Három az egyben

Temesi Ferenc: Bartók

Three in one

Korunk divatszava a megosztó. Megosztó az, akiről nem egységes, nem egyértelműen pozitív vagy negatív az emberek véleménye. A megosztó embereket nem is szeretik, nem lehet „elmenni” rajtuk. Temesi Ferenc Bartók-regénye valószínűleg „megosztó” regény lesz. Egyeseknek nagyon fog tetszeni, másoknak egyáltalán nem, és sokan lesznek, akiknek valami tetszeni fog benne, és valami nem. Olyan, mint az előre csomagolt, instant three in one kávé, vagyis három az egyben, ami sohasem találhatja el egy gourmand ízlését, hiszen az ember vagy a kávét, vagy a tejszínt (tejport), vagy a cukrot szereti vagy nem szereti, de abban az arányban, ahogy neki porciózták, aligha... Temesi Bartók-regénye attól „megosztó” regény, hogy sokféle. Sok esemény, szál, nézőpont, stílus (nyelvi megoldás), hangvétel. Kinek ez tetszik, kinek az, ráadásul ha valakinek valami nagyon nem tetszik, türelmetlenné válik, és könnyen ráhúzza az egészre.

Ha a three in one-ból kinek-kinek az ízlése szerint kivonható lenne a kávé, a tejszín, a cukor, fogyasztható lenne. A three in one-ból természetesen nem vonható ki könnyen egy-egy alkotórész, a három az egyben regényből azonban igen. Módszertani lehetőség, hogy nem mindenáron kell az egészet elfogyasztani, lehet benne válogatni, mazsolázni. Lehet benne ugrani és elidőzni... A Bartókból nagyon sokan Bartókra kíváncsiak, mások az Életrajzolóra, ismét mások talán mindkettőre. Elsősorban nekik szólna a regény, de miért baj az, ha valakit Bartók vagy az Életrajzoló története vonz jobban? Ráadásul könnyen fölismerhető jelzések is vezetik az olvasót: mikor Bartók, mikor Életrajzoló. A mozaikregény előnye az is, ha kimarad egy szál, attól még élvezhető a másik. Sőt, ha egy szálon belül kimarad valami, sokszor még akkor is.

Bartók-regény

Sok szempontból szerethető a Bartók-regény. Mindenekelőtt Bartók Béla miatt. Bartók a 20. századi magyar történelem géniusza; magyar és egyszersmind világszínvonalú. Bartókról elmondható az, ami Széchenyiről, hogy ő a legnagyobb magyar, vagy ami Adyról, ahogy ő magáról állította: a legutolsó magyar. Látnok. A sikeres és tragikus magyar sorsot szimbolizáló alak. A múltba kapaszkodó és a modernséget is meghaladó művész. Mindemellett Bartók emberi arcát alig ismerjük. Bár művelt körökben ma már nem illik kritizálni zenéjét, de a bartóki zene még mindig a keveseké. Temesi programja, amelyet sokszor elmond: az út a Beatlestől Bartókig. Ezt a programot valósítja meg a Bartók-regény (munkacíme a „beszélő” számokat tartalmazó 48-56-os zongora volt). Egy emberi arc, eggyel több arcvonás azoknak, akik már szeretik Bartókot, és egy út azoknak, akik szeretnék szeretni és érteni. Temesi Bartók-képe összetett. Olvasható egyszerű Bartók-élettörténetként, úgy, mintha ifjúságnak szóló tantörténet lenne, de a regény teljes szövegkörnyezetében nagyon is sokszólamú, összetett gondolatvilágot, reflexiót tükröző.

Életrajzoló

De szerethető a Bartók-regény az Életrajzoló (az elbeszélő) kíméletlenül őszinte jelenkori élettörténeti okán is. Lesznek olyanok, akiknek ez a tény- és nyelvbeli önkitárulkozás vagy nyersesség már sok, mások pedig azt mondják majd: hogy kerül a csizma az asztalra, mi köze ennek a kicsit szétesett, öregedő, kamaszlelkű pesti beatniknek az éteri magasságokban lévő, makulátlan, tiszta Bartókhoz? Mi ez a narcisztikus kitárulkozás? Hogy merészeli azt képzelni a szerző, hogy a bartóki és az életrajzírói sors párhuzamos? Persze lehet keresni mentségként párhuzamokat. Kelet-közép-európai művészsors: a hányatottság, a számkivetettség, az anyagi függetlenség kínzó fájdalma és az egyszerre magyarnak és nagyviláginak, modernnek lenni gyakorlatilag összeegyeztethetetlen programja. A lehúzó Ugar. Meg a muszáj-Herkules. Mégis a két szál egymásmellettisége sokaknak lesz szálka a szemében.

