×

Kolozsvári Papp László: A diák utolsó története

Szántó Daniella

2012 // 11
Egyszerre megtisztelő és nehéz feladat Kolozsvári Papp László posztumusz regényéről kritikát írni – publicisztikájával, prózájával éveken keresztül nagy hatással volt a Kortárs olvasóira. Megdöbbentő, hogy csak hat évvel a szerző halála után jelent meg A diák utolsó története.

A 2005-ben elhunyt író utolsó alkotása szülővárosában, Kolozsváron játszódik. Részletes, térképszerű leírások, pontos útvonal- és utcamegjelölések teszik hitelesebbé már néhány oldal után a történetet. Ugyanakkor a cselekmény pontos idejét csak a regény vége felé tudjuk meg; előtte olyan korszakszimbólumok segítenek a kronológia behatárolásában, mint például Sztálin személye, halála, a propagandafilmek, a Gulag, az elvtársak és az ’56-os forradalom megjelenése.

Ezen szimbólumok, események említésével, valamint a történet szereplőinek, szálainak megismerése után első látásra egy korrajzzal van dolgunk: az ’50-es évek román szocializmusa elevenedik meg, egy személyes történet mellékágaként, megmutatva a kor ellenpólusait. A regényben szereplő személyek a korszak embertípusait testesítik meg, jellemük, viselkedésük kontrasztja adja – sokszor zsánerszerűen – a szocializmus társadalmának egy-egy szeletét. A Tiborhoz kötődő nők karaktere a legkidolgozottabb e tekintetben, az elérhetetlen szűzlánytól kezdve a megalkuvó, mocskos jegyszedőnőig. Mindeközben egy zavaros, beteg korban felbukkanó abnormalitást, erkölcsvesztést, valamint Tibor történetén keresztül a szexuális zavart is közvetlenül nyomon követhetjük.

Egy másik fontos, a korszakra jellemző motívum a hazugság, amely inkább az egyén szintjén hangsúlyos a könyvben, s a fiú naiv szemszögéből csak sejtésként érzékelhető az összállami hazugsággépezet. Az egyén elveszik a felnőtté válás folyamatában a hatalom kényszerítésének és hazugságainak szövevényében. Mégis a regény (ironikus?) tanulsága szerint az egyéni biztonság szüksége felmorzsolja az elvekhez való hűséget.

A mű legjellemzőbb, legközpontibb eleme is a korszakból adódik. Álom és valóság keveredik; sokszor a főhős maga (s az elbeszélő) sem tudja, éppen melyiket éli át. A nyolcvanadik oldal környékén magyarázza meg először a szöveg ezt a sajátos egyveleget: „Ez is afféle játék volt, amit egyedül játszott: egyszerre gondolni és nem gondolni, ott lenni és nem lenni ott. Ebben a világban élni, vagy egy másikban, ami már nincs […].” A kor átlagemberének általános küzdelme volt a sodródás. Úgy burkolta be a korszak az egyént, mint a flipper játékgép doboza, s az emberek úgy viselkedtek, mint a golyó: a legkisebb ellenállás felé próbáltak mozogni.

Rendszerint Kolozsvár utcáin csatangolva érik a főhőst ezek a „látomások”. Ez utal arra, hogy Kolozsvár leírásakor korszakok mosódnak egybe, ami az időből és térből való kilépést is jelképezi. Másrészt egyfajta misztikumra is utal, a képzelet világára, amelyben az ember könnyedén képes a házak tetején, illetve a levegőben járni. Vannak visszatérő képzelgések, amelyek egy-egy fontos gondolatot szimbolizálnak, s újra és újra megjelennek. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy különböző szövegkörnyezetben mit jelentenek.

Nem elhanyagolható a nyelvezet sem, amellyel a valóság és misztikum az olvasó elé tárul, így kiválóan ki tudja fejezni a két világ egyszerre létezésének igazi sajátosságát. Ne felejtsük el, a szigorúan korlátozó rendszerben intellektuális embernek általában csak a képzelet maradt: volt egy külső és belső élete is, amelyek nem voltak harmóniában egymással. Érdekes, hogy a regény fogalmazásmódja mégis harmóniát teremt e két világ között. A nyelvi megformálás olyan szempontból is különleges, hogy a narrátor Tibor gondolataival, tudásával bír, ugyanakkor egy érett ember műveltségével is, mégis harmadik személyben meséli el a történetet. Egyénről és társadalomról is gondolkozik, a kultúra vonalán keresztül.

Természetesen irodalmi szinten is megjelenik az időbeli és térbeli határtalanság, s ezt leginkább a főhős és barátja olvasmányélményeiből tudhatjuk meg. A gazdagon válogatott szerzőgárda tagjai is egy-egy motívuma az értelmiségi társadalomkritikának. Másrészről, a propagandafilmek világának elemzésével is részletesen bemutatja a korszak, valamint a személyi kultusz negatív elemeit, máskor pedig párhuzamot von filmrészletek és a való élet, illetve a képzelet elemei között. A zenei vonal is megjelenik, hiszen Tibor nagy operarajongó, bár ez nem befolyásolja túlzottan a történések megítélését. A könyv vége talán megmagyarázza ezt a különös elbeszélésmódot.

A cselekmény lassan bontakozik ki, a könyv bevezetője több fejezeten keresztül elnyúlik egészen mintegy a terjedelem feléig. Az utolsó két fejezetben felgyorsulnak az események, a történet megtelik izgalommal. Az utolsó fejezetben, talán a legértékelhetőbb részben már-már teljesen a realitások talajára érünk, amikor egyszer csak újra visszavezet minket a szöveg a bizonytalanságba. A regény befejezése után sokáig elmélkedhetünk a fenti motívumok jelentőségéről, megalkuvásról, ellenállásról, értékrendekről, s ehhez kapcsolódóan a valóság és képzelet viszonyáról.

Végül pedig megemlíteném a regényhez kapcsolódó azon gondolatot, amely manapság kevéssé kedvelt módszer irodalomtudományi körökben. Az író és Tibor ifjúsága közt esetleges párhuzamok lehetnek. Ez nem minden tekintetben jogos felvetés, de abban mindenképp, hogy maga az író is a szocializmusban élte meg ifjúságát, s nem volt az adott kor kedveltje. Érdemes lenne részletesen megvizsgálni a kapcsolódó életrajzi elemeket.

A diák utolsó története méltó lezárása Kolozsvári Papp László regényei sorának, amelyek alapeleme a szocializmus s egyúttal a jelenkori események több szinten megfogalmazott kritikája. A cím arra enged következtetni, hogy a szerző érezhette, ez lesz utolsó hosszú prózai munkája, egyúttal a regény az ember ifjúságának és ezzel illúzióinak, ártatlanságának elvesztéséről is szól. (Kortárs, 2011)

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben