Végenincs történetek 12.

Mikor tartóztatták le Darvas Ivánt?

Kamaszkori emlék: 1957 tavaszán – még átmeneti kabátban jártak az emberek – Budán, a Móricz Zsigmond körtéren a cukrászdából (egy volt a téren, a Népbüfé mellett, közel a Himfy utca sarkához) világos drapp kabátban, tarkóján csattal (gumival?) összefogott rövid hajjal Tolnay Klári lépett ki, s mellette nők bálványa férje, Darvas Iván.

Néhány nappal korábban, március 23-án a Magyar Ifjúság képes riportban adta hírül, hogy a lap által kezdeményezett szavazást Darvas Iván nyerte meg, ő lett a „színészverseny” férfi győztese. Négy fényképet is közöltek a népszerű színészről: szamárháton („Pálinkás jó reggelt!... Pálinka a következő képen! A lovaglás sem tökéletes, mert hát… ha ló nincs, jó a szamár is.”), kezében pálinkáspohárral („Kedves egészségére minden választómnak!”), jelmezben („Látják rajtam, milyen izgalmas ez a Gerolsteini kaland?”), otthonában, szerepta­nulás közben („Ez már igazán műhelytitok, ne legyenek olyan kíváncsiak. Magukat csak a kész film érdekelje.”).

Éledezett tetszhalott állapotából a földbe tiport ország.

1957. március 13-án volt Goldoni A hazug című komédiájának bemutatója a Madách Színházban. Lelio, a hazug: Darvas Iván. (Őrzöm a színházjegyet: 1957. március 23-án a Madách Színházban az erkély jobb 1. sor 4. székében ültem!) Csodáltam Darvas Ivánt, a színészt. Még az előző évben háromszor láttam vele (a bemutatón, 1956. április 28-án, aztán május 15-én és június 3-án – ezeket a jegyeket is megőriztem) A királyasszony lovagját (Don Cesar de Bazan), kétszer az Éjjeli menedékhelyet (Báró). Nem csoda, ha tátott szájjal bámultam a mellettem váratlanul elsuhanó színészpárt. Nemcsak én, mások is megálltak. A bátrabbak köszöntek is a két roppant népszerű színésznek.

Darvas Iván 1957 tavaszán országosan ismert művész, abban a hónapban két filmet is forgat, több budapesti és vidéki filmszínházban játsszák a február 8-án bemutatott Mese a 12 találatról című habkönnyű szórakoztató mozidarabot. Május elsején már a Darvas Iván és Bara Margit főszereplésével készült szomorúan szép filmet, a Bakaruhábant is láthatta a közönség.

Az Érdekes Újság március 9-én hírt és képet közöl: Darvas Iván vívójelenetet forgat, oktatója Kárpáti Rudolf sokszoros olimpiai bajnok. A Film Színház Muzsika május 17-én utcára került első számában fénykép látható: Házy Erzsébet gerol­steini nagyhercegnő és Darvas Iván, Pecunia uralkodó hercege álruhában – a Gerolsteini kaland című film az újság szerint „június közepén kerül a közönség elé”.

A június közepéből aztán szeptember 5. lett, és közben, május végén Darvas Iván halkan, csendben eltűnt. (Megtévesztésül, megnyugtatásul elárvult feleségéről gyorsan két látványos címlapfotó is megjelenik. Film Színház Muzsika, 1957. május 31.: Tolnay Klári és Bitskey Tibor; július 19.: Tolnay Klári és Kállai Ferenc. Augusztus 9-én fénykép, aláírás: ellentétben a szép, de tehetségtelen színésznőkkel „Tolnay Klári mosolyában nem csak a szem meg az arc szépsége sugárzik…”)

Nyár van, 1957-ben, a gyarmattá alázott Magyarországon.

Érdekes Újság, címlapfotó június 15-én: fürdőruhában napozó szépség; aláírás: Júniusi kánikula. Címlapfotó július 13-án: zuhanyozó hölgy; aláírás: A tus alatt. Címlapfotó július 20-án: fürdőruhás ifjú hölgy a teraszon elmerülten könyvet olvas; aláírás: Szép ifjúság. Címlapfotó augusztus 9-én: ifjú hölgy fürdőruhában, kezében evező, trikóján felirat: Bp. Vasas.

Nyár van, nemsokára ősz. Az utcákon már láthatatlanná váltak a tankok. A Film Színház Muzsika 1957. augusztus 23-án beszámol egy készülő magyar film forgatásáról: Játék a szerelemmel. A történet 1957. augusztus 15-én és 16-án játszódik, és a filmet ugyanezen a két napon forgatják. Főszereplők: Psota Irén, Szabó Ernő, Mensáros László. A mozikban azonban majd csak két év múlva, 1959. július 30-án lesz látható. Mert miután elkészült a napra pontosan „napjainkban játszódó” film, a főszereplő Mensáros Lászlót letartóztatták, elítélték, börtönbe zárták. Két évvel később, a film bemutatóján – ha volt ilyen! – nem jelenhetett meg. De a filmet be kell mutatni: népgazdasági érdek – nagyon sokba került. És hátha elfelejtették már a nézők, hogy 1958-ban halkan, csendben eltűnt Mensáros László a Madách Színház színpadáról.