Végül szerethető ez a nem csak Bartók-regény azért is, mert sokféle. Lehet, hogy valakinek valami nem tetszik, de ha kitartó, előbb-utóbb talál benne valamit, ami mégis. Ha másért nem, a stílusáért lehet szeretni: a nyelvi változatosságáért, fordulataiért, amelyek apró ajándékként (speciális esetben humorbonbonként, köszönet Fábry Sándornak) szolgálhatnak az új magyar regények kedvelőinek.

A megosztó regény következménye, hogy beszélnek róla. Pozitív és negatív értelemben. A teljes elutasításnak – meglátásom szerint – sokkal kevésbé lesznek konkrét esztétikai okai, sokkal inkább, persze ki nem mondva, tudomány- vagy aktuálpolitikai vonatkozások miatt. Ez rendszerint minden véleményben, kritikában vastagon vagy leplezve benne lesz.

Temesi Ferenc öntörvényű, a maga útját járja a szegedi Tündér utcától a vidéki szellemi központnak számító nagyvároson (egyetem, beatzene, angol szak), egy tragikus baleset következményeként újjászületésen át Pestig (inkább, mint Budapestig), majd pedig számos kalanddal a nagyvilág különleges helyeiig: Amszterdamig, Mexikóig, Kínáig, az USA-ig. Életrajza nem mentes a meghökkentő kalandoktól, egy helyen azt írja, már harmadszor született újjá. Temesi nem igazodik szekértáborokhoz (bár nagyon sokszor elárulja, hogy mennyire szeretne szeretni), nem akar megfelelni, és nem politikusan nyilatkozik (politikáról és kortársakról). Az ilyen ember kiismerhetetlen, s az egyszerűsítők számára kellemetlen. S ha az, könnyen lehet rá találni „esztétikai” kritériumokat, hogy miért is nem jó. Például: modoros, publicisztikus, logikátlan, fantáziátlan, látomás nélküli, terjengős; formai játékai öncélúak, ezért legyőzi a forma. Érdekes, hogy ezt az sokféleséget máskor, másoknál akár pozitívumként is meg szokás említeni. Ahogy az is ugyanazon értékkel elmondható a Bartók-regényről, hogy egy zeneértő író sajátos látomása, vagy éppen ellenkezőleg: a zeneértést hírből sem ismerő író unalmas, ifjúsági irányregényekre jellemző egysíkú művészéletrajza.

Messiások

Számomra vonzó Temesi Bartók-életrajza. Én is keresem az utat Bartókhoz – már a közelében járok, de még nem találtam rá. Azok közé tartozom (tudom, ez nem modern álláspont), akiket egy életrajz befolyásolhat, és ösztönözni tud a befogadásban. Bár a regény komoly megpróbáltatás. Tehát három regény, sokféle haladási irány: Bartók életrajza két szálon, Életrajzoló életének egy évtizede, folyamatos előre- és hátrautalásokkal, ráadásul mindhárom szál megszakításokkal, 110 fejezetre osztva, amelyből 85 Bartókra, 25 az Életrajzolóra vonatkozik. Egy híján 600 oldal. A „kettős” bartóki regényszál (az életrajz eleje: Magyarország, felfutás, házasságok, siker, utazások a világban, Nagyszőlőstől a világhírig; valamint az életrajz vége: az amerikai emigráció hat éve) egymásba szövődik, éppen úgy, ahogy a gyermek- és a felnőttkor folyamatosan egymásba játszik. A gyermekben benne van a felnőtt, ahogyan a felnőttben is a gyermek. A két bartóki szálban keveredik a valós és a fikciós elem. Nem ismerem annyira Bartók életének minden mozzanatát, hogy pontosan szétválasszam, de úgy érzem, hogy nincs benne hamisítás, csak a bartóki személyiséget magyarázó, átélhetőbbé tevő kötelező írói fikció. És attól szép ez a regény, hogy egy szoborszerű arc helyett egy emberarcú Bartókot kapunk. Tudjuk, hogy csodagyerek, és befelé fordulását megértjük az arcát elcsúfító bőrbetegsége kapcsán. Sikertelenül (Geyer Stefi), de sikeresen is szerelmes, azután képes elhagyni a szerelmes asszonyt (Ziegler Márta) egy másikért, akiben a világhírben párját látja (Pásztory Ditta). Gyermekeit szerető családapa, bár a két asszonytól való gyermekeinek nevelése karrierje miatt háttérbe szorul. Sikeres művész, de legbelül folyamatosan küzd az ellene irányuló intrikákkal. Bőven kap dicséretet, de mintha boldogtalan lenne. Végül pedig óriási programja, feladata van még, de elhatalmasodó betegsége lehetetlenné teszi ennek megvalósítását. „Üresen jöttem erre a világra, üresen is akartam elhagyni, ez a kötelességem. De már tudom, hogy nem lehet.”

