Sakkleves
paraszt vagyok na jó gyalog
nem fényezem magam
a cerka botlik andalog
belőlem hadnyi van
paraszt vagyok nem is vitás
de nem vagyok tahó
a lúzer az valaki más
rajt’ hókabát a hó
lehettem volna bástya tán
huszár vezér futó
hozsán’ ilyenre szabtak ám
a többi bálnaszó
na látod nem letargiász
a bábu szüntelen
ó hangyacsók ó hangyagyász
izénk verlaine-telen
e sok halott ma mily vidám
lohol hisz dolga van
hanyatt egy űri gondolán
taram-param-taram
a holdon sakkleves rotyog
elsózza nagymuter
az üstben fűszercsillagok
anyóka mademoiselle
lehet hogy versem gyermekes
hol együgyű nagyon
ma bennem oly dep rejtekez
minő dalalkalom
egy múzsacsók még annyi kell
csak hívd oráliát
nyomás az óda-dombra fel
na bébi tartsd a szád
Harminc érv után
Juhász Gyulának
Milyen volt, mégis? Mit tudom már.
Csak egyszer volt, vagy egyszer sem, lehet.
A templomszéli benzinkútnál
egy édenkertbe visszatévedek.
Cikáz a toll e nem tudásnál.
A lelken túl már új falak.
Az asszony áll, a melle márvány.
Körötte szárnyak hullanak.
Csak háza van, csak ágya immár,
egy nap postája érkezett:
„A semmiből – ki szólitottál –
ejtett Ég-lény vagyok, veled!”
Fényes Káin
(Fényes Káin)
Káin vagyok, fénynélküli:
harag dúl; gyász köröttem.
Az Isten is megbünteti,
hogy embert, testvért öltem.
Mi bábeli a zűrzavar!
Sikolt az erdő és a vad.
Kergetve űz a zivatar,
s odú sincs már, mi befogad.
Halálom várod? Várhatod,
Uram, de fényes Káin
haragvó lángja átlobog
majd véres unokáin.
(Halsirató)
Pórul jártál, te páratlan
angyal-hal: szárnyas-szárnyatlan.
Ó, én halam, szegény halam,
ne lettél volna ártatlan.
Reinkarnálódj! Értetted?
Ki ellened vét, tépdesd meg.
Ne légy ilyen gyámoltalan!
Pokol pirít. Mi édesded…
