Kortárs kószálók – belső vándorlások

A jelenleg Budapesten élő és dolgozó művész a Magyar Képzőművészeti Egyetemen fejezi be a doktori programot, önálló osztályt visz az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékén, ösztöndíj keretében tanulmányokat folytat Prágában, és rendszeresen hazalátogat a csallóközi Somorjára. Az ezt megelőző években szintén folyamatosan úton volt, ingázott a szülőföld és az anyaország között, Írországban tanult, Macedóniában és Észak-Karolinában vett részt rezidenciaprogramokon. Nemcsak a hétköznapjaiban, hanem az alkotói gondolkodásában is központi szerepet tölt be az utazás és annak különböző aspektusa (közlekedés, peregrináció, élményszerzés, közvetítés, illeszkedés-kiválás). Ő ezt úgy nevezi: helyzetváltoztatás, amely utal a fogalom általa használt kettős jelentésére, az egyidejű mozgásra a látható és a láthatatlan tartományban, amely utóbbi maga a lélek.

Mayer Éva képgrafika szakon végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Az akadémiai képzésen elsajátított hagyományos eljárásokat újakkal ötvözve kísérletezi ki egyedi technikáit. Például fotogramjai létrehozásakor analóg és számítógépes alkalmazásokat használ, vagy fényvisszaverő fóliára nyomtat. Saját fejlesztésű megoldásainál mindig az adott téma kibontását tartja szem előtt, hogy a felszín alól feltáruljon annak rejtett, belső mintázata. Alkotómunkájának másik kulcsszava a transzparencia, amelynek elérésére összetett módon törekszik a kompozíción, az átvilágítás szorosan vett fotográfiai gyakorlatán, az anyagválasztáson, illetve a térbe való kiterjesztésen keresztül.

Pályája kezdetétől jellemző rá a helyspecifikus gondolkodás, szavaival élve a térgrafika, amely a fizikai és a mentális környezet együttes felfogásán alapul. Ezt a típusú dualitást a szakrális térben találta meg, amelyet előszeretettel választ befogadó és célközegül munkái számára. Véleménye szerint a templombelsők óvó és együttműködésre serkentő atmoszférája elősegíti az emberek és a művek összekapcsolódását és a személyes tartalmak megosztását, mert az Ént a közösség részeként értelmezi.

Az interaktivitás több szempontból is lényeges elem Mayer Évánál. Munkája során barátokkal, kollégákkal, szakértőkkel konzultál, figyeli és feldolgozza a közönség visszajelzéseit, illetve a kiállításaiban hangsúlyt fektet a látogatók bevonására. Ebből adódóan az alkotás nála sokrétű és kooperatív folyamatot jelent az anyaggyűjtéstől kezdve a kutatáson, majd az installáláson át egészen a kiállítást kísérő eseményekig. Témaválasztásaiban éppen azért fordul a tabu jelenségéhez, mert az olyan problémacsomó, amelyben mindenki érintett, mégis rejtve marad. Saját élményeit, tapasztalatait felhasználva, a közösséghez való viszonyulás felől dolgoz fel társadalmi és egyéni traumákat. Mayer Éva sorozatai olyan feloldást célzó terápiákként is felfoghatók, amelyekben a művész, a környezete és a nagyközönség egyaránt részt vesz.