Ugyancsak tanulságos és olvasmányos Temesi (világosan önéletrajzi vonatkozású) jelenkori íróregénye. Ez a regény harmadik, s az első kettőhöz gyakorlatilag nem is kapcsolódó szála. Persze kereshetünk párhuzamokat: a zene, a már említett Beatlestől Bartókig, vagy éppen a Temesi-életműben többször emlegetett helyszín, Rákoshegy (Bartók egy ideig ott élt), a népi és a modern szükségszerű kapcsolata, vándorlás a világban, esetleg a betegségek, kórházi kezelések. De ez aligha elégséges magyarázat. Leginkább Bartók személyisége az egyik lehetséges válasz. Ilyen idézetek árulkodnak: „Béla mindig azokkal van, akikkel igaztalanul bántak el”, „Béla azokkal szemben a legkíméletlenebb, akiket szeret”. De talán ennél is fontosabb, hogy Temesi Bartókban látja a magyarsághoz mélyen kötődő, nemzetközi színvonalon is mérhető, ám a meg nem értés, a visszahúzás miatt mégis tragikus sorsú művészértelmiségi prototípusát. Nem véletlen a Messiások emlegetése. „Rám legnagyobb hatással A magyar Messiások voltak akkor, hiszen én magamat is ilyen Messiás-félének képzeltem. Ha a magyar poéta sokat kell szenvedjen, a magyar zenész százszor annyit.” Az Ady-párhuzam később is visszatér: „Bartók az akart lenni a zenében, ami Ady a költészetben.” Illetve az életrajzírói szö­vegben, súlyos betegségében, látomásként: „kétszer álmodtam azt, hogy Ady Endre szenvedéseit, gyötrődéseit élem át, a szellemi magyar Ugar miatt. Kivert a víz.” Bartók fájdalmas sértettségét, megbocsátani nem tudását mutatják ezek a sorok: „egy esztendővel ezelőtt engem mint zeneszerzőt hivatalosan kivégeztek. Vagy az illetőknek van igazuk: akkor én tehetségtelen kontár vagyok; vagy nekem: akkor ők a hülyék. Mindkét esetben köztem és köztük (t. i. vezető zeneembereink, Hubay stb. közt) zenéről szó sem lehet...”  A küldetésesség, a Messiás-sors talán legutolsó emblematikus alakja is felbukkan: Illyés Gyula. Legalábbis a külső mérce szempontjából: „úgy kell magunkra tekin­tenünk, mintha kívülről, idegen szemmel látnánk magunkat. Az a baj, hogy a legtöbb honfitársunk nem járt külföldön, ezért nem is ismeri ezt az érzést. A hal csak akkor tudja, mi a víz, ha a partra vetik.” A küldetésesség azonban egy példázatszerű történetben is felbukkan a regény 41. fejezetében. Az író, mivel sokat tartózkodik otthon, egy idős hölggyel együtt elvállalta, hogy felvonókezelői tanfolyamot végez, s meghibásodás esetén segít kimenteni a liftben rekedteket: „így lettem én magányos liftmentő”. A példázat könnyen értelmezhető úgy is, mint az író küldetése: segítés az embereknek, a társadalomnak. Így alighanem romantikusnak, giccsesnek vagy népnevelőnek is hat az üzenet, ám Temesi kötelező, távolító iróniája ezt feloldja: „Néha meg rám jön a frász, ha mondat közben zavarnak... Jólesik a hála, de legyünk rajta túl minél hamarabb. Meg aztán egyszer volt egy szerelmespár is, akit kiszabadítottam. Égtem, mint az aprófa. Akkor jutott eszembe, hogy a madár is azt hiszi magáról, hogy szívességet tesz a halnak azzal, hogy fölemeli.”

