirógat a pirkadó fényekben.
Érezni az ózon lebbenését,
ahogy a múlt egymásba torlódik.
Olyan jó hallani a tenger morajával
bélelt hangokat, sikolyokat.
Ahogy arcunkat paskolja a tenger.
Még egy csók,
a telihold utáni hajnali derengésben.
Még néhány pillanat
az örökkévalóságnak.

&
Amikor ezt írom:
Vasárnap, és nagyon jó a tenger.
A hátam mögött német műzene:
Tangerine Dream.
Már nem látom át a világ bonyolultságát,
csak szemlélem a hullámzó horizontot.
A pattanásokat a hátadon.
Eregetem a bús jambusokat a vénámba.
Versbe töltöm a borokat, miközben
jó volna újra latint ragozni.
Sejteni valami célt a kéklő messzeségben,
mely összetartja az elemeket.

&
Sorokat találtam benne aláhúzva:
„Már nyugodtan gondolok rád.
Álmodom ugyan még néha veled,
de reggelre homályba tűnik a szád.”
Nagy Gáspár

&
Elmondom néked röviden:
a kertben kotlóstyúk kapirgál.
A fák közt csupa idill, metrum,
parnasszusi permetek.
Jambusok bukdácsolnak a lépcsőn felfelé.
Szavak csörgedeznek lágyan.
Valahonnan középvidám,
boldog költészet érkezik.

&
Vadnak születtünk.
Suk-süknek.
Böjtölnek a fák,
lombjukat szél tépázza.
száll a légben a sok kullancs.
nyomul a sok parazita.
okoskodnak a versről,
az öregek pipájáról.
Ízekre szedik a költészetet,
a nyarat és nagyapa szelencéjét.
Everybody Needs Somebody to Love.
Már mehet is fel YouTube-ra.

&
A labdánk egyszer felszállt a magasba,
és többé nem hullt vissza.
Néhanapján fel-felnézünk az égre.
Figyeljük a kék réten vonuló nyájakat.

&
Milyen vidáman
hömpölyög a Tisza,
nyugodt az égbolt,
csak zörejek a szíven,
a naplementére most nem
érdemes szavakat fecsérelni,
mikor szerelmet és vért
szívnak a szúnyogok.