Röviden felidézem néhány meghatározó munkáját, hogy látni lehessen azokat az állomásokat, amelyek a Lélekterek (2015) című legutóbbi sorozatához vezettek. Az első önálló projektje, a Diag­nosis (2008) című diplomamunkája a betegség megélésével foglalkozott a fájdalom elviselése, a fájdalom elmondhatósága, valamint a beteget körülvevők szempontjából. A grafika-installációt az epreskerti Kálváriába tervezte, mivel a keresztút szimbolikájához és a kupolatér anyaméhszerű képzetéhez kívánta kötni. A vízzel töltött üveghasábokban elhelyezett fotogramok a felépülés narratívájává álltak össze az alkotó szándéka szerint. Az egyes motívumok (szeg, olló, tál, kéz) pedig az érinthetetlenségre, a várakozásra, a tisztaságra és a női szenvedéstörténetre utaltak. A víz szimbolikus jelentése (gyógyulás) mellett magukat a tartályokban ázó laminált lapokat is úgy alakította, hogy tónusuk fokozatosan zölddé módosuljon. Mayer az installációt a későbbi kiállításhely­zetekben továbbgondolta, mint ahogy ezt egyébként a későbbi sorozataival is tette, újabb és újabb változatokban, újabb és újabb megközelítésekben mélyítette el vizsgálódásait, kísérletezett például a rendezéssel, a vízszinttel vagy a víz színével.

A Réteghiány, avagy Korlátok a fejedben vannak… (2010) című munkájának első variációját a ma galériaként működő somorjai zsinagógában, második variá­cióját pedig a somorjai református templomban mutatta be. Saját bevallásában: a szakrális közeg inspirálóan hatott a tervezés folyamatára, különösen a második helyszín esetében, amely még megmaradt eredeti funkciójában, és a helyi közösség használja. A ház alakú tömbök oldalaira fotogramok és Presinszky Lajos Bilincsbevert somor­jaiak (2002) című kétszáz éves vallatószöveg-gyűjteményéből kivett mondatok kerültek. Mayer itt a közép-európai identitás kérdését boncolta a kirekesztés-befogadás kontextusában.

A migráció témája a továbbiakban is foglalkoztatta nemcsak a szó helyzetváltoztatás értelmében, hanem a lélek belső vándorlásaként, a személyiség fejlődéseként is. Így a migráció nála sajátos módon fonódott össze a halál-újjászületés mítoszával, Orpheusz és Eurüdiké történetének egyfajta személyes újrafogalmazásával, mégpedig az útjelző tábla alakjában. A Szakítópróba (2011) című kiállítás sötét terében elhelyezett jelzőtáblák akkor váltak láthatókká, ha zseblámpával rájuk világítottak, így a néző belekerült az elveszettség, kiszolgáltatottság, tájékozódás, útkeresés állapotába. A fényvisszaverő fóliákra nyomtatott kompozíciókon megjelentek régi motívumai (olló, szeg), korábbi munkái, az ő és balesetben elhunyt szerelmének alakja. Az űrszerű tér olyan köztes világot idéz, ahol a hajdani közös élet tárgyai között az élő találkozik halottjával. A kiállításhoz kerekasztal-beszélgetés kapcsolódott a halálról egy lelkész és egy pszichológus részvételével. A gyászmunka mint téma feldolgozása a Transcomnet (2013) című installációban teljesedett ki. Mayer a gyászoló szemszögéből vizsgálta a folyamatot az elvesztéstől és a hiánytól a megbékülésig és az új életig. A tizennégy tábla rejtett szimbolikája a keresztút tizennégy stációjával állította párhuzamba az újrakezdés fázisait. A kiállítótér oszlopain kifüggesztett QR-kódok azokhoz az interjúkhoz irányítottak, amelyeket a művész készített gyászoló emberekkel. A kiállított anyagnál kezdett egyébként (újra) kísérletezni a színekkel és a különböző matériák fizikai kölcsönhatásával.

A 2014-es Magánterület Egopolis határán című, a somorjai At Home Galériában bemutatott erdőszerűen installált, harminc darab tábla összegzésként zárta ezt a 2011-től induló összetett alkotói korszakot (trauma, migráció, gyász).