A jelenkori művészregény az utóbbi évtized (2000–2011) személyes eseményei (a helyszínek: Újlipótváros, Margit körút), részben a regény írásának története, de előre-hátra utalásokkal beágyazva az elbeszélő egész élettörténetébe, amelynek különleges summázata, foglalata az életének fő fordulatait egybefogó 89. fejezet. A napilapos munkájának sztorijai egészen a plágiumvádig s az elbocsátásáig, a Kislábúval való összeköltözés, szerelem és annak ellobbanása, a megjelenő impotencia (ennek leírása, azt hiszem, első és egyedülálló irodalmunkban), a pánikbetegség („félelem a félelemtől”) leírása, a csaknem halálos betegség, a nagy ivászatok és „zabálások” következménye (gyomorkilyukadás), a lábadozás, a kórházi rémképek-látomások stb. Ez az évtized a magyar médiában a valóságshow-k, az interneten a web2 közösségi terek, magánélet-kitárulkozó kapcsolatteremtő portálok világa, nem meglepő, hogy az író (Életrajzoló) mintha ezt idézné meg.

69-89-110

Értelmezői és olvasói kulcskérdés a regény három szála, azok összekapcsolódása. A szerző a 110 fejezetre tagolódó regényben három piktogrammal különíti el a három szálat. Ezek a következők: fekete háromszög: Bartók életének 1940-től 1946-ig tartó, Amerikai Egyesült Államok-beli, emigrációs, végső szakaszát jelöli. Fekete négyszög: Bartók élete a születéstől az amerikai emigrációig. Fekete kör: az Életrajzoló főként utóbbi évtizedének eseményei (állítólag üres négyzettel akarta jelölni, de fekete kör lett belőle). A szálak sajátos, de később mintha megbomló ritmusban követik egymást: háromszög–négyzet–kör. Temesi bevallott törekvése, hogy a Fibonacci-féle számsor logikájának feleltesse meg művét. (A Fibonacci-féle számsorozat képzési szabálya: minden tag egyenlő az előző két tag összegével: 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55, 89. A 110-es számot is három Fibonacci-szám adja ki: 21+34+55.) Az egyes élet- és idősíkok között sok helyen találni érintkezést, kapcsolódást. Érdekes formai megoldás a 69. fejezet (a regény kétharmadán túl, számoljunk pontosan: a regény 76%-a), amelyben (álomban?) összekapcsolódik múlt és jelen (körrel van jelölve, de háromszög is lehetne). Bartók egy New York-i szállodában reggelizik, s odalép asztalához az Életrajzoló. Itt mondja el Bartók a szép mondatot: „Az én zenémet a legjobban a gyerekek és az állatok értik.” Ki tudja, miért itt, ebben az egybekapcsoló, központi fejezetben bukkan föl a magyar kultúra egyik legfurcsább figurája, Frida Kahlo, az író szerint „magyarcigány–mexikói keverék”, festő, hihetetlenül hányatott, kalandos és szörnyű sorsú életművész, akivel kapcsolatban jól értesült az író. (Mexikóvárosban mindig elmesélik történetét.) Egy másik ilyen furcsa összekapcsolódás a 88. fejezet: itt a Cantata Profanáról szóló részben szövődik össze (nehezen értelmezhetően) néhány szegedi emlék, no meg a bartóki szál. A 89. fejezet pedig (Fibonacci-szám) az Életrajzoló életének summázata: Szegedtől a világ bejárásáig.

