Előre megfontolt szándékkal

Késpengényire szűkült szemhéján át, fejét sem moccantva figyelte felesége mozgását a félig nyitott ajtón keresztül. Az asszony egyetlen szál áttetsző pendelyben, gyanútlanul tett-vett a másik szobában. A tükör előtt már a sokadik ruháját szorította hevenyészve az álla alá, néhány pillanatig fürkészőn meredt saját, fordított képére, majd gondterhelten akasztotta vissza a szekrénybe vizsgálódása tárgyát. Azután kezdte elölről.

A férfi már régóta dédelgette alantas tervét.

Eleinte körmönfont pókhálószavakkal kísérelte meg rávenni a nőt vágyálma beteljesítésére. Ám minden alkalommal olyan heves ellenállásba ütközött, hogy egyre ritkábban merészelte rögeszmés vízióját pedzegetni. Hiába. Valaha, pelyhedző sihederként nagy néha sikerült egy-két lányt ugyanezzel megkörnyékeznie. Valamennyien csupán egyszer, egyetlenegyszer mutattak hajlandóságot, meglehet, inkább kíváncsiságból. De rögtön rémülten menekültek, amikor kiderült, mit is akar tőlük.

Később, az ismétlődő kudarcok után számtalanszor játszotta le memóriájának filmszalagjáról „kockáról kockára”, majd ízekre szedte emlékezete vágóasztalán ezeket a szerencsétlen jeleneteket, nehogy ismét elkövesse ugyanazokat a hibákat. Lassanként ráébredt, hogy valószínűleg már közeledése kezdő pillanataiban a rekedtes hangjából sugárzó lefojtott, fülledt izgalom riasztotta el a becserkészni óhajtott lányokat. A felismerést követően, apránként erősödött meg benne a bizonyosság, hogy egyetlen módon, éspedig kizárólag erőszakkal érheti el célját. Azóta csak a titkos üzenetre, a túlvilági jelre várakozott.

Ezen a napon azonban hajnalban, az álom és eszmélés határmezsgyéjén csiklandó égi sugallat érintette meg idegvégződéseit, villámos ütéssel rándította íjhúrrá izomrostjait.

– Ma megtörténik! – lobbant agyába. Az elhatározástól felgyorsult érverése zaklatott riadót dobolt a halántékán. Villámsebesen, talán ezredszer futott végig gondolatban az elkövetéshez szükséges eszközök listáján. Sorra ellenőrizte, hogy mindent a keze ügyébe esőn helyezett-e el jó előre. A szárítókötélen töprengett egy ideig, noha tegnap még biztos volt benne, hogy az a legalkalmasabb zugolyban vár feladatára, hiszen alig néhány napja rejtette oda. Úgy érezte, ha azonnal nem emeli meg kissé a paplant, teste felizzik, és a feszültség menten szétveti.

E pillanatban az asszony eltűnt látómezejéből, csupán az üvegcsék, tégelyek és flakonok halk koccanásai árulták el, hogy a testápolószerei között matat. Torka kiszáradt, amíg végtelen lassúsággal, nesztelenül lekúszott a heverőről, és az ajtóig lopakodott. A nő nem vette észre, éppen a kombinét húzta át a feje fölött, csípőjével kecsesen támaszkodva a szépítkezőtükör faragott keretéhez.

Amikor rávetette magát, a fehérnemű ritkás, ámde rugalmas anyaga olyan szorosan tapadt az asszony arcára és testére, hogy ő képtelen volt védekezni az önként öltött kényszerzubbony fogságában. A támadás annyira váratlanul érte, hogy meglepetésében nem tanúsított semmilyen ellenállást. Aprócska, ziháló hangfoszlányai szinte akadálytalanul szüremlettek át a vékony anyagszálakon. Mire felocsúdott, gúzsba kötve ült a széken, és valamiféle ködfátyolon keresztül látta, amint a leteperése közben lecsúszott pizsamanadrágjával mit sem törődő férje térdre zuhant előtte. Egyetlen durva mozdulattal szétfeszítette felesége lábait, majd közöttük alányúlva, kéjes vigyorral rántotta elő a tükör mögé réges-régen elrejtett dobozból a trombitát.

Aztán hátraszökkent, s fenn, a levegőben lebegve, lebegve, lebegve, lehunyt szemmel játszani kezdte a lelke legmélyebb bugyraiban ősidők óta megbúvó, rezgő és kitörni vágyó melódiát…