Mayer Éva műveire, ahogy eddig láthattuk, elsősorban a fekete-fehérben, a térben, a tárgy­együt­tesben való gondolkodás volt jellemző. Legújabb, Lélekterek (2015) című munkájánál éles váltással szembesülhetünk, amely nem jelenti azt, hogy ez a fordulat nem az előzményekből eredne. Izgalmas figyelemmel kísérni, ahogy az alkotóknál egymásból bomlanak ki a sorozatok, de nem mindig közvetlenül, hanem sokszor úgy, mint a búvópatakok, váratlanul törnek a felszínre. Ezek az eltűnő, majd valamikor később ismét felbukkanó gondolat-búvópatakok rejtett érrendszerre utalnak, amely folyamatosan táplálja és felfrissíti az alkotómunkát. Mayer Évánál ennek lehetünk most szemtanúi: visszatért a grafika és a szín. A kísérletezések eredményeként kifejlesztett egyedi, többlépcsős technikája elemeiben folytatja korábbi eljárásait, ugyanakkor más irányt vesz. Először üveglapokra fest, beszkenneli azokat, majd a munka számítógépen fejeződik be. A folyamat során a kompozíciók tónusai többször átfordulnak, így az első fázisban olyan színeket kell felraknia a művésznek, amilyeneket majd a beiktatott transzformációk végén látni szeretne. Tehát a fejében élő képet csak az utolsó szakaszban pillantja meg, így addig a maga számára is titok az eredmény. Sőt, néha gézbe csavarja az üveglapot, és úgy világítja le, amely finoman fátyolozza a látványt. Nyomatai megőrzik a grafikai finomságokat, az oldott struktúrákat, a részletgazdagságot, a sokrétegűséget. Mayer Éva új művei egyfajta digitális fotogramok, amelyek továbbviszik és új kontextusba helyezik alkotói munkásságának fő elemeit: az utazást-helyzetváltoztatást, az üveget, a transzparenciát és a fényt.

Baudelaire egyik írásának elbeszélője a nap végén kilép a balkonra, és lelkesülten így kiált fel: „Oh, éjszaka! felfrissítő sötétség! a belső ünnepet jelented a számomra, te vagy a szorongástól megszabadító! ti pedig a síkság magányában, a főváros kőlabirintusában ragyogó csillagok és lámpák, ti vagytok a Szabadság Istennő tűzijátékai!” [saját ford.]. Mai környezetbe helyezve, Mayer Éva új sorozata hasonló helyzetet idéz. Egy-egy képet szemlélve a látogató mintha kitekintene hotel­szobája ablakából, amely elzár, de össze is kapcsol a pulzáló várossal. Foltokból építkező, elomló, mégis egyfajta rendet kirajzoló kompozíciói békét és harmóniát sugároznak. Ezek az éjjeli látképek nem konkrét helyeket ábrázolnak, hanem általános metropoliszokat. Az opálosan ragyogó színek, a csipetnyit elégikus, de nyugodtan csendes atmoszféra Sofia Coppola Elveszett jelentés című filmjének helyszíneit juttathatják eszünkbe, amely tovább irányítja gondolatainkat az átmenetiség, az utazás, az otthonosság kérdéskörei felé. Ugyanakkor a figyelmes tekintet előtt a képek világító foltjaiban, bizonyos helyeken pontok meghatározott rendje bontakozik ki. A Braille-írásban felírt tízparancsolat egyes tételei arra utalnak, hogy minden közösséget törvényszerűségek tartanak össze. Kimondott, ki nem mondott útmutatók, ahogy nap mint nap épületek, feliratok és emberek között próbálunk tájékozódni, közlekedni. Jelek, amelyek láthatatlanok, fátyolosak, vagy éppen jelentésükhöz nincs hozzáférésünk. Lost in Translation.

Visszatérve Baudelaire balkonjához, az ott szemlélődő elbeszélő külső és belső benyomásai összesimulnak a leszálló, áttetsző éjszakában, és egyfajta teljességet tapasztal meg. Mayer Éva új képeit szemlélve a francia költő megpihent kószálójához hasonlóan az a reménykeltő érzésünk támadhat, hogy bizonyos pillanatokban, az egyedüllét és a közösségi lét összeérésében mégis megsejthetünk valamit a síkság magányán, a város kőlabirintusán, a csillag- és lámparagyogáson és a kódolt üzeneteken túli univerzális egységből.