A megérkező
Ágh Istvánnak
Hosszú évekre odahagyta idejét, elveszetten keresgélt,
mint amikor a bolt előtt, édesanyja keze helyett,
tévedésből egy ismeretlen nőét fogta meg, saját magát
is idegennek érezte, csak időlegesen lehetett szabad.
Ahogyan ködbe rejtőzik a hegy, de ő tudja, ott van,
úgy érkezett meg valójához, aki már gyerekkorában volt.
A huszár
Petőfi Sándornak
A mai napig megdobogtatja szívét egy huszár látványa,
ötven év elteltével sem múlik fájdalma a farakáson
kettétört kard miatt, francia filmekben sokszorozódott
Iluska, a Himalája falucskájában fésülködő, a chicagói
magasvasúton ülő fekete lányban is képes volt felfedezni,
pedig gyerekként grimaszolva a fényképezőgép előtt,
mentében, fején csákóval, már tudta, csak egyetlen létezik.
Az öregedő férfi
Macuo Basónak
A tükörben is barnának látja haját, más ősz helyette.
A teremtmény
Kovács Péternek
Még nem volt, szem nem láthatta, a belső sem, a kéz, aki majd
megteremti, maga a roskadás, bizonytalan az is, honnan,
melyik valóságból indul, mikor fordul át egyik világ a másikba,
sokadikba, mikor kezdi újra a folytatást, milyen ritmus
törvénye szerint, mintha irgalomért esdekelne, úgy lesz
létező, aki még nem született, egyszerre növény, állat, ember, kő.
