New Yorkból
A harmincas éveiből lép Brooklyn
utcáira. A metró víz alatt, akár az
arca borotválkozáskor. Azt mondja,
Manhattan kijáratánál tart Sandy.
Kínlódás az angyallal. Például a tél
hogyan jön el? A fiú novemberben
sétál, lassan-élesen villog a fényreklám,
autók benzin nélkül vesztegelnek.
A bicikliző városiak az árral szemben
kerekeznek, akár a halak az óceánban.
Ahogy a telefonban suttog, úgy ég a
torkomon a szesz, úgy égnek a házak.
Puszcza Niepołomice
„A rengeteg, amire leginkább emlékezem.
Áfonyabokrok, a Nagy Kázmér lőtte vadak.
Mint két öreg, apa és szeretője, baktattunk
a betonúton. Kereszteződéseknél a sivítást
hallgattuk, majd egy félmeztelen kiskatona
biciklizett el mellettünk. Ahogy hátranézett,
jobbra és balra húzta a kormányt. Aztán a
sorompó mögött, a tölgyek alatt egy lehajló
asszonyderekat láttunk, csecsemősírást
hozott felénk a krakkói expresszvonat.
A legyek, melyek egész út alatt
csipkedtek, ismét előjöttek. Álltunk ott,
mint a gyerekek, ordítottunk és féltünk.”
Férfiakt, olaj, vászon, 2012
A szobát aranyba akarta fojtani a nap.
Esterházy
Ahogy a szobába értem, az ágyon hevert, akár
egy gnóm-krisztus, bámultam a szempárt,
miként előtte a gránátalmateába, hirtelen
megértettem az egészet, amikor csontos kézfeje
kifelé állt, petyhüdt farka, mint a beállított
modelleké, egyszerre volt megsemmisítő és
gyermeki; elfogott a kísértés, a meg nem úszható
undor, az anyáskodó ujjak a mellbimbók felé –
azt hitte, a gondosan kivárt mozdulatlanság
végül viccbe fullad; aztán megálltam, hideg a
karja, hideg mindkét füle, hideg a mellkasa,
akár a jéghegy, lassan, mérhetetlenül imbolyogtam
felette, tehetetlenné tett, ISTENEM, ez volt,
mely újra felébresztette őt, mérgében
