X

Vegye el, amibe beleszületünk, amibe beleeredünk,
füstölgő lelki tőzegtűz, gyúlékony lápi szóelegy,
írja a többihez, gyűjtse nagy égi halomba,
újuljon minden nap, ne legyen semmi új alatta,
oldjon fagyott sarat, perzseljen vizes vályogot,
fújjon, amikor akar, szítson parazsat, hűtsön kását,
ússzon hátunk mögött, vonuljon előttünk,
vegye el, ami vakság a szemben, ellentét az állításban,
hajtsa a lemaradozókat, s főként el ne maradjon –
legyen áldozat, hadd szálljon fel a hálapára,
háborús földön újra a béke kórusa szóljon,
legyen zsenge fiú, luna decima quarta,
évei száma kettőnél több, tucatnál kevesebb,
különben fanyar tavaszunk, aszú nyarunk lesz,
rothadásszagú őszünk, csonkíttassék meg,
daraboltassék fel, vágassék el a torka, daloljon,
Alma redemptoris mater, quae pervia caeli,
látsszon héber betűs heg, ördögrovás a bőrén,
gonomil orgomil marbumil marbsai ramum,
találtassék fára akasztva, erdőben elásva,
szőlőben, csarabosban, túrja ki disznó,
nézze varázsgömbben a látó, lássa, amit nem lát,
gyíkfarokszerű sikátorban hazafelé menet,
dűlőút porszürke nyelvén iskolába menet
hogyan csalják be, hogyan ejtik tőrbe
tölcsérkalapok, sárga süvegek a gyanútlant,
mert amit értelem elgondol, ami által
valami az, ami, ténymolyok el nem rágják,
amióta a templom függönye szétszakadt,
álljon ott a fekete epék közt barikafehéren
a pinceveremben ünnep közeledtén,
vallja hitét, noha kés szurdalja nyakon,
vallja hitét, noha ár döf körme alá,
vallja hitét, noha héberül ír arcára a korbács,
és mivel önmaga ható oka egyetlen
dolog sem lehet, a leggyalázatosabb sem,
vezettessék vissza a hattyú gyermek oda,
ahol tömjén érződik és pöcegödörszag,
feszíttessék vissza a baj gyökerére, a fára,
létünk eleven szobra, mondja, hogy van,
ez az X alakú test mi vagyunk, a világ a sebünk,
műveljék a gyalázatot mivelünk, mi legyünk
a kis Adekin, Anderle, Arnold, Christobal, Hugh,
Johanneken, Ruff, Simonino, Werner etcetera,
nyissák fel ereinket, kanyarítsák ki szívünket,
tapossák azt a borsajtót egyedül monetáriusék
skarlátvörösen-feketén, folyjék a viaszosvászon
zsákba, megújult Grálba az évről évre patakzó –
higgyék, elvehetik, amibe beleszületnek, elbújhatnak
testünk sebeinek üregeiben, akár a galambok,
higgyük, elvehető, amibe beleszülettek, ellakhatunk
házuk, iskoláik termeiben, mert mind a miénk az,
higgyék, elmúlik a havibajuk a Golgota óta nővé
romlott férfiaiknak, higgyük, elporlik a tört nád,
kihuny az elalvó kanóc, megfordul a sorrend.