XLI. zsoltár; XLIV. zsoltár; XLVI. zsoltár

XLI. zsoltár

1 Ez a könyv az-e,
aminek olvassuk?
Az. Hiszen minden
az, aminek olvassuk.
2 A Zsoltár zsoltár-e,
és nem inkább tolakvás
Isten színe elé, sőt Isten
megzsarolása? Mert
például lehet-e ilyet
mondani?: Abból tudom,
hogy kedvelsz engemet,
ha ellenségem nem
ujjong felettem.
3 Hagyjuk már békén
az Urat kérkedő alázatunkkal,
hajlongó mohóságunkkal,
pártoskodó szolgalelkűségünkkel!
4 Az Urat nem szabad
belekompromittálni a jóba.
Őt nem érdekelheti az igazság.
5 A legmagasabb szint,
aki még igazságos lehet,
az egy király, egy elnök,
talán egy bíró.
6 De egy papnak vagy
hite kötőerejének,
az Úrnak, nem szabad
igazságosnak lennie.
7 A Zsoltár is így tesz,
gátlástalanul sikert
könyörög önmagának,
irodalmi halhatatlanságot
és legyőzhetetlenséget az életben.
8 És minden rosszat
elmond arról,
akire gyanakszik.
9 Én azt mondom, Uram,
kegyelmezz nékem,
mert vétkeztem ellened.
10 Ami karakán vallomás
lenne, de nem igaz.
Akkor is kegyelmezz,
ha nem vétkeztem!
11 Ez a világ az-e,
aminek olvassuk?
Nem, hiszen mi se
vagyunk azok,
aminek a világ
olvas minket.

XLIV. zsoltár

1 Hiába nézel, Te nem
tudhatod, milyen szép
a szemed, Istenem!
2 De nem Uram, mert
akinek a pillantása
a tegnapi és holnapi
éjjeli ég, és ha
lehunyja a szemét,
a mai dél napja ragyog
ránk, az férfi nem lehet.
3 Hölgyem, Te nemzeteket
hívtál be az édenbe,
nem tehetsz róla,
hogy lelakták,
a gyümölcsöt leszedték,
de hagyták elrohadni.
4 Hölgyem, hogy
szerethetsz más népet,
nem csak a mienket?
Nem mi találtunk ki
Téged magunknak?
5 Csak engem szeress,
ne jótékonykodj!
És ne büntess senkit,
nő legyél, ne isten!
6 Tudom, hogy
minél jobban
üldözlek a szerelmemmel,
annál jobban
megutálsz. Oda se jössz,
ha telefonhoz kérlek.
7 A gyóntatófülke ajtaját
bedeszkázod előttem.
8 Micsoda nő vagy?
Toplessben ülsz
a Balaton partján,
körömcipőben az
irodában.
Az égen Te vagy
az alkonyati hold-
fogyatkozás.
9 Valld már be,
hogy új népet
választottál magadnak!
10 Fejcsóválásra
vetettél oda a
népeknek, példabeszédül.
Azt akartad,
hogy kiröhögjenek.
11 Mégse haragszom,
hiszen azt ígérted,
hogy egyszer majd
rám borítod végtelen
szoknyádat.

XLVI. zsoltár

1 Nem az a kérdés,
van-e túlvilág,
mert nyilvánvalóan van,
sokkal inkább az,
lakható-e a számunkra.
2 Vagy olyan, mint
a hold? Se állatok, se
növények, se víz,
se levegő?
3 Ezért félünk, ha
elváltozna a föld,
ha a növények kidőlnének,
az állatok kivesznének,
a víz megsavanyodna,
a levegő megritkulna,
nem volna hová
áttelepülni.
4 Mi volna, ha utaink
kivesznének ebből
a világból? Mi
volna, ha utaink
bevezetnének
a másvilágba?
5 Innenvilág. Ott
meglátnánk Istent,
akiről kiderülne,
hogy nem is király
ő. Sivatagban sátorozó
nomád, aki most
letagadja magát előttünk.
Ő nem ő, pedig
megismerjük a beszédéről,
a gondolkodásmódjáról.
6 Átszökik előlünk
ide, amit elhagytunk,
ahonnan kihaltunk.
És az üres felhő-
karcolókban üti fel
sátrát. A Louvre-ban
vallásos képeket tanulmányoz.
7 Végre megnézem őket
magamnak! Még sose
láttam ilyesmit. Ilyennek
hitték a fiam? És engem
el se mertek képzelni?
8 Az az ősz öregúr
a nagy szakállal
én vagyok?
9 A szakállába túrt,
és élvezettel nézte Isten
egyre-másra elfoglalt
városait: a néma
New Yorkot, a lakatlan
Párizst.
10 Csak Budapesten talált
pár bőgatyás embert.
Az elfüvesedett körúton
gulyát legeltettek.
11 Ez az én városom!
Fölajánlottak neki
egy szürke borjút.
12 Nemzetek borulnak
némaságba. Lakhatatlan,
kiáltják a túlvilágról.
13 Innenvilág. Megszeppen
a föld. A hold letörten
kering. A nap pislog,
könnyek hullanak le
róla az égre, fényes
kezével ott szétmaszatolja
őket. A végítélet esője
hull? Az előítélet
aszálya tombol?
14 Közbülső ítéletet
tart valaki, akit erre
föl se hatalmaztunk?
15 Jöjjetek, lássátok
az Úr tetteit, aki
pusztaságokat szerez
a földön! És a mennyet
átadja nekünk. De
nem teszi lakhatóvá.