(Nem felejtették el! Film, Színház, Muzsika, 1959. július 31. Kürti László oktatja ki a film megtekintéséért tolongó nézőket: „Hát igen, itt tartott filmművészetünk jó része fél évvel, háromnegyed évvel az ellenforradalom után, és még rágondolni is rossz, hová jutott volna a magyar filmgyártás, ha ezen az úton vonszolódik tovább.”)

1957. ősz: közeledik a Gerolsteini kaland bemutatója. Film Színház Muzsika, címlapfotó augusztus 30-án: Házy Erzsébet, az Operaház művésznője játssza a Gerolsteini kaland című új magyar film főszerepét. Egy héttel később fénykép és riport a film egyik szereplőjével, Kiss Manyival. Szeptember 13-án „kritika”: Kürti László lebilincselő szellemi teljesítménye. „A humor elsősorban a furcsán komikus helyzetekből, félreértésekből, csattanókra kihegyezett dialógusokból fakad. Így is találkozunk azonban néhány emlékezetes színészi alakítással, s még­hozzá nem is elsősorban a főszerepekben. A főszereplők közül mindössze a gerolsteini hercegnőt alakító, filmen először szereplő operaénekesnőnket, Házy Erzsébetet érdemes kiemelni: kellemes meglepetés, határozott nyereség.”

A szórakoztató filmvígjátéknak kettő, azaz kettő főszereplője van: Házy Erzsébet és Darvas Iván.

Csakhogy Darvas Iván nevét tilos leírni. A színész akkor már éppen a Gyűjtőben, magánzárkában tölti börtönbüntetését, később a szaros kübliket ürítgeti elegánsan és szorgalmasan Márianosztrán. Ám a film forgatására költött nem csekély összeg nem veszhet kárba, tehát a filmet be kell mutatni (lásd mint fent: népgazdasági érdek), és Darvas Iván, ha nem írjuk le a nevét, akkor nincs. Vegyék tudomásul ezt az egyetlen, megkérdőjelezhetetlen igazságot az elvtársak – és mindenki!

Szeptember 27-én apró hír a Film Színház Muzsikában: „A Madách Színházban a Királyasszony lovagja című Hugo-színjáték erősen közeledik a 100. előadáshoz. Don Cesar de Bazan szerepét Perényi László játssza.” Perényi László korábban De Campo­real gróf apró szerepét alakította, most főszereplővé lépett elő. Nem néztem meg többet az előadást. Fél évvel később, 1958. február 14-én felújították A hazug előadását. Remek színész, Horváth Tivadar „örökölte” Darvas Iván szerepét. Láttam az előadást. Megértettem, mit jelentenek a minden iskolai ünnepségen harsogva dalolt szavak: „a múltat végképp eltörölni”.

Darvas Ivánt évekre „eltörölték”. Az 1969-ben megjelent Színházi Kislexikon szerint: „1949-ben a Madách Színház szerződtette, ott játszott 1956 végéig. Hosszabb szünet után 1962-ben lépett újra színpadra Miskolcon.”

Hosszabb szünet után – bájos fogalmazás.

A Magyar Ki Kicsoda 1990-ben úgy tudja: „1949–56 a Madách Színház tagja, a forr.-ban [? – Sz. G.] való részvételéért 1957–59 börtönben volt. 1959–63 segédmunkás.” Négy évvel később a Magyar Színházművészeti Lexikonban ez olvasható: „1949–56 között a Madách Színházban játszott. 1957–1959-ben politikai okokból kirótt börtönbüntetését töl­tötte. 1959–63 között segédmunkásként dolgozott.”

Elbűvölően gerinctelen korszínűség. 1994-ben – épp a pufajkás bolsevik lett a miniszterelnök – ki tudja, mi az egyetlen helyes (és kockázatmentes) álláspont Magyarországon 1956-ról?!

Ki kicsoda 2000: „1949–56 a Madách Színház tagja, a forr.-ban való részvételéért 1957–59-ben börtönben volt.”

Egy adat minden lexikonban (megkerülhetetlen kézikönyvek az utókorban!) téves: Darvas Iván nem 1949–1956 között volt tagja a Madách Színháznak, hanem 1949-től 1957. május végéig. A műsorújság tanúsága szerint 1957. május 15-én a színpadon még Lelio, május 16-án Don Cesar de Bazan. Aztán vége lett a színházi évadnak. A színház bezárt, Darvas Ivánt bezárták.

Mikor?

1988 őszén vásároltam meg és olvastam el Tolnay Klári első szám első személyben (Párkány László által lejegyzett) könyvét. Olvastam, nem értettem.

„1956 decemberében vészjóslóan csengettek. Iván a fürdőszobában lubickolt, szokásához híven dudorászott. A csöngetésre egy pillanatra abbahagyta a dalolást, majd amikor a jövevények beléptek az előszobába, tovább folytatta.

Nyomozók érkeztek, Ivánért jöttek.

Iván kecsesen, jókedvűen perdült ki a fürdőszobából, és szertartásosan meghajolt:

– Uraim, már vártam önöket…

A nyomozók megkönnyebbültek, mert nem kellett mondaniok a szabványszöveget, hogy mit tudom én, milyen kormány nevében letartóztatom. Iván néhány holmit vett magához, közben felöl­tözött.

Néma búcsú, cinkos kacsintás és két ujjal a győzelem jele az ajtóból.”

Mindez nem történhetett 1956 decemberében. Láttam Darvas Ivánt 1957 tavaszán a Móricz Zsigmond körtéren, láttam színpadon, és 1957 márciusában az újságolvasók szavazata alapján ő volt Magyarország legnépszerűbb férfi színésze.

Aztán évekre – „hosszabb szünet” – eltűnt.

Csak felesége, Tolnay Klári tudta, hogy mikor, melyik börtönbe mehet beszélőre.

(„A politikai rendőrség tisztjei többször jártak nálam azzal a kéréssel: váljak el Darvas Ivántól, mert egy börtöntöltelék férj nem használ a karrieremnek. Azt mondtam nekik: – Ez magánügy. Különben sem fér meg erkölcsi érzékemmel, hogy egy embert akkor hagyjak cserben, amikor börtönben van.”)

Két évig járt különböző magyarországi börtönökbe „börtöntöltelék” férjéhez beszélőre a Kossuth-díjas, mindenki által tisztelt, körülrajongott színésznő.

De mikor tartóztatták le Darvas Ivánt? 1956 decemberében biztosan nem. Sok évnek kellett el­peregnie, amíg Darvas Iván megszólalt. 2001-ben jelent meg a színész Lábjegyzetek című könyve. A pon­tos dátumra ő sem emlékszik (vagy nem akar emlékezni, netán nem tartja fontosnak), a fürdőszoba sem úgy szerepel a történetben, ahogy Tolnay Klári mesélte, és nem a színésznő nyit ajtót a fogdmegeknek, hanem Darvas Iván.

„Az ominózus szombati napon (május vége felé jártunk már) csakugyan elhangzott A gerolsteini kaland utolsó csapója, a gyártás pezsgőt bontott, koccintottunk, aztán szétszéledtek a színészek.

Pontban éjfélkor – békésen olvasgattam már az ágyban – fékek csikorgása, ajtócsapkodás hallatszott. Kinéztem az ablakon. A rövid, szűk kis belvárosi utca mindkét végét egy-egy keresztbe álló, nagy fekete kocsi torlaszolta el, a harmadik meg ott állt meg a kapunk előtt. Tisztára mint a krimikben! Enyhén eltúlzottnak, már-már nevetségesnek tűnt, amikor csengetésükre ajtót nyitottam, és ijedt házmesterünk kíséretében ott állt tíz-tizenkét civilbe öltözött szigorú úr, vezetőjük pedig roppant korrektül felmutatta rendőrségi igazolványát és az Ügyészség házkutatást, valamint az előzetes letartóztatásomat elrendelő parancsát. Már a fürdőszobába se hagytak egyedül bemenni, egy másodpercre se vette le rólam a tekintetét az erre kijelölt kíber. Tőlem telhetően fürgén felöltöztem hát, röviden elbúcsúztam a feleségemtől, és négy kísérőm között beültem a házunk előtt várakozó kocsiba. (A többiek ott maradtak, feltehetően házkutatni.)”

Az apró részletek, eltérések nem perdöntőek. A pontos dátum sem fontos. Az emlékek emlékezetünkben halványulnak, átalakulnak. A tény iszonyú és elfogadhatatlan: 1957-ben hamis vádak alapján letartóztatják és börtönbe zárják Magyarország egyik legnépszerűbb, legkedveltebb, bűntelen színészét.

Indok: Megtehetjük.

Darvas Iván – úriember és értelmiségi – tehetségesen, bölcsen és elegánsan túlélte a börtönt. 1965-ben újra budapesti színész lett. S akik börtönbe zárták, a bolsevik kaméleonokra jellemző arcpirító pofátlansággal idő múltával még Kossuth-díjat is adtak a börtöntöltelék, „ellenforradalmár” színésznek. (Bolsevik logika és etika: „Mától kezdve minden másképpen volt.”)

Aczél György, a minden hájjal megkent, zseniálisan okos gazember pártkatona szemrebbenés nélkül nézett 1978-ban az életveszélyes operáción épp hogy túljutott Darvas Iván szemébe: „Tudja, hová megyek innen, Darvas? Egy olyan XIV. kerületi párttalálkozóra, ahol egy csomó régi elvtárs jól megmossa majd a fejemet, amiért magának Kossuth-díjat adtunk! Mit mondjak majd nekik?

– Az igazat, Aczél elvtárs: azt hitték, hogy posztumusz kitüntetés lesz. De hát mit tesz Isten, meggyógyultam. Nem a maguk hibája!”

Szerettem volna látni abban a pillanatban Aczél elvtárs elborult tekintetét.