Ismeretlen; Szótlanul

Ismeretlen

Múzeumba viszlek én, és ott galériát
Mutatok, habár az inchnyi hold
Gyér sugára válladat se sokkal éri át,
Gyere most, hisz vágyat nincs, mi old;

Arra menjünk, merre ott a macska fut:
Másszuk át a rozsdaette vaskaput.

Hosszú folyosókon kongó lassú lépkedés,
Halva tátong most a díszterem,
Sorba’ képek állnak ott, habár a szép kevés,
Több a giccses, ócska, íztelen;

Nézelődő néni nincs, se bácsi társ,
Lépkedés, mi kong csupán, és ásítás.

Balra freskók; hadvezérek, régi, nagy basák,
Sok közöttük rég csak koszt fogott,
Jobbra posztmodern kavalkád, spéci zagyvaság;
Állni, mint a jégcsap, rossz sznobot

Ott se látsz, csak én vagyok, ki várlak ott,
Megmutatni rég lecsengett tárlatot.

Bükkfa börtönéből ott le néma nő tekint,
Rád merednek tompa, vak szemek
Kérdezed, de nem felel, benn mér’ van ő, s te kint,
Ismerős, de hallgat, basszameg,

Haja vörös, ajka édes marmelád;
Kék szeme, ha látna, sem ismerne rád.

Szótlanul

Elveszett a szó, mi minden érzelembe’ rés.
Benne volt a reggelente kézelengedés,
És hiába bújom át a lexikont;
Meg se volt, vagy elveszett a fecni pont,
Körbeírni mind a többi rémesen kevés.

Benne volt, ha dühtől égve két szemed topáz,
Benne volt, ha durva szóval féktelen dobálsz,
Benne volt, hogy összeveszve, részegen
Mit sem ér a szó, ha majd meg én szegem,
És ha túl korán bezárt a kurva McDonald’s.

Benne volt a csók, s a kín, ha vége; hajdanán
Benne volt, hogy nem vagy olyan félefajta lány,
Benne volt az első félve reszketés,
Benne volt a tíz köröm, mi festve bézs,
És a számba’ szőr, mi pilla volt, de haj talán.

Hogyha nyálból kis patak, majd tócsa gyűlt alánk,
S benne volt a kordulás, ha hirtelen falánk
Lett az ember, összebújós éjjelen;
Benne volt a múltban ázó fél jelen,
Benne volt a szusszanás, de benne volt a láng.

Óceánok rejtik el, vagy sűrű, durva lomb,
Benne volt a hűlt helyén az ócska murvadomb,
És hogy én is elveszek, de kit zavar,
Nincs, ha megvagyok se meg, ki visszavarr;
Szótlanul maradva lettem elgurulva gomb.