A 69. (egyébként „beszélő számként” is értelmezhető) fejezet ugyancsak egyfajta „három az egyben”, s ráadásul kis beleérzéssel az aranymetszés szabályainak is megfelel („Mutass jobb természeti formát, mint az aranymetszés.”). Ezek a formai megoldások a Temesi-regények korábbi szövegszerveződési megoldásaira is emlékeztetnek. Temesit olvasva magam is sokszor fölteszem a kérdést, amit az Életrajzoló is föltesz magának: „Él zavarban volt... melyik írásából csináljon stílust, vagy melyik stílusából írást.” Kiemelendő egy fontos motívum, amely ugyancsak összekapcsolja az életutakat. A barátságé. A megélt és vágyott barátság fontosságának hangsúlyozása. Bartók esetében megidéződik Ady, Kodály, és hosszasan szerepel az Amerikában élő, Bartókot segítő Illés Ágota (a Vörös Hadsereg katonája és kommunista Illés Béla testvére). Az Életrajzoló esetében pedig még több a barátidézés: Ilia Mihály, Szabados György, Cseh Tamás, (a magának legendás sorsot kitaláló Rózsa-Flores) Eduárdó (Edu), Lázár Ervin, Kemenczky Judit, Páskándi Géza.

A regény bővelkedik kiemelkedő részletekben. A Konrád György A látogatójára emlékeztető, San Franciscót leíró, (utólag bevallottan) Kerouac-fordítás, a szomorú jelenkori játék, a csekkek befizetésének a sorrendje, a csekksakk, a föld jövőjéért való aggódás.

Ne szégyelljük, ne tagadjuk, hogy sokszor egy-egy szép hasonlatért, mondatért is lelkesedni tudunk. Temesi könyve bőven kínál efféléket: „Kár azokért az emberekért, akik sose énekeltek, s meghaltak a bennük lévő zenével”; „A gyerekek csak pazarolják az időt, és mivel élvezik ezt, nem is veszítenek semmit. Az idő értékesebb, mint a pénz. Több pénzt szerezhetsz, több időt nem. Pedig a gyorsaság az, amit a gazdagok szeretnek megvenni a pénzükkel. Az autókban is”; „Az embereket, akiknek sok pénzük van, de nincs idejük, gazdagoknak hívjuk. Azokat, akiknek idejük van, de pénzük nincs, szegényeknek. A legértékesebb ajándékok: a szerelem, a barátság, a szeretteinkkel töltött idő, az egészség, a figyelem, a jelenlét, csak és kizárólag a terméketlen, meddő, nem jövedelmező, nem termelő, magyarul improduktív idő gazdag és termékeny talajában gyökereznek”; „Isten egy kőben alszik, egy virágban álmodozik, egy állatban mozdul, és az emberben ébred fel. A remény azok álma, akik felébrednek. De ez oly kevés az álom birodalmához képest”.

Sokakban fölvetődik majd a regény mozaikszerűsége (a program tehát Temesinek egész írásművészetét jellemzi), amelynek általában egyik erőteljesen kiütköző példája az idézetszerűség (a sokféle szövegközöttiség/intertextualitás). Temesi már kezdetben kialakította a hagyományos és mai folklórból, valamint a magyar és világirodalomból vett idézési technikáját (folklorizmus, neofolklorizmus), de ez az utóbbi évtizedben, talán az informatikai (digitális, technokulturális) fordulat hipertextuális-hiperexpanziós hatására kiteljesedett. (Temesi úgy tartja magáról, hogy „ő szorgalmazta”/vezényelte a 2000-es évek elején az első internetes/többkezű regényt.)

Általában nagyon sok jelzett és olykor jelzetlen vendégszöveggel dolgozik, s láthatóan nemcsak ennek logikája (hogyan illessze be a szövegbe), hanem filozófiája (mire való, hogyan működik az idézet) is foglalkoztatja. Részben az érintettség okán is, hiszen Életrajzoló egyik életeseménye egy plágiumbotrány. A regény ebben a tekintetben adalék napjaink külföldi és hazai plágiumbotrányaihoz is. (Nem aktualizálunk most.) Temesi így vélekedik az idézésről: „Az író hivatásos tolvaj. Az újságíró csak alkalmi besurranó”; „ha egy szerzőtől lopsz, tolvaj a neved, ha többtől, tudós”. Hogy mennyire foglalkoztatja az idézés, kétszer is közreadja a tanácsot: „Ne idézz mindig, mondd el, amit te tudsz...”; „Ne idézz!” A rejtett és a nyílt idézés, vagyis a szövegközöttiség ma már filozófiailag-esztétikailag aligha vitatható kérdés (természetesnek tartjuk), de arányai néha meghökkenthetik az olvasót. Temesinél is találunk hosszas, egyes esetekben a tematikából teljesen kilógó citátumokat. Ezek kitérőnek, kalandnak esetleg érdekesek, de ha célirányosan olvasunk, kérdéseket vetnek föl. Ne feledjük, akárcsak a Híd esetében, ez a regény is idézőjellel kezdődik és végződik. Csakhogy a Hídban még alig észrevehető, itt már óriási, egész oldalassá növelt idézőjelet találunk, talán a „gyengébbek kedvéért”.

A szerző még saját szövegének véglegességével kapcsolatban is szkeptikus: „minden mű két átdolgozás között lebeg egészen a szerző haláláig, sőt tovább”.

Narráció

Az idézettechnika sokfélesége többször okozhat értelmezési zavart. Elfogadtuk, talán meg is szoktuk, hogy egyes íróink nem követik a hagyományos magyar idézettechnikát (az egyenes, élőbeszédben sor eleji gondolatjellel vagy idézőjellel jelezzük azt, hogy éppen valaki beszél). Temesi mellőzi a párbeszédek efféle jelölését (többnyire a Bartók-irodalomból átvett szó szerinti idézeteknél használ idézőjelet). A párbeszédek jelöletlensége sokszor okoz gondot, nehezen dönthető el, hogy éppen, aktuálisan ki beszél, esetleg kit idéznek. Például:

„Veled is?, kapott bele Él. [az utolsó konkrét utalás arra, hogy ki beszél, Él, a férfi]

Kislábú tovább fújta a nótát és a füstöt. [narrátor]

Mi nem akarunk erősebbnek látszani... [hosszú idézet] vagy kilyukadna a gyomrunk. [végig Kislábú, a nő]

Ez a gyomorkilyukadás most miért? [férfi]

Emlékezz csak a Zolira. Aki a végén már csak pálinkát evett. [nő]

Most is szeretem. [férfi]

Én is. [nő]

Na jó. [férfi]

Ez volt kapcsolatuk kulcsszava. [narrátor]

Rajongani csak nők tudnak, a családunkért [itt csak a birtokos személyjel igazít el, hogy ismét idézet van, de még nem tudjuk biztosan, hogy a férfi vagy a nő beszél-e] képesek vagyunk feladni az álmainkat, olykor magunkat is, úgy, hogy meg se bánjuk. Képesek vagyunk férfinéven leélni az életünket. [itt válik világossá, hogy a nő beszélt]”

A narráció változatossága, sokfélesége olykor megértési zavart okoz. Tudvalévő, hogy a beszéd narrációbeli idézésének két fő módja van: egyenes beszéd (oratio recta) és függő beszéd (oratio obliqua), illetve ezek alesetei. Például a 70. fejezetben a narrációnak a következő módjait tapasztalhatjuk:

a) Egyenes beszéd (idézet): „Ezt a régit most miért olvasod?, kérdezte a mókás, harlekin arcú Kislábú. [nő]

Mert meg akarom mutatni neked, honnan jutottam el Bartókhoz.” [férfi]

b) Szabad függő beszéd (átmenet a szabad és függő beszéd között; átélt beszéd, az elbeszélő beleképzeli magát valakinek a gondolatmenetébe, gyakran nem dönthető el, hogy belső vagy külső beszédről van-e szó): „Nem akarunk hősök lenni (mondjuk legyőzöttek se!), és inkább a hátunk fáj, mert mi ott cipeljük a gondokat, mondta a Mici, a masszőrnőm, mind szívinfarktust kapnánk, vagy kilyukadna a gyomrunk.”

c) Szabad egyenes beszéd (az elbeszélő a megidézett beszédet nem ágyazza be a szövegbe központozási jelek, segédszavak segítségével, így az olvasónak kevés információja van arról, hogy éppen kinek a szövegét olvassa): „Ez 1967 májusában volt, mondta Él. Gimis voltam. [eddig a férfi, egyenes beszéd] Tovább olvasott. [tipográfiai jelölés nélkül átmegy elbeszélői narrációba]” És: „Kislábú azt mondogatta magában, hogy ez nem szeret, nem szeret, csak hátulról akar engemet. Mert utálja a pofámat. [eddig a nő, egyenes beszéd] Ez nem volt igaz. Ami igaz volt: Él szeretett hátulról...” [tipográfiai jelölés nélkül megy át narrációba]

d) Elbeszélői nézőpont: egyes szám első személyű elbeszélő: „Nem tudom, hol kezdődött a szerelmi sivatag.” Egyes szám második személyű elbeszélő (az egyes szám első személyű átképzeléses változata): „Ez annyit jelentett: meg se próbálkozz vele!” Egyes szám/többes szám harmadik személyű (általános) elbeszélő: „Az ember tíz évig mártírként tűrte, amit a Mártírok útjával és vele csináltak”; „Amikor elmentek a vendégek, Élék lefeküdtek az új ágyra...”.

Nyelvi játékok

Temesi burjánzó, szűnhetetlen nyelvi játékaira, szójátékaira már korábban felfigyelhettünk, az író most is tobzódik a nyelvi játékok dzsungelében. Mindenkit komolyan foglalkoztat a neve (nomen est omen, gondoljuk öntudatlanul is). Természetesen utánajár Bartók nevének. A jelentésfejtésben meglehetősen szabadon vélekedő Czuczor–Fogarasi-szótárból ezt olvassa ki: „A Barta, Bartók szó tehát harcost, harcolót jelent.” Van, aki lelkesedni fog érte, van, aki fárasztónak fogja tartani. Mellbevágóan és kicsit eltávolítóan is játszik a névvel: „Bartók az alattam lévő lakásban lakott vagy öt évig. Nem a Béla. A Robi.” Ugyanígy a regényen és persze az egész életművön végigvonuló folyamatos nyelvi reflexió, játék, disszemináció (jelentésszóródás). Például effajta szóferdítések: cihológ (pszichológus),  lápíró, óságíró (lapíró, újságíró),  szabaddúlás (felszabadulás),  hóttdög, Mekdönci (hot-dog, McDonald’s), filharmókus (filharmonikus), nyögdíjas, nyűjdíjas (nyugdíjas), golyóirat (folyóirat),  Fiatal Fűrészek Klubja (Művészek), Tévirati Iroda (Távirati). Torzított szólások is: „hányni jár belé a lélek”. Sajátos, költői szóalkotások: jelengyalázó (kocsma), múltkészítő (újságszerkesztőség), szellemi sámli, szellemi takaréktűzhely (nem túl okos). Vagy például a rendszerváltás megnevezései: rendváltás, gatyaváltás, atyaváltás.

A nyelvi reflexiót szolgáló megjegyzések: „értek alatta. Alatta?”. Bartókot idézve: „Terjesszék, terjesszétek a magyar nyelvet szóval, tettel, beszéddel! Beszéljetek egymás közt magyarul!!!” Az elbeszélő szavaival: „A mi legnagyobb kulturális tettünk, a mi fönséges, szép, szerelmetes, a többinél logikusabb, képszerűbb és pár tucat gyökre visszavezethető, mindenre alkalmas magyar nyelvünk. Ez a titkos nyelv... Aki a magyar nyelven belül van, az a kultúránkon is belül van.”

A két főszereplő, Bartók és Életrajzoló személyiségének összetettségét, sokarcúságát stilisztikailag is jelzi beceneveik sokasága: a névhelyettesítő Életrajzoló (Bartók és a saját életét rajzolja, nem írja) becenevei: Él, Éli, Éles, Életraj Zoltán, Ételrajzoló, Élv; Bartók esetében is: Béla,  B., Mister BB., Mr. Bí.

•

Sokféleképpen fogják olvasni a Bartókot, ezt a „három az egyben”, állásfoglalásra, vitára ösztökélő, „megosztó” regényt. Én mégis úgy vélem, van abban valami csodálatos, ha az emberek Bartókról és egy budapesti idősödő, bukdácsoló, önmagát teljes mértékben, olykor a szánalomig kiadó művészről vitatkoznak hangversenyteremben, folyóiratok hasábjain és a Széchenyi élménymedencéjében. Abban is biztos vagyok, hogy a Bartók-regény kapcsán mindannyian egy kicsit közelebb kerülünk Bartókhoz. Ránk fér. Illesszük ide Temesi mondását (nem a regényből, hanem az életből): „Ameddig regény van, remény is van.” És ne feledjük: lehet bármit mondani, de ez eddig irodalmunkban a legjelentősebb kísérlet Bartók összetett személyiségének, hatásának a megragadására. Szívesen olvasnék hasonlót például Adyról is. (Alexandra, 2012)