A bolygó nevet talál; Az If-szigetek; A belső óriás

A bolygó nevet talál

Aki nevet ad a halott tengereknek,
s néma városokban gyújtja meg a lámpát
– messze még az őszi, ismeretlen gyermek,
ott keres, ahol már senki sem talál rád.

Pokolba a régen elfelejtett névvel:
más kultúra készül, romjain a Délnek.
Közeledik csendben, gyanakodva kémlel,
figyeli a gyermek, miről is beszélnek.

Mintha az üres táj megelevenedne:
„Jön majd egy alien, változó alakban,
emlékeztet régi, elképzelt nevekre,
általa lesz minden kevésbé lakatlan.”

A szabadnap vége – lassan tér magához.
Látni már az arcot, csodálkozva nézi,
szavak nélkül, ahogy úrrá lesz a káosz.
Arról, amiről kell, nem lehet beszélni.

Az If-szigetek

Megjönni If-szigetről, csendben,
hajnal előtt érni partot –
akárhányadik változatban
mondod újra el kalandod,

vigyázz a belső tájra, vándor,
több dobásra már nincs remény:
ki egy romantikus regényből
kel útra éjnek idején,

azt ne ijessze meg, ha néha
feltűnik egy-egy If-sziget,
aki a nyílt vizekre tévedt,
annak senki sem integet,

hű vagy hűtlenné vált menyasszony,
barát, ellenség vagy isten,
nem lóghat ki a képkeretből,
többé nem maradhat itt sem,

és mégis maga írja sorsát,
de éppen ez benne a jó:
minden történet közepében
egy If-sziget található,

egy vadregényes, zárt erőd,
alagút, rács és gyolcskötél,
ahonnan minden út elindul,
ahová mindig visszatér,

és csak a változó díszletek
jelzik a helyet és a kort –
örökké bolygó Edmond Dantès,
várnak a szétszórt, tág terek
s rajtuk egy új szigetcsoport.

A belső óriás

Fejemben óriás ül,
hatalmas, lomha ember.
Őt kéne fölpofoznom,
ha megtalálom egyszer.

Azt mondja, súlya nincsen
annak, mi nyomja vállad:
ha férfi vagy, légy férfi,
egy hitvány gyönge állat.

A telet átaludni
úgy kéne, mint a medve,
vidám halálban élni
barlang mélyén heverve.

A belső óriások
mindegyre így beszélnek,
időt, esélyt se adva
a másik vitafélnek.

Erősnek kéne lenni,
tisztán indulni holnap,
piros lapot mutatni
az undok fejlakóknak.

De nem hagy még magamra:
barátom, figyel engem.
Tudja, hogy mit hazudtam
egy méla férfiversben.

Albérlő álmaimban
egy ismeretlen vendég,
s bár sosem vártam, hívtam,
feladja vigyorogva
a mindennapi leckét.