Zsátár

A szép nevű Colentina folyó tófüzért alkotva folyik át szeretett hazám fővárosán, Bukaresten. Bukarest Románia fővárosa. Románia több földrajzi egységből tevődik össze.

A történtek idején román állampolgárként egy báránypiaci italmérés sarki asztalánál ültem, és huzamosabb ideje ürmös bort ittam. (Pelin beau, pelin mănânc, noaptea pe pelin mă culc...)¹ Légyszar annyi, hogy még a bizánci-kék foncsorral futtatott égre is jutni látszik belőle. A két úrszár² törzsbeli cigány ember bátortalanul kérdezgetett, majd válasz hiányában asztalom túlfeléhez ereszkedtek. Bolentin Valea-iak lehettek, az afumaţi lóvásárból ismertem egyikőjüket. Látásból.

Cigarettámat, rajta a gyufásdobozzal, eleve az asztalra raktam. Senkivel semmi osztanivalóm nem volt. Beszélgetni nem akartam. Egy haldokló barátom ágya mellől szorultam ki – sokan búcsúztatták. Így kerültem e nyári légyszaros mindenség közepébe. Na meg Trianon miatt.

A vénebbik, hosszú hajú urszár már másodszor kérte el a gyufámat, mire az arcába akaródzott merednem. A cigányok sírtak, könnyeikből a keserű borukba, de a rajzszegekkel kíméletlenül asztalra feszített viaszosvászon abroszra is jutott.

– Kit sirattok, omule?³ – kérdeztem csöndesen. Emberért, lóért, medvéért meg rabság okán láttam eddig cigánykönnyet hullani. Hazát, hitet, jövőt vagy a globalizáció ártalmait a cigánynak nem áll módjában elsiratnia. Nem fér hozzá.

– Meghalt Indira Gandhi. Regina noastră⁴ – válaszolta az urszár érthetően. Nekifordultam a légyszarral borított üveges jövőnek, és a báránypiacra néző kirakaton keresztül a portékáját pakoló népet nézegettem, alighanem megütközve.

Óvatos, nyergelni kész gondolkodásmódomba bénítóan hasított a felismerés: jaj annak, aki olyan messzire jár királynőt siratni, hogy az addig tartó szekérzörgésből, tengelynyikorgásból piramist lehetne rakni. Hogy ehhez képest ez a Trianon okozta csángálás afféle elhúzódó cserkésztúra, melyen tűrni tanítják törzsszövetségünk gyepűn kívül rekedt tagjait és azoknak fogyatkozó maradékait.

Itt, ebben a Balkánra nyíló városban ismertem meg Nits Árpit. Valamelyik magyarul verejtékező újságnál dolgozott. Gyermekei is voltak, és egy gyermeküléssel ellátott biciklije... Akkoriban még nem neveztek bennünket románoknak, sőt román cigányoknak se a Moszkva téren, se a Colentina által alkotott tófüzér partján. Élményszámba menő táborozásaink alkalmával anyanyelvünket gyakorolhattuk – persze egymás között. A nőnemű táborozók homlokán ott virított a matriarchátus meleg csillaga. Pacallevest ettünk, orosz vodkát meg egyebeket ittunk... Nits Árpád biciklije a 2002-es magyar választásokat megelőzően újból elékanyarodott, és gazdája a kérdésre, hogy vált-e vajon magyar igazolványt, furcsát válaszolt; hogy megvárja a választásokat, és ha a nemzet, melyhez igazolvánnyal tartozni jogosulna, olyan kormányt választ, mely átnéz a kívül rekedteken, netán túszul veti őket, a világ kerekedő seggét nyalva, a semminek, ő bizony nem igazol le. Neki – sugallta a mostanában néha románnak, sőt román cigánynak is nevezett, warscheinlich⁵ svábokból jött magyar – ilyen nemzet nem kell.

Álljunk meg, mit visz itt a víz?

Mit tud, mire olyan kényes ez a montenbájkból lett, rúdjatörött bánát-partiumi fakó szekér?! Mit hisz ez az elvetemült? Azt, hogy ha ő meg a hozzá hasonlók nem állnák ilyen híven körül, zátonyra futna ez a Magyar Köztársaság néven bejegyzett tengerfenéki parcella? Azt, hogy a magyar igazolvány nemcsak a Moszkva tér katakombáiban kiállítható hímzett szemfedők értékesítésében nyújt segítséget, de görcsöt old? Görcsöt, melytől régóta szorongattatunk (kárunkon); tanult viselkedésforma ez a görcs, és arról szól, hogy utálni illik például a románokat. Hogy miért, miért nem, arról tudunk egyet s mást. Ám közben nem a sas, nem is a keselyű, hanem a bennünk megszületett gyűlölet emészti saját májunkat. Kik maradunk mi így, szétbogárzóban és hányan?

•

Jégkorszakot követő somogyi homokon ül a kocsma. Benne műanyag székeket megülő magyarok. Alig méternyire a felszíntől vízzáró réteg húzódik, melyet az agyonszabályzott Korokna  patak már átvágott. Az egykor hét malmot hajtó víz eltűnt a semmibe… Nem zavar senkit, mintha másról lenne szó.

A félhomályos ivóban játékautomata ormol feketén. Két beás, két leketár figyeli lebegve az elkeseredetten billentyűző köszörűst. Pénze, vére folyik el. Vesztésre áll.

A régi típusú játékautomata a kurpinjei dóm gyóntatószékeihez hasonló, melyeket ottjártamban hímzett bekecses, kifestett lengyel nők és másnapos lengyel férfiak álltak körül egy szerdai kora reggelen. Sorukra és feloldozásra vártak.

Lebeg az öt ember, figyeli a gépet. Nem jár ide Isten, nem fér ide ördög. Itt a mindenható Szerencsét várják. Mélységmámor ringatja mindőjüket, mint a mélyre tévedt búvárt. Rég nem tudják már, hogy hol a fent, és hol a lent. Netán mi a jó, és mi a rossz. Milyen magára hagyott az árokpart és bőgőhúr hosszán kötéltáncolni kényszerülő nép, melyet a földi, de az égi megváltás berkeiből is úgy kikergettek, hogy kegyurának a hisztérikus szerencsét választotta?!

Zöld az erdő, zöld a hegy is – a szerencse jön is, megy is...

Persze, van politika is, jobb- és baloldali. Ilyen politikai bal-jobbal cigány embert ugráltatni legalább olyan szarháziság, mint akasztott ember házában kötéllel kereskedni.

Különben is, hol van az a politika, mely a Görögország magasságában szétszekerező cigányok hátrahagyott halottainak emlékét összeterelné? Nem hisztéria az, ami a halott cigány láttán az élőkön erőt vesz, csak felismerés: ezt a cigányembert most itt kell hagyni…

Európa szégyenére, újabb kori konfliktuskezelésének visszatérő motívumává vált, miszerint Justitia egy-két mérő törött cigányt vet a bűnösöknek fenntartott serpenyőbe, mintegy ráadásul. Lett légyen az a bukaresti bányászjárás, a kivert félszemű Marosvásárhely dúlása vagy a mostari Öreg híd körüli csetepaték!

A cigány, ha kikötik is, lélekbe úton van. A baj csak annyi, hogy  lungo drom felett nincs hadak útja. A végső bajban előlovagló Csaba királyfi így nem érkezik…..

Talán ezért hívják a meggyesi kelderar cigánykirályt Ciobának…

Isten is van, mert hisszük. Ám a lungo drom felett nincs hadak útja, és lungo drom sincs már..

•

A cigány mind ilyen, mint ezek – veszi át a szót, állával a gyóntatóautomatát körülvevő emberekre mutatva, a szövetkezet elnöke. Bók, a dadogós vend cigány nemzetiszínű bojttal díszített ostorának nyelét vásott parasztcsizmájának szárához verdesi. A bojt táncol a félhomályban. Bók, bár csapdos, figyel. A magyarokat figyeli. A magyar, még ha zsidóból, tótból, oláhból vagy magyarból kifordult magyar is, magyarkodik. Ha nem másképp, úgy, hogy a neki nem tetsző vérét lecigányozza. Bók elődülöngél az ivó gyomrából, és áthalad a honfoglalók előtt.

Homokszínűre kopott cifra szekere aranysárga orbáncfűkévékkel rakottan a kocsma előtt áll. A gyeplőt a gazda az új forgalmi tábla oszlopához kötötte. A kocsi előtt szürke Shagya gebe roskadozik. A szikkadó tajték opálosra színezi véknyát. Ló lehetett valamikor. Legénykorában a honfoglalt területek vételáraként is elétáncoltathatták volna eleink – sőt, a fellélegzett Nagyvárad kockakövein csattoghattak volna repedezett patái Horthy Miklós kormányzó alatt, magyar ruhába öltöztetett nővérem nagy örömére.

Bók időközben a küszöbre ér, kalapját feltolta csatakos homlokán. A szekerét, szekere elé fogott fehér lovát nézi, mint a kikötői javakkal eltelt matróz a veszteglő bárkát. A melegedő orbáncfűkévék között két természetvédő-tanonc turkál átszellemülten.  Időnap előtt kihelyezett melegágyi padlizsánpalántának hatnak a déltengeri fényben. Védett növényeket keresnek Bók rovására.

– Zsátár!⁶ – fakadt ki Horváth György alias Bókból az indulat, amihez súlyos ostorpattintással szolgáltat nyomatékot. A fehér ló az ismerős hangra felkapja fejét, és beledől a rongyos szerszámba. A gyeplőhurok erre megszorul a Behajtani tilos! táblán. A büszke jel előbb megdől, majd elhanyatlik, és az útszélen csörömpölve követi a szekeret. A ló, háta mögött az orbáncfűmáglyával, megnyúlva halad. Avatatlan szemlélőnek úgy tűnhet, hogy ez a szürke gebe még viszi valamire. Például a világvégekor ítélkezni érkező Krisztus Urunk benne találja meg fehér hátaslovát (Jel 19,11–15). Előfordulhat azonban, hogy a Megváltó Somogyban eleve lovon száll alá, és nem nyergel át egy mindenféle cigányokkal sorsközösségbe sodródott táltos ló kedvéért...

1 Ürmöst iszom, ürmöt ettem. Éjjel az ürömre fekszem.

2 medvetáncoltató

3 ember

4 a mi királynőnk

5 valószínűleg

6 Tűnés!