Cserna-Szabó András: Szíved helyén épül már a Halálcsillag

Ha kezünkbe vesszük Cserna-Szabó András első regényét, szembetűnik, hogy a borító fekete-sárga színösszeállítása meglehetősen emlékeztet – többek között – azokra a Rejtő Jenő-ponyvákra, amelyek az Albatrosz sorozatban jelentek meg jó pár évtizeddel ezelőtt. E képi visszacsatolást az eddig még csak novellaíróként ismert Cserna-Szabó is megerősíti egyik interjújában, amelyből kiderül: a külső megjelenés és a tudományos-fantasztikus, ugyanakkor meglehetősen abszurd-groteszk hatást keltő cím kellőképpen indokolt. „Minőségi ponyvairodalomról, főként persze krimiről van szó, amelyhez a magyar olvasóközönségnek mindig is nagyon ambivalens volt a viszonya” – állítja a szerző az Albatrosz könyvekről. A sorozat 1963-ban indult, az első években szinte kizárólag a keleti blokk írói kaptak szerepet a Magvető Könyvkiadó szériájában, viszont a kiadó vezetése rövid időn belül rádöbbenhetett arra, hogy nyugati auktorok (többek között Raymond Chandler, Agatha Christie, Arthur Hailey, Dashiell Hammett stb.) népszerűsítésével szélesebb olvasóközönségre számíthatnak. Nem beszélve arról, hogy e sorozatban jelenhetett meg a háború után először a Rejtő-életmű több, divatos kifejezéssel élve, epikus darabja.

„Emlékszem például, hogy nagyanyámnak az összes albatrosza megvolt, mindegyiket olvasta, hatalmas krimirajongó volt, de nem tette ki őket a polcra a Balzacok és Dickensek mellé, hanem a konyhaszekrényben tartotta őket” – olvashatjuk Cserna-Szabó visszaemlékezését a puhakötésű kötetekről. Kérdésként adódhat: mi feltennénk-e a Szíved helyén épül már a Halálcsillagot a Balzacok, Dickensek, a Jókai-összes mellé? Vagy inkább a szakácskönyvek sorában a helye?

Cserna-Szabó András életművében rendre feltűnnek klasszikus westernfilmekre hajazó jelenetek, bűnügyek és nyomozások vagy éppenséggel a pornográf részletek. Példaképpen említhetném az író második kötetét (Fél hét), amelyben a „huszonhét éves szentesi emigráns” – aposztrofálja magát a novelláskötet szerzője a fülszövegben – hétköznapi hőseit szabadszájúságával és az előbb említett műfaji, valamint stiláris regiszterek elegyítésével mozgatja.

Az unortodox love story – ahogy a médiumok beharangozták a Cserna-Szabó-regényt – központi karaktere egy élvhajhász író, aki saját hedonizmusának él, pedig bőven lenne feladata. Kiadójával szerződést kötött egy westernelbeszélés megírására, a határidő vészesen közelít, pedig Emlék (ez az író neve) bele sem kezdett még regényébe, viszont már három előlegkérő procedúrán túl vannak Mórral, a kiadó főnökével.

A Halálcsillag a „regény a regényben” elrendezést mutatja, hiszen a főszereplő történetét bizonyos időközönként vadnyugati ihletésű, rövidebb szakaszok tagolják. Ezen felül Emlék Bundás karaktere sok ponton hordozza a novellistaként befutott író habitusát. A szerző okkal és joggal fakadt ki többször azon a problémán, hogy egyes kritikusok (ergo az irodalomhoz, az irodalom mechanizmusához elviekben értők) a kelleténél jobban kiélezték azt a kérdéskört – persze szándékosan élcelődöm –, hány százalékban Cserna-Szabó András Emlék Bundás, és mekkora körcikket hasítunk ki a Halálcsillag szuperhedonistájából Cserna számára. Hiszen mind a ketten regényírók, ételek (szakácskönyvek!) és italok, talán nők, evilági hívságok megszállottjai – ám ez nem elegendő ok arra, hogy az olvasó meggondolatlan kijelentéseket tegyen a Szíved helyén épül már a Halálcsillag egyes szám első személyű elbeszélőjéről. Ő az elbeszélés regényvilágának sokkal inkább Szindbádja, mintsem a tankönyvek Krúdy Gyulája.

A „hajós” talán azon a januári vasárnapon mészárolta le a „jó ómen kegyes Albatroszát” (idézhetnénk Coleridge szavait Rege a vén tengerészről című verséből), s ítéltetett élethosszig tartó bolyongásra, amikor sóletet főzött „a prágai özvegy, Marie Kau­ders 1890-es receptje alapján, libacombból, zsíros marhahúsból, zöldborsóból és gersliből”. A borospohárba laza fröccs kerül Takler rozéjából, a lemezjátszón fekete lemez csillan: Beethoven 9. (d-moll) szimfóniája. Meggyfa karosszék, kék Camel a szájban, füstkarikák és férfimagazin. Emlék egy cikket olvas a szerelem mibenlétéről, s rádöbben, hogy a szerelem (amiből egyes kutatók szerint hétféle létezik) leegyszerűsítve csupán hormonok játéka. Sokat bolyongott és csalódott héroszunk mobilja épp ekkor csörren meg. A vonalban Kalüpszó, aki őt „a szerelem dohos börtönébe zárt[a], ő pedig továbbhajózott a szigetről”, miután Emlék elhagyta feleségét Léna (Kalüpszó valódi neve) miatt.

Ezek alapján viszont az derül ki, hogy Emlék Bundás pszeudoíró és modern magyar Odüsszeusz – akit a szövegfolyamba folyamatosan becsatolt westernepizódok alapján akár tehetségtelen alkotónak is tarthatunk – őrült hajszoltsága akkor kezdődött, amikor Léna a képbe került. „Azóta van olyan sötét, mint egy halott város általános iskolájának tornatermében éjjel.”

Az idézett metaforika többször előkerül a regény szövegében. Az elbeszélő akkor alkalmazza, amikor más nőalakok járulnak a színre, ily módon az elbeszélő mintegy viszonyítási pontként tekint Lénára és arra, amit nimfaként okozott. Hiszen elszakadni nehéz. „Homérosz rosszul tudta a sztorit. Nincs az a Zeusz, aki el tudna szakítani a csajtól. Pénelopé megszívja. Ahhoz, hogy Odüsszeusz és Kalüpszó szerelme véget érjen, valakinek meg kell halnia.”

A Cserna megkomponálta, olykor oktalanul a túlzó intellektuális villogás óceánjába torkolló haldoklásfolyam, amelyet saját bőrén Emlék Bundás tapasztal meg, végigkalauzolja az olvasót a nem épp festői Budapesten (leginkább a Király utca és környéke jelenik meg), miközben készül a western-fércmű a maga lassan, de biztosan elzombi­sodó szereplőivel. Pécsen át – ahol hősünk eltölt egy szebb időszakot éppen aktuális szerelmével, Mókussal, a Spinoza-kutató filozófával, aki a borok kiváló szakértője – eljutunk egészen Erdélyig, ahol tovább zajlik az őrült dúlás. A helyszín Kolozsvár, Emlék rajongásának tárgya ismét Léna, akivel körbetandemezik a várost, boroznak, és csillagokat néznek a Román Nemzeti Színháznál, heteken keresztül naplopással „és szexszel gyógyítják a semmit” – idézhetném Lovasi András dalszövegét.

E történet vége is az lesz, amire számítunk. Léna egyik napról a másikra újra eltűnik, viszont megjelenik Heller, Emlék rég nem látott írótársa és a ledér nő második (vagy első?) számú kiválasztottja, akivel sokat bolyongott kalandorunk közös csalódottságuk okán több mint egy tucat Ursus sört fogyaszt el, noha Heller néhány perccel ezelőtt még japán karddal fogadta kollégáját. A jelenet abszurd és komikus, akárcsak a regény számos szcénája.

A Halálcsillag vége Budapesten játszódik. Emlék egy lenszőke lánnyal, Veronikával vacsorázik egy belvárosi étteremben. Ez a második randi, az első kiválóan sikerült pár nappal ezelőtt. A találka remekül indul, majd aggasztó dolgok történnek. Már a Kolozsvárról hazafelé tartó vonaton szinte megelevenedtek a westernregény zombihősei és történései, bár valószínű, hogy ebben Emlék Bundás delíriuma játszotta a fő szerepet. Emlék furcsán kezd viselkedni Vera előtt, úgy tűnik, félrebeszél. Zavart, látomásszerű képek kerülnek a felszínre sa­ját westernjéből. A lány érthetően kétségbeesik, és vad tombolások után faképnél hagyja a zavart írót. Vera eltűnik a színről, de ami kétségbe­ejtőbb: a pincér ismeri Emlék Bundás regényét, pestiesen: képben van. „Ne vicceljen. Van ember, aki ezt a nevet ne ismerné? A Vak Lee-t, aki világtalanul rámolta ki a blacklordi bankot?” Ez már nekünk is sok, mondhatnánk. Pedig lehet, épp csak arról van szó, hogy pszeudoírónk regénye valamilyen csodás körülménynek köszönhetően megjelent.

Az intellektuális vendégszövegekkel gazdagon megspékelt széteséstörténet valamivel több, mint háromszázhatvan oldal után zárul le a dilettáns életművész Emlék Bundás ki nem mondott halálával, anélkül, hogy különösképpen felül tudna emelkedni az irodalmi ponyva kategóriáján. Hiába: egy kevésbé kiérlelt regénynyelv esetében a mások tollával való ékeskedés nem a legcélravezetőbb eszköz ahhoz, hogy egy író megváltsa kisebb-nagyobb hiányosságait. Így hát az újdonsült regényíró ne csodálkozzon, ha első regénye (halálcsillagja) most csak a konyhakredencen fér meg, s nem az általa idézett szerzők között.

Magvető